nb1.hu

ETO: visszatért a légióskodásból a magyar tehetség

Az ősszel sérülést hátráltatta.

Az NB I-be jutásra hajtó ETO a nyári átigazolási időszakban számos légióst igazolt a kezdőcsapatba, de nem feledkezett meg a saját nevelésű, magyar fiatalokról sem. A győri klubvezetés és a szakmai stáb arra törekedett, hogy az őszi szezonban gyakran játsszanak a helyi tehetségek.

Ennek ellenére nem állt le az erősítés, hiszen a napokban bejelentették Nenad Lukics szerződtetését. A magyar fiatalok helyzete azonban nem romlott, sőt, a klub már három tehetséges játékossal is meghosszabbította a szerződését. És megérkezett a klubhoz egy visszatérő is.

ETO: hiába a nagy cél, nem felejti el a vezetőség a magyar fiatalokat

ÍME, AZ ETO FC HIVATALOS BEJELENTÉSE:

„Urblík Norbert, csapatunk saját nevelésű játékosa az őszi szezont dunaszerdahelyi DAC csapatánál töltötte, most pedig a tavaszi idényre visszatér Győrbe.

A 19 esztendős Urblík Norbert 2017-ben csatlakozott először csapatunkhoz, melyben a ranglétrát végig járva, a 2022/23-as szezonban bemutatkozott a felnőttek között és az utolsó mérkőzéseken már komoly szerepet kapott a védelemben. Ebben az időszakban olyan teljesítményt nyújtott, amivel felkeltette a DAC figyelmét, és nyáron le is igazolták a fiatal védőt. Sajnálatos módon ott nem tudott kiteljesedni, mivel egy térdsérülés hátráltatta.

Felépülése után most visszatér nevelőegyesületébe, ahol nagy szerepe lehet a célok elérésében.

REAKCIÓK

– Nagyon örülök, hogy visszatérhettem a nevelőegyesületembe. Az elmúlt félév nem úgy sikerült, ahogy terveztem, de boldog vagyok, hogy most újra az ETO-ban bizonyíthatok. Egyértelműen az a célom, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak, amit jó játékkal akarok meghálálni. Ezért mindent meg fogok tenni, és bízom, benne, hogy a végén sikerül elérni a kitűzött célt – mondta Urblík Norbert.

ETO: Nenad Lukics már az első meccsén letette a névjegyét – reakció

Köteles László sportigazgató örül, hogy Urblík újra az ETO kötelékébe kerül, ahol a vezetőség sokat vár a játékostól.

– Norbit nagyon jól ismerjük, hiszen a mi akadémiánkon nevelkedett, és a jelenlegi vezetőedző irányítása alatt mutatkozott be a felnőttek között – kezdte Köteles László. – Már akkor nagyon jó benyomást tett ránk, örülünk, hogy visszatért hozzánk, biztos vagyok benne, hogy hozzáteszi azt, amit elvárunk tőle.”

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.12 8 2 2 11 26
2.SOROKSÁR SC KFT.12 7 3 2 13 24
3.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.12 7 2 3 12 23
4.KBSC LABDARÚGÓ KFT.12 6 5 1 9 23
5.TISZAKÉCSKEI LC KFT.12 6 5 1 8 23
6.GYIRMÓT FC KFT.12 6 3 3 1 21
7.F.C. AJKA KFT.12 5 4 3 2 19
8.FEHÉRVÁR FC KFT.12 5 0 7 2 15
9.DIÓSGYŐR FC KFT.12 4 3 5 -4 15
10.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.12 4 2 6 -3 14
11.ST. LŐRINC KFT.12 4 2 6 -6 14
12.SZEGED 2011 KFT.12 3 4 5 -2 13
13.FC NAGYKANIZSA KFT.12 4 0 8 -7 12
14.KARCAGI SC KFT.12 2 5 5 -8 11
15.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.12 3 1 8 -10 10
16.FC CSÁKVÁR KFT.12 1 1 10 -18 4
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
Budapest Honvéd
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
Vasas FC
ZTE FC