nb1.hu

Zalaegerszeg-Kecskemét: a visszatérő védő lett a nyerőember

A Zalaegerszeg tudta megduplázni a győzelmei számát.

Szombat délután a Zalaegerszeg-Kecskemét bajnokival folytatódott a hetedik forduló az NB I-ben. Az összecsapáson az első nagy védést Gundel-Takács mutatta be a 12. percben, az egerszegi kapus Vágó fejesét hárította bravúrral. A 22. minutumban egy jobbról érkező centerezés után már Evangelou is közel volt a gólszerzéshez, végül a kapusról kipattanó labdát Sajbán vágta be közvetlen közelről.

Nem sokkal később Fucak előtt adódott nagy lehetőség, de a légiós nem tudta megduplázni az egerszegi fórt. Fucak elhibázott helyzetét igazán a 34. percben bánhatták a hazaiak, mivel ekkor Katona Levente löketét csak ütni tudta Gundel-Takács, ezúttal pedig Lukács csapott le igazi lesipuskásként a labdára, így 1-1-re módosult az állás.

A 68. percben Bakti szabadrúgására Csóka reagált a legjobban, az egerszegi labdarúgó lövése a kecskeméti kapu jobb oldalában kötött ki. A 24 éves védő a mostani szezonban először jutott szóhoz az NB I-ben. Kicsit később szerencséje volt a házigazdának, mivel Katona Bálint ígéretes próbálkozása a kapufán csattant.

A hátralévő időben újabb gól már nem született, így a Zalaegerszeg ebben az idényben másodszor nyert a bajnokságban. A KTE neve mellett jelenleg mindössze egy diadal szerepel.

A Zalaegerszeg a következő fordulóban a DVTK otthonában vizitál, míg a Kecskemét a Nyíregyházát fogadja.

OTP Bank Liga, 7. forduló:
Zalaegerszegi TE–Kecskeméti TE 2-1 (1-1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, v: Zierkelbach
gólszerzők: Sajbán (22.), Csóka (68.), illetve Lukács (34.)
sárga lap: Rjaskó (57.), Zeke (62.), Belényesi (73.)
ZTE: Gundel-Takács – Szendrei, Evangelu, Várkonyi, Csóka, Mim (Safronov, 92.) – Sankovic, Sajbán (Ipalibo, 58.), Kiss B. (Bakti, 58.) – Dénes (Németh D., 78.), Fucak (Spoljaric, 78.)
Kecskeméti TE: Varga B. – Májer (Nagy K., 67.), Rjaskó, Belényesi, Katona L., Zeke (Kotula, 77.) – Bocskay (Montiel, 77.), Vágó (Vattay, 87.), Nikitscher – Lukács (Pálinkás, 67.), Katona B.

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.ETO FC Győr31 18 9 4 30 63
2.Ferencvárosi TC31 19 5 7 28 62
3.DVSC31 13 11 7 12 50
4.ZTE FC31 13 9 9 11 48
5.Paksi FC31 13 8 10 12 47
6.Puskás Akadémia FC31 12 6 13 -2 42
7.Újpest FC31 11 7 13 -3 40
8.Kisvárda Master Good31 11 7 13 -11 40
9.Nyíregyháza Spartacus FC31 10 8 13 -10 38
10.MTK Budapest31 9 9 13 -7 36
11.DVTK31 6 10 15 -20 28
12.Kolorcity Kazincbarcika SC31 5 3 23 -40 18
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC