nb1.hu

A számok alapján a PL legharapósabb csapata jön Ferencvárosba

A Tottenham eddigi angol bajnoki meccsein a labdával és anélkül is meggyőző mutatókat produkált.

Egyik legnehezebb mérkőzésére készül a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában, ahol az angol bajnokság tavalyi ötödikje, a Tottenham lesz az ellenfele. A Spurs ugyan nem kezdte kitörően jól a PL-idényt, 3-1-2-es mérlegével nyolcadik, viszont épp a Manchester United 3-0-s legyőzéséből jön.

Ange Postecoglu együttesének játéka ráadásul több olyan stílusjegyet is felvonultat, amik alapján a Fradi szorongató 90 percre számíthat a Groupamában. A londoni csapat ugyanis labdával és labda ellen is kifejezetten domináns játékot játszik.

A letámadás intenzitását mérő PPDA-mutató (Passes Per Defensive Actions) azt mutatja meg, hogy az adott csapat milyen gyakorisággal kísérel meg közbeavatkozni, amikor az ellenfélnél van a labda.

A Tottenham ezt átlagosan 6,73 passzonként teszi meg, amivel a Premier League legintenzívebben presszingelő csapata. Más mutatóval kifejezve: egy olyan percben, amelyben az ellenfélnél van a labda, átlagosan 6,4 védekező akciót hajtanak végre.

Teszik ezt úgy, hogy eddig az xG-mutató szerint összesen 6,59 gólra elegendő helyzetet engedtek ellenfeleiknek. Ez a negyedik legkevesebb az angol bajnokságban. Vagyis az agresszív letámadásuk ellenére nem különösebben szellősek hátul. Sőt, tényleges kapott góljaik száma csupán 5.

Ha már megvan a labda, akkor sem fogy el a Tottenham tudománya

Mindezek ellenére csak a tizenharmadik legtöbb labdaszerzéssel rendelkeznek, aminek azonban nem a presszingük hatékonytalansága az okozója. Azoknak a csapatoknak ugyanis, akiknél sokat van a labda, értelemszerűen kevesebb lehetőségük és idejük van labdát szerezni, hiszen az esetek többségében már náluk van.

A Spursre ez maximálisan igaz: átlagban 64,4%-ban birtokolják a labdát. Ez a második legnagyobb szám ebben a mutatóban, ami alig marad el a kontroll koronázatlan királya, Pep Guardiola Manchester City-jétől (65,7%). Hab a tortán, hogy mindezt kamatoztatni is sikerül.

14,83-os xG-mutatóval a kidolgozott helyzetekben a Tottenham éllovas, ráadásul egy lövésre lebontva is a negyedik legminőségibb (0,145 xG/lövés) lehetőségeket dolgozza ki. Szépséghiba, hogy ezekből viszont csak 12 gólt szereztek.

A Fradival ellentétben a Spurs számára a csütörtöki papíron a könnyebb meccsek közé tartozik, így  Postecoglu belerotálhat a gálakezdőjébe. Ugyanakkor hasonló okból arra nincs sok indoka, hogy az eddigi harcmodorával szakítson.

A futballban hat mérkőzés kis mintának számít, így még a fentebbiek ellenére sem érdemes előre felírni a Premier League dobogósai közé a Tottenham nevét. Az ugyanakkor kijelenthető, hogy a Fradi csütörtöki riválisa lejátszott hat meccset a világ legerősebb bajnokságában, és ezeken akkor is megkeserítette ellenfelei életét, ha nála volt a labda, és akkor is, ha nem.

Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC