nb1.hu

Egy utolsó percben szerzett fejesgól döntött, zsinórban harmadszor kapott ki a DVSC

Az NB I-ben a Loki még mindig nem szerzett pontot idegenben, amióta Máté Csaba irányítja a debreceni csapatot.

Az NB I kilencedik fordulójának nyitómérkőzésén a tabella 2. helyén álló Puskás Akadémia a 9. Debrecent látta vendégül. A hazaiak vezetőedzője immár magyar állampolgárként ülhetett le a felcsútiak kispadjára.

Az első félóra végén a hazai mezőnyfölény majdnem góllá érett: Soisalo jobb oldali beadása után Nagy fejelte le a labdát Nissilä irányába, a finn játékos egyből lőtt, Dreskovic a gólvonal mentett. Két perccel később Megyeri védte bravúrral védte Plsek közeli próbálkozását. A DVSC védekezésre komoly hangsúlyt fektetett, aminek köszönhetően kevés helyzetet láthattak a nézők az első játékrészben.

A második félidő elején Duarte és Nagy lövését is hárította Megyeri, majd Nissilä gólját érvénytelenítette azonnal a játékvezető, les előzte meg az akciót. A cserék sem hoztak változást a játék képébe, a 88. percben Bárány járt a legközelebb a gólhoz, a fejese a kapufán csattant. Az utolsó percben megnyerte a meccset a Puskás Akadémia: Levi beívelése után Golla fejese a kapufáról a gólvonal mögé pattant, 1-0.

OTP Bank Liga, 9. forduló:
PUSKÁS AKADÉMIA FC – DEBRECENI VSC  1–0 (0–0)
Pancho Aréna v.: Rúsz Márton
Gólok: Golla (89.)
Sárga lapok: Lagator (33.), Duarte (41.), Szűcs (49.), Megyeri (74.), Colley (94.)
PAFC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Nagy Zs. – Duarte, Szolnoki (Kerezsi, 79.) – Nissilä (Puljic, 72.), Plsek (Favorov, 62.), Soisalo (Levi, 62.) – Colley. Vezetőedző: Hornyák Zsolt
DVSC: Megyeri – Kocsis G., Dreskovic, Pellumbi (Shaghoyan, 91.), Ferenczi – Lagator, Szűcs – Dzsudzsák (Szuhodovszki, 66.), Domingues (Vajda, 86.), Szécsi – Silue (Bárány, 66.) Vezetőedző: Máté Csaba

Hornyák nehéz mérkőzésről, Máté fájdalmas vereségről beszélt – reakciók

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC