Változások a keretekben.
BÉKÉSCSABA
Czékus Ádám a klubnál folytatja a pályafutását.
A korábban a Grosics Akadémiánál, a Honvédnál és a Ferencvárosnál is megfordult 21 éves játékos korábban már szerepelt Békéscsabán, majd Kisvárdára igazolt, ahol az előző idényben az NB I-ben is gólt szerzett. A tavaszi szezont kölcsönben Tiszakécskén töltötte.
„Nagyon örülök, hogy az Előre visszajutott a másodosztályba és ismét a Békéscsabát segíthetem a 2024/2025-ös idényben. Amikor korábban itt játszottam, megszerettem a várost és a közönséget is, sok támogatást kaptam tőlük! Igyekszem majd a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtani, gólokkal segíteni a csapatot és remélem sikeresek tudunk majd lenni! Köszönöm mindkét klub vezetőinek, hogy lehetővé tették a kölcsönjátékot!” – mondta.
MEZŐKÖVESD
Winter Dániel személyében 21 éves kapust igazoltak a mezőkövesdiek.
Winter évekig az MTK-nál nevelkedett, majd Békéscsabán, a legutóbbi két évben pedig Siófokon védett. A két idényben összesen 32 NB II-es és 3 MOL Magyar Kupa-mérkőzésen kapott szerepet.
SZEGED
Takács-Földes Olivér személyében fiatal, 2006-os születésű játékossal erősödött a támadósor.
A ballábas szélső az Illés Akadémián nevelkedett, az előző idényben a Haladás második csapatában szerepelt. Próbajátéka során nyújtott teljesítményével, góljával és gólpasszaival meggyőzte a szegedi szakmai stábot.
„Nagyon örülök, hogy Szegeden folytathatom a pályafutásom! Színvonalasok az edzések, rendkívül élvezem a közös munkát. A csapattársak is rendesek, hamar befogadtak. Öröm lesz itt játszani!” – mondta.
SZENTLŐRINC
A szlovén élvonalból, a Lendvától érkezett Dinnyés Olivér a szentlőrinciekhez.
A 24 éves védő a Vasasnál kezdett futballozni, éveket töltött az angyalföldi klub utánpótlásában, majd az Újpestnél és a Vidinél is megfordult. A Lendvánál stabil csapattag volt, végigjátszotta az idényt, ám lejárt a szerződése.
„Nagyon örültem a szentlőrinci lehetőségnek, még soha nem játszottam tétmeccset a magyar másodosztályban, szeretném kipróbálni magam, és úgy érzem, meg is állom a helyem ebben a mezőnyben. Megnéztem a PMFC elleni mérkőzést, nagyon szimpatikus volt, amit láttam. Családias a légkör, a társak hamar befogadtak, mindenki rendkívül segítőkész, jól érzem magam, amióta itt vagyok. Szeretnék bizonyítani szentlőrinci színekben, és bízom benne, hogy nem pusztán egy kiesés ellen menekülő csapat lesz a miénk, hanem többre is képesek leszünk, stabil NB II-es együttessé válunk!” – fogalmazott.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)