nb1.hu

Belelendült az ETO Kuznyecovval, Lipcsei minőségi gólról beszélt

A szurkolókról is beszélt a győriek vezetőedzője.

Újabb győzelmet aratott az ETO. A győriek így továbbra is őrzik a második helyüket a tabellán. Lipcsei Péter, a Soroksár vezetőedzője arról beszélt a meccs után, hogy a 2-0-s vereség ellenére is gratulált a csapatának.

EZ TÖRTÉNT

A mérkőzésen az első fontos esemény a 21. percben történt, amikor Korozmán lövését a jobb kapufa hárította, ezt követően Ruisz kapus begyűjtötte a labdát. A 36. percben Gálfi lövését tolta szögletre Ruisz. A félidő végén Mergl jött ki a kapujából, és fejelte vissza a labdát a mezőnybe, ami Kröhn elé került, aki centikkel emelt a kapu mellé.

Az 53. percben egy középre lőtt labdába ért bele középen Diarra, ami így felperdült, az érkező Bumba a kapu mellé helyezett. Az 57. percben Diarra lövésébe egy vendég védő kézzel ért bele a tizenhatoson belül. A tizenegyest Bumba magabiztosan lőtte a jobb alsóba, 1-0. Nyolc perccel később Diarra és Bumba játszott össze a jobb oldalon, utóbbi veszélyesen középre lőtt labdájára nem érkezett senki a hazaiak közül. A 76. percben Kröhn ugrott ki, lövését védte Mergl, majd az érkező Bumba elé tálalt, aki nem sokkal lőtt a jobb felső sarok mellé. Hét perccel a vége előtt Varga kellemetlen lövését kellett Ruisznak védeni. A rendes játékidő utolsó percében eldőlt a három pont sorsa. Diarra passzára Skvarka érkezett, aki szépen lőtt a hálóba, 2-0.

A második ETO a következő fordulóban a bennmaradásért harcoló Budafok vendége lesz. A Soroksár a szintén az NB II-es tagság meghosszabbításáért harcoló Siófokot fogadja.

Kuznyecov Szergej vezetőedző egy nap után 1-0-s vereséggel kezdett otthon a Nyíregyháza ellen, majd az ETO 1-0-ra győzött Tiszakécskén. Utána a Kispest győzött vendégként 1-0-ra. Azóta az ETO mindhárom meccsét megnyerte, kilenc gólt szerezve.

VEZETŐEDŐI REAKCIÓK

Kuznyecov Szergej (ETO):

Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ahol egy erős és szervezett ellenféllel találkoztunk. Örülök, hogy a csapat megmutatta azt a karakterét, amire az ilyen meccseken szükség van ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Örülök, hogy a második félidőben sikerült legyűrnünk a Soroksárt.

Megtettünk egy fontos lépést, amiből van még hátra hét. Remélem, hogy fordulóról fordulóra egyre magabiztosabbak és jobbak leszünk. Szeretném kiemelni a szurkolókat, akik egyre többen jönnek ki a stadionba. Fontos, hogy közösen valósítsuk meg az álmunkat!”

Lipcsei Péter (Soroksár):

A játékosaimnak is gratuláltam, mert nem játszottunk rosszul. A rutinosabb Győr a megítélhető tizenegyesen kívül csak a második, valóban minőségi góllal igazolta a képességeit.”

JEGYZŐKÖNYV

NB II, 27. FORDULÓ

ETO FC GYŐR–SOROKSÁR SC 2–0 (0–0)
Győr, ETO Park. 2078 néző.Vezette: Sipos Tamás (Szécsényi István, Mohos Milán)
ETO: Ruisz – Kiss M., Szépe, Boldor (Szujó, 59.), Vianna – Tóth R. – M. Diarra (Hamed, 90+2.), Bumba (Anton, 90+2.), Csontos (Boschilia, 87.), Skvarka – Kröhn (Huszár M., 87.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
Soroksár: Mergl – Króner, Schadirac, Kékesi, Kaján – Tóth A., Németh E. – Gálfi (Varga Z., 68.), Köböl (Dragóner F., 68.), Korozmán (Borbély B., 81.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Bumba (57. –11-esből), Skvarka (90.)

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.27 18 4 5 33 58
2.HONVÉD FC KFT.26 17 3 6 24 54
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.27 15 3 9 13 48
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.27 12 7 8 4 43
5.FC CSÁKVÁR KFT.27 10 10 7 5 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.27 10 9 8 8 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.27 10 9 8 -5 39
8.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.27 10 4 13 2 34
9.KARCAGI SC KFT.26 9 7 10 -9 34
10.F.C. AJKA KFT.27 10 3 14 -11 33
11.TISZAKÉCSKEI LC KFT.27 8 9 10 -9 33
12.SZEGED 2011 KFT.27 8 8 11 -7 32
13.SOROKSÁR SC KFT.26 6 8 12 -8 26
14.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.27 6 7 14 -17 25
15.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.26 5 9 12 -13 24
16.ST. LŐRINC KFT.27 4 12 11 -10 24
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC