Két kiszemelt nem kerül a piros-kékekhez.
A Vasas szurkolóit, akárcsak a többi csapat híveit, a kedvenceikről szóló átigazolási hírek izgatják a mostani időszakban legjobban. Nem is csoda, hiszen a hétvégén újra megkezdődnek a küzdelmek az NB I-ben és az NB II-ben.
A Vasas hétfőn lép pályára először tétmeccsen, hogy megmutassa, hol tart. A jelenleg negyedik helyen álló, feljutásra hajtó angyalföldiek a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát látják vendégül. A szegediek a két csapat legutóbbi, jó színvonalú és remek hangulatú mérkőzésén, 4-3-ra nyertek.
Azt viszont még nem lehet tudni, hogy pontosan milyen keretből válogathat majd Desits Szilárd vezetőedző az angyalföldi fanatikusok számára mindig kiemelten fontos rangadón.
Annyi biztos, hogy a szurkolók egyik legnagyobb kedvence, Balajti Ádám távozni akar. Az NB1.hu úgy tudja, hogy Balajti, aki egy ideje már az NB III-as keret tagja (volt, hogy Tiszakécskére is kölcsönadták), maga kérte Nagy Miklós sportigazgatótól, hogy bontsák fel a nyárig szóló szerződését. A sportigazgató megerősítette honlapunknak, hogy tárgyal a támadóval a jövőjéről.

Nagy azt is elmondta, hogy Novothy Soma távozására is jó esély van. Másodosztályú csapatok már érdeklődtek iránta. Ihrig-Farkas Sebestyént a BVSC szeretné megszerezni, Nagy elmondta, még folynak az egyeztetések a szélső sorsáról.
Szivacski Donát, aki a jelenlegiek közül a legrégebb óta a Vasas játékosa, az élvonalbeli Mezőkövesdnél próbálkozik. A Vasasnál várják a kövesdiek ajánlatát.
A piros-kékekhez eddig Doktorics Ádám érkezett a Haladástól. Keresztes Kritsztiánt szívesen látták volna Angyalföldön, de az ETO-nál végül a DAC ajánlatát fogadják el. Szalay Szabolcsot, a ZTE csatárát is meg akarta szerezni az angyalföldi klubvezetés. A megbeszéléseken majdnem megegyeztek arról, hogy fél évre kölcsönbe, vételi opcióval a Fáy utcába kerül a támadó, de a ZTE végül visszalépett a megállapodástól. Úgy tudjuk, Szalay marad Egerszegen.
Az angyalföldieknél tehát vannak még bizonytalanságok, de az meg előny lehet a számukra, hogy a kezdőcsapat magja nem változott…
FRISSÍTÉS: SZERDA 18.27
Vasas: a legkedveltebb elment, három társa sorsa még bizonytalan, érkezők is lehetnek
| nb2 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | KECSKEMÉTI TE 1911 KFT. | 13 | 9 | 2 | 2 | 13 | 29 |
| 2. | SOROKSÁR SC KFT. | 13 | 7 | 4 | 2 | 13 | 25 |
| 3. | KBSC LABDARÚGÓ KFT. | 13 | 6 | 6 | 1 | 9 | 24 |
| 4. | TISZAKÉCSKEI LC KFT. | 13 | 6 | 6 | 1 | 8 | 24 |
| 5. | MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT. | 13 | 7 | 2 | 4 | 10 | 23 |
| 6. | GYIRMÓT FC KFT. | 13 | 6 | 4 | 3 | 1 | 22 |
| 7. | F.C. AJKA KFT. | 13 | 5 | 4 | 4 | 1 | 19 |
| 8. | DIÓSGYŐR FC KFT. | 13 | 5 | 3 | 5 | -2 | 18 |
| 9. | BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT. | 13 | 5 | 2 | 6 | 0 | 17 |
| 10. | SZEGED 2011 KFT. | 13 | 4 | 4 | 5 | 0 | 16 |
| 11. | FEHÉRVÁR FC KFT. | 13 | 5 | 0 | 8 | -1 | 15 |
| 12. | ST. LŐRINC KFT. | 13 | 4 | 2 | 7 | -8 | 14 |
| 13. | GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT. | 13 | 4 | 1 | 8 | -9 | 13 |
| 14. | FC NAGYKANIZSA KFT. | 13 | 4 | 0 | 9 | -9 | 12 |
| 15. | KARCAGI SC KFT. | 12 | 2 | 5 | 5 | -8 | 11 |
| 16. | FC CSÁKVÁR KFT. | 12 | 1 | 1 | 10 | -18 | 4 |














