Mégis marad a Barnsley játékosa?
Az elmúlt hetekben több csapattal is szóba hozták Callum Styles nevét.
Angol klubok vinnék a ‘leárazott’ magyar válogatott játékost
A hírek szerint a Birmingham City még mindig erősen érdeklődik a magyar válogatott középpályása iránt. A bal oldali szélső védő posztján egyébiránt hiányt szenvedő Barnsley vezetőedzője, Darren Clarke elmondta, hogy még nem született megállapodás a két klub között.
„Nagyon jót beszélgettem Stylesy-val, mindketten tisztában vagyunk a jelenlegi helyzettel. Amíg a csapatnál van, szeretné teljes erőbedobással folytatni a munkát. Egyelőre ő a mi játékosunk, ez ilyen egyszerű, aztán majd meglátjuk, mi lesz.”
Az angol harmadik vonalban szereplő Barnsley FC két alacsonyabb osztályú ellenfél után a La Ligában bennmaradó Mallorcával játszott felkészülési mérkőzést pénteken. A 1-0-s végeredményt már a 19. percben beállította a Bundesligából a spanyol együtteshez igazoló Takumi Asano.
Az edzőtáborhoz három héttel később csatlakozó Callum Styles a cserepadon kezdte a meccset, de a félidőben pályára küldte őt Clarke, sőt! Nem sokkal később a csapatkapitányi szalag is rákerült a 24 éves magyar játékos karjára. Ez pedig jelzésértékű lehet, hogy számítanának rá a következő idényben is. Persze minden megváltozik, ha a Birmingham City kicsengeti a 2,5 millió eurós kivásárlási díjat.
FT | Reds 0-1 Real Mallorca
A good workout to round off a week’s training camp in Loughborough where the Reds pushed the La Liga side close but couldn’t find an equaliser to a first-half goal.
Onto Derby on Wednesday night at Oakwell! pic.twitter.com/OhdMGy5cGz
— Barnsley FC (@BarnsleyFC) July 26, 2024
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)