nb1.hu

Nyögvenyelős meccsel zárt itthon az U21-es válogatott Málta ellen

Utolsó hazai Eb-selejtezős mérkőzésén győzött Magyarország.

Csütörtökön játszotta utolsó hazai Eb-selejtezőjét a magyar U21-es válogatott Málta ellen. Szélesi Zoltán együttesének tét nélküli volt az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett mérkőzés, hiszen esélye már nem volt az első két hely valamelyikének megszerzésére.

Magyarország jól kezdte az összecsapást, hiszen a 14. percben előnybe került a válogatott – a Münster támadója, Németh András volt eredményes (1-0). Nem sokkal később ismét próbálkozhatott Németh, de nem szerzett újabb gólt. A 25. percig kellett várni a következő magyar gólig, ekkor Gruber Zsombor lőtte ki a bal alsó sarkot (2-0). A szünetig több lehetőség is volt a harmadik magyar találatra, ám nem sikerült gólra váltani azokat.

A fordulás után Pécsi Ármin buktatott egy máltait, így büntetőből szépíteni tudtak a vendégek Andrea Zammit révén (2-1). A máltai gólt követően visszaesett a mérkőzés színvonala, a magyar válogatott játszott meddő mezőnyfölényben, de ez ritkán mutatkozott meg gólszerzési lehetőségekben. A 80. percben a magyar kapu előtt volt akció, de a védők blokkolták a máltai lövést. Gól azonban nem esett a találkozó hajrájában, így az U21-es válogatott 2-1-re nyert Málta ellen.

Ezzel a győzelemmel biztossá vált, hogy Magyarország csoportja 4. helyénél nem végezhet rosszabb pozícióban. Szélesi Zoltán csapata majd Belgium ellen zárja a selejtezősorozatot.

U21 Eb-selejtező
Magyarország-Málta 2-1 (2-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, Vezette: Bejtullahu (koszovói)
Gól: Németh (14.), Gruber (25.), illetve Zammit (48., büntetőből)
Sárga lap: Csinger, Pécsi, Komáromi, illetve Veselji, Debattista
Magyarország: Pécsi – Baráth, Csinger, Yaakobishvili – Benczenleitner, Vitális (Dénes, 63.), Kosznovszky, Okeke (Szűcs, 63.), Komáromi (Vajda, 88.) – Gruber (Kocsis, 63.), Németh (Klausz, 93.). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán
Málta: Sacco – J. Micallef, Spiteri, Xerri, Leonardi (Mohnani, 85.), Ellul (N. Micallef, 85.) – Zammit (Debattista, 71.), Bondin, Borg – Veselji, Chukunyere (Engerer, 82.). Szövetségi edző: Ivan Woods

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC