nb1.hu

„A Tottenham volt az egyik kedvenc csapatom” – az FTC edzője a jó eredmény elérésére törekszik

Dibusz Dénes meglepődött a magyar válogatott kerethirdetésének névsorán.

A Ferencváros az Anderlecht elleni brüsszeli mérkőzést követően közel két év után játszik ismét Európa Liga-találkozót az Üllői úton. A Tottenham Hotspur elleni összecsapást megelőző sajtótájékoztatón a Fradi csapatkapitánya Dibusz Dénes a PL-csapatot dicsérte.

„A Tottenham abszolút képes arra, hogy hátulról felépített támadásokkal operáljon. Nem feltétlenül viszik az alapvonalig a labdát, kiválóak a beadásaik. Ha ki kell jönni egy labdára, akkor jönni is fogok.”

A hazai meccseink közül ez lesz a legnívósabb, nem is kérdés. Ezt övezi a legnagyobb izgatottság a szurkolók és a csapat körül is. Ez az izgatottság pedig motivációt jelent, hiszen a világ egyik legjobb csapata ellen lépünk pályára csütörtökön, amely a végső győzelemre is képes lehet.

A magyar válogatott kapusát Marco Rossi kerethirdetéséről és Gulácsi Péter nyilatkozatáról is kérdezték.

„Követtem a kerethirdetést, én is meglepődtem kicsit a névsoron, de most még a holnapi meccsre és a Paksra fókuszálok. Azzal ráérek jövő héten foglalkozni, hogy ki áll majd a kapuban a hollandok ellen – de nyilván örülök, ha gyarapítani tudom a válogatott mérkőzéseim számát.”

Az FTC Londonban született holland vezetőedzője Pascal Jansen elárulta, hogy miért is örül az angol klub elleni találkozónak.

Gyerekkoromban a Tottenham volt az egyik kedvenc csapatom pár másik mellett, főleg a színei miatt.

A Fradi trénere egy jó eredmény elérésére törekszik.

„Amit jól csináltunk az Anderlecht ellen, azt tovább kell vinnünk, még jobbnak kell lennünk, hiszen a Tottenham egy teljesen más szintet képvisel. Ez egy különleges meccs lehet, és csak az a cél, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Talán az eddigi legerősebb ellenfelünk ellen lépünk pályára, de ez nem változtat a felkészülésünkön. Mindig arra törekszünk, hogy kihasználjuk az ellenfelünk gyengeségeit, úgy hiszem ezt sikerült megtalálni a Tottenham oldalán is, csak arra fókuszálunk, hogy ezt ki tudjuk használni.”

Jansen kitért a Ferencváros jobb oldali védelmének hiányzójára is.

„Makreckis nem játszott a Puskás Akadémia ellen, de rögtön utána csatlakozott a csapathoz, és ott lesz a csütörtöki meccskeretben is.”

Az FTC-Tottenham mérkőzés csütörtökön 18:45-kor kezdődik.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC