Két felsőlécet lőtt Hornyák Zsolt együttese.
Az NB I harmadik fordulójának zárómérkőzésén a Nyíregyháza Spartacus a Puskás Akadémia otthonába látogatott.
Már a 3. percben Fejér rosszul jött ki a kapujából, Nagy Zsolt elcsente a labdát és kihagyhatatlan helyzetbe hozta Komáromit, aki közelről nem hibázott, 1-0. Fél órával később egy mintaszerű hazai támadás végén Levi bal lábbal pazar gólt lőtt, 2-0. A gólpassz ezúttal is a bal oldalról, Nagy Zsolttól érkezett. Néhány percre rá Komáromi futott el a jobb szélen, a centerezése után Nagy lövése azonban fölé szállt.
A második félidő 5. percében Nagy Zsolt sistergős lövése a felső lécről pattant fölé. Negyedórával később ismét a felső kapufa mentette meg a Szparit egy újabb bekapott góltól, Levi fejjel veszélyeztetett. A 64. percben Nagy remek megkerülős csele és beadása után Beke fejelt a hálóba, 2-1. A 84. percben egy felcsúti szöglet után Nagy fejelt kapura, Fejér védett. A 89. percben Colley esett el a tizenhatos sarkánál, a játékvezető büntetőt ítélt, amit néhány perces videobírózás után Plsek higgadtan értékesített, 3-1.
A felcsútiak a mai napon szintén győzelmet arató MTK mögött három meccs után 9 ponttal állnak a tabella második helyén.
OTP Bank Liga, 3. forduló:
PUSKÁS AKADÉMIA FC – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 3-1 (2-0)
Felcsút, Pancho Aréna, v.: Bognár Tamás
Gól: Komáromi (3.), Levi (35.), Plsek (92., 11-esből) ill. Beke (64.)
Sárga lapok: Farkas B. (28.), Favorov (44.)
PAFC: Markek – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf (Ormonde-Ottewill, 81.) – Favorov (Plsek, 74.), Nagy Zs., Nissila, Komáromi (Soisalo, 74.), Levi (Colley, 81.) – Puljic (Vékony, 95.) Vezetőedző: Hornyák Zsolt
NySFC: Fejér – Alaxai, Jokic, Temesvári – Farkas B., Kesztyűs (Tamás O., 85.), Nagy B., M. Leoni (Kovács M., 62.) – Kovácsréti (Eppel, 79.), Navrátil (Gresó, a szünetben) – Babic (Beke, a szünetben). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)