Felcsút - Elkezdték a felkészülést.
Csütörtökön megkezdte a felkészülést az OTP Bank Liga és a Magyar Kupa tavaszi küzdelmeire a Puskás Akadémia – jelentette a klub:
"Január 4-én – az élvonalbeli csapatok közül elsőként – orvosi vizsgálattal, illetve edzéssel kezdte meg az előkészületeket a tavaszi hadjáratra a Pintér Attila irányította gárda. Együttesünk január 13-ig készül a Puskás Akadémián, ekkor Spanyolország felé veszik útjukat Vanczák Vilmosék, ahol január 27-ig edzőtáboroznak, és a tervek szerint három-négy edzőmérkőzést játszanak.
A felkészülés ezt követően egy hétig Felcsúton folytatódik, majd ismét Hispánia lesz a cél, ahol február 3-tól 14-ig tréningeznek a fiúk, négy tervezett felkészülési találkozóval. A tavaszi szezon első összecsapását február 20-án, a Zalaegerszegi TE otthonában vívjuk a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, négy nappal később pedig a Mezőkövesd vendégei leszünk a bajnokság 20. fordulójában."
Megvan, milyen posztra igazolna a Puskás Akadémia Priskin után – NB1.hu
Ilyen posztra igazolna a Puskás Akadémia
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)