nb1.hu

Változások Diósgyőrben: tárgyalnak a kulcsjátékos eladásáról, érkezők is lehetnek

Három játékos távozhat. FRISSÍTVE!

Hétfőn elutazott az ausztriai edzőtáborba a DVTK, ami kapcsán dr. Bajúsz Endre sportigazgató a keretet érintő változásokról beszélt a klubhonlapnak.

„Az előző év alapemberei mellett öt diósgyőri akadémista is elutazott az edzőtáborba. Jurek Gábor a két halmaz metszetébe tartozik, míg Fekete Vince, Ferencsik Bálint, Komlósi Bence és a kapus, Derényi Nándor lehetőséget kap, hogy továbbra is az első csapattal eddzen. Utóbbi kivételével mindannyian a tavasz vége óta látogatják Vladimir Radenković edzéseit, és pályára léptek az első két edzőmérkőzésen is. Rajtuk kívül Ausztriában is a csapattal készül Karlo Sentić, Marko Rakonjac és Mohammed Rharsalla, valamint további játékosokat is várunk az edzőtáborba.”

Korábban már hivatalos volt Csirmaz István, Pernambuco és Szabó Levente távozása, de rajta kívül is lesznek olyanok, akik máshol folytatják – köztük az előző idényben alapembernek számító nigériai balhátvéd, Bitok Stephen is.

„Nem tartott a társaival Bitok Stephen, mert klubunk ajánlatot kapott érte, és hamarosan orvosi vizsgálatra utazik az érdeklődő klubhoz. Úgyszintén itthon maradt Farkas Dániel és Ondřej Bačo, rájuk nem számítunk a folytatásban, ezért távozásuk elé nem gördítünk akadályt. Demeter Milán és Herbák Máté pedig több akadémistánkhoz hasonlóan kooperációs partnerklubunk, a Kolorcity Kazincbarcika edzéseit látogatja a következő két hétben.”

A csapat először csütörtökön játszik edzőmeccset, az ellenfél a román élvonalban szereplő kolozsvári Universitatea lesz.

FRISSÍTÉS, 18:01:

A klub bejelentette, hogy négy játékos távozott a hétfői napon: a már említett Bačo mellett Kispál Tamás, Tóth Borisz és Viczián Ádám is máshol folytatja.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC