Az FTC 2-1-re legyőzte az újonc Nyíregyházát az NB I hatodik fordulójának zárómeccsén.
Hatalmasat harcolt, de pont nélkül távozott a Nyíregyháza a Ferencváros otthonából
A mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a látottakat.
Pascal Jansen (FTC): „Egy 120 perces mérkőzés, mint amilyent a Borac ellen játszottunk, sokat ki tud venni a csapatból, így voltak, akik nem álltak készen arra, hogy ma pályára lépjenek. Rendben volt a mai első félidő, egy pontrúgás után megszereztük a vezetést, majd a másodikban meglőttük a másodikat is. A bekapott gól után valami olyat láttam a csapaton, amit eddig nem láttam: szétesett a struktúránk. Ezt egy ilyen erős csapat ellen nem lehet megcsinálni, könnyen pontokat hullajthattunk volna, de ez egy elég jó lecke volt ahhoz, hogy tanuljunk belőle a következő mérkőzés előtt. Azok, akik idelátogatnak, nem szeretnek megnyílni, így minden helyzetért és gólért komolyan meg kell dolgoznunk.” (fradi.hu)
Tímár Krisztián (NySFC): „Bele kell rázódni ebbe a ligába, nagy különbség van az NB-II-höz képest, sok első szezonos játékosunk van, így fel kell venni a ritmust. A hazai közönség véleménye is tükrözte a lefújáskor teljesítményünket, számos helyzetet dolgoztunk ki, a Ferencváros pedig akcióból nem tudott nekünk gólt lőni. Sok sérültünk van, őket nehéz pótolni. Nem ijedtünk meg, győzelemre játszottunk, és kis szerencsével egy pontot megérdemeltünk volna.” (nyiregyhazaspartacus.hu)
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)