nb1.hu

Újabb lépést tett a tornagyőzelem felé a magyar válogatott

A szövetségi kapitány játékosai hozzáállását méltatta.

A magyar női futsalválogatott Szerbiában szerepel egy nemzetközi tornán. A mieink először a szerbeket győzték le 6-2-re, majd a szlovákokat verték 3-1-re. Frank Tamás együttese szombaton a csehek ellen gyűjtötte be a három pontot. A 2-1-es végeredménnyel záruló összecsapáson a góljainkat Balogh Noémi és Kota Gabriella szerezte.

„Védekezésben végig betartották a lányok, amit kértünk tőlük, és támadásban is voltak szép megmozdulásaink, bár sokszor nem vettük időben észre az adódó lehetőségeket az ellenfél kapuja előtt, ezért gyakran meddő volt a labdabirtoklási fölényünk. Úgy érzem, egy góllal jobbak voltunk, több lehetőségünk volt, mint az ellenfélnek, a végén az öt a négy elleni játékban is stabilan védekeztünk. A hozzáállással és az akarattal maximálisan elégedett vagyok, gratulálok a lányoknak” – összegzett az mlsz.hu-nak Frank Tamás.

Az MLSZ a közleményében leszögezte, hogy a mieink hétfőn a franciák ellen a tornagyőzelemért léphetnek pályára.

Csehország-Magyarország 1-2 (1-1)
Magyarország: Hargas Annamária – Varga Adél, Folk Zsuzsanna, Balogh Noémi, Kota Gabriella
Cserék: Torma Lilla, Fábián Rebeka, Gajzágó Flóra, Horváth Viktória, Kiss Gréta, Kókány Regina, Tagyi Vivien, Wiesner Dalma, Hardon Rita
A magyar válogatott gólszerzői: Balogh, Kota

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC