A Slovan berúgta, a DAC kihagyta a büntetőjét.
Szappanos Péter csapata, az Al-Fateh 2-1-es vereséget szenvedett a Steven Gerrard által irányított Al-Ettifaq ellen a szaúdi Pro League 3. fordulójában. A válogatott kerettag kapus csapata egy győzelem mellett két vereséget szenvedett el, ami jelenleg a 14. helyet jelenti a 18 csapatos mezőnyben. Gerrardék a tabella élére ugrottak győzelmükkel.
A hivatalos adatok szerint 6080 szurkoló látta élőben a DAC-Slovan rangadót a szlovák Niké Liga 7. fordulójában. 0-0-s első félidőt követően a DAC szerzett vezetést Kashia öngóljával, ám a BL-csoportkörös Slovan egyenlíteni tudott az örmény Barszegjan góljával. A pozsonyiak cserejátékosa, Metsoko is a gólvonalon túlra juttatta a labdát a 81. percben, de kézzel tette azt. A játékvezető így nem adta meg a találatot. Így azonban csak fájóbb lett a vége azzal, hogy Csinger kezezése miatt büntetőt ítélt Dohal bíró. A 11-est Barszegjan váltotta gólra a hosszú VAR-ozást követően, a 89. percben. A 100. percben jött az igazán drámai vég, amikor a DAC javára megítélt büntetőt kihagyta Matej Trusa. 2-1-re nyert az így 15 ponttal listavezető Slovan. A DAC öt lejátszott meccsel és 7 ponttal a harmadik helyen áll.
Ciprusi 1. osztály:
Páfosz – Anorthoszisz 3-1
Anorthoszisz: Gyurcsó Ádám végig a pályán volt
Görög Szuperliga:
Aszterasz Tripolisz – Atromitosz 1-2
Aszterasz: Ádám Martint a 60. percben lecserélték
Szaúdi Pro League:
Al-Fateh – Al-Ettifaq 1-2
Al-Fateh: Szappanos Péter végig a pályán volt
Szlovák Niké Liga:
Dunaszerdahelyi AC-Slovan Bratislava 1-2
DAC: Csinger Márk és Vitális Milán végig a páylán volt, Redzic Damir az 59., Bősze Levente a 77. percben állt be csereként, Tuboly Máté és Szendrei Ákos a kispadon volt
Besztercebánya–Komáromi FC 2-3
Komárom: Nagy Gergő nem volt kerettag
Török Süper Lig:
Galatasaray–Rizespor 5-0
Galatasaray: Sallai Roland nem volt kerettag
Rizespor: Mocsi Attila végigjátszotta a meccset
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)