Berlin – Négy nap múlva lesz 125 éves a klub.
A Hertha BSC negyedik nyári felkészülési mérkőzését is megnyerte, ezúttal az Oberligában szereplő Anker Wismar csapata volt, a végeredmény 5–1 lett a fővárosiak számára – jelezte az nso.hu. Nem volt könnyű helyzetben Dárdai Pál a mérkőzés előtt, hiszen a sok sérült kapusa miatt a 18 éves Leon Schraffrant állította a kapuba és a korábbi kapust, a 65 éves Nello di Martinót nevezte tartaléknak a mérkőzésre.
A találkozó nem indult könnyen a Hertha számára, hiszen az egy hónapja igazolt Karim Rekik a mérkőzés 9. percében piros lapot kapott, és csak a Wismar edzője sportszerű gesztusának köszönhetően maradhatott 11 berlini játékos a pályán – a tunéziai származású holland helyére Dárdai beküldhette Florian Baakot.
„Az első 20 percben mutatott játékkal egyáltalán nem vagyok elégedett, de aztán feljavultunk, és összességében jó játékot produkáltunk. Valentin Stocker játéka tetszett a második félidőben” – összegezte a mérkőzést Dárdai.
A 125. születésnapját július 25-én ünneplő klub legközelebb vasárnap a spanyol élvonalbeli Málaga ellen lép pályára.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Hertha BSC–Anker Wismar (ötödosztályú) 5–1
Twitteren háborúzik egymással a Videoton és Bordeaux – NB1.hu
Twitteren háborúzik egymással a Videoton és Bordeaux
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)