nb1.hu

ETO-Gyirmót: feszült hangulatról is beszélt az éllovasokra tapadó vezetőedzője

Most nem tudtak annyian ott lenni, mint nyáron.

A győri rangadón döntetlent játszott az ETO FC és a Gyirmót. Ez nyilvánvalóan a feljutásért harcoló hazaiaknak fáj jobban. A vendégek, Tamási Zsolt vezetőedző kinevezése óta egyre inkább stabilizálják a helyüket a középmezőnyben. Már az élmezőny közvetlen közelében vannak.

ÉRDEKLŐDÉS

Július 30-án, az első fordulóban a Gyirmót pályaválasztásával találkozott egymással először a két csapat a bajnokságban. Azt a meccset a vendég ETO nyerte meg 3-2-re. Ez a rangadó 4578 nézőt vonzott.

A második csörtére szerda délután, még munkaidőben került sor, de így is ott voltak 1840-en a lelátókon. Ők viszont nem láthattak gólt.

ETO FC

A feljutásért harcoló ETO így csak kicsit került közelebb az éllovas, szerdán nem játszó Nyíregyházához, viszont nem is csökkent és nem is nőtt a hátránya a Budafokon 0-0-t játszó Vasassal szemben. A Szeged nem pótolt, így 1 ponttal nőtt a két csapat közötti különbség.

Az ETO-nak is ez volt a harmadik meccse tíz nap alatt és ez visszaütközött a vezetőedző szerint.

Nagyon szerettünk volna győzni, de most csak ennyire futotta. Az első félidőben voltak jó lehetőségeink, amelyek kihasználatlanul maradtak, a szünet után azonban már fáradtabban játszott a csapat.”

Az ETO 2024-ben a szerda döntetlenje előtt az első fordulóban 1-0-ra kikapott a BVSC otthonában, majd 2-1-re verte a Csákvárt.

GYIRMÓT

A Gyirmót, a nehéz sorsolása ellenére már a Nyíregyháza, ETO utáni élmezőnyre kezdett tapadni. Idén előbb a Soroksárt győzte hazai pályán 1-0-ra, majd Budafokon diadalmaskodott 3-1-re.

A vezetőedző szerint voltak a csapatjátékukban jól működő szegmensek.

Feszült hangulatú mérkőzés volt, a csapatok jól felkészültek egymásból. A mieink dicsérete, hogy az ETO csak átlövésből veszélyeztetett, mi jól kontráztunk, de gólt nekünk sem sikerült elérnünk.”

A Gyirmót a Szegedet fogadja vasárnap, az ETO a Kozármisleny vendége lesz.

Mindkét csapatra újabb rangadó vár!

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.27 18 4 5 33 58
2.HONVÉD FC KFT.26 17 3 6 24 54
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.27 15 3 9 13 48
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.27 12 7 8 4 43
5.FC CSÁKVÁR KFT.27 10 10 7 5 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.27 10 9 8 8 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.27 10 9 8 -5 39
8.KARCAGI SC KFT.27 9 8 10 -9 35
9.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.27 10 4 13 2 34
10.F.C. AJKA KFT.27 10 3 14 -11 33
11.TISZAKÉCSKEI LC KFT.27 8 9 10 -9 33
12.SZEGED 2011 KFT.27 8 8 11 -7 32
13.SOROKSÁR SC KFT.26 6 8 12 -8 26
14.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.27 6 7 14 -17 25
15.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.27 5 10 12 -13 25
16.ST. LŐRINC KFT.27 4 12 11 -10 24
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC