nb1.hu

Siófok: változások a szakmai stábban

Hivatalos bejelentést tett a klubvezetés.

A Siófok vezetőedzője, Dragan Vukmir tavaly tavasszal vette át a csapat irányítását, és sikerült is kiharcolnia a bennmaradást az NB II-ben. Az őszi szezonban azonban nem ment olyan jól a Balaton-partiaknak, ezért a 16. helyen, a kiesés sávjában telelnek.

Az NB1.hu korábban beszámolt róla, hogy a tulajdonosok egy állománygyűlésen további bizalmat szavaztak a szakvezetőnek. Ugyanakkor a szakmai stáb tagjai között változások történtek, amelyekről a klub a következő közleményt adta ki:

„Közös megegyezéssel távozott a csapattól Nikházi Márk asszisztensedző és Kovács Roland fizioterapeuta.

Nikházi Márk a 2019/2020-as szezonban igazolt Siófokra, és 57 bajnokin lépett pályára. Négy gólt szerzett az NB II-ben, és kétszer volt eredményes a MOL Magyar Kupában is. 2023 januárjától Vukmir Dragan mellett asszisztensedzőként dolgozott, és a Siófoki Bányász SE utánpótlásának is segített.

Kovács Roland fizioterapeuta három és fél éven át foglalkozott a sérültekkel, és támogatta őket a felépülésükben. A feladatát Jovan Markovic erőnléti edző veszi át. Mindkét kollégánknak köszönjük a klubnál végzett munkájukat, és sok sikert kívánunk nekik a további pályafutásukhoz és a magánéletükhöz is.

Csapatkapitány is volt, de most távozik Siófokról

Nikházi Márk helyét Mészáros József tölti be, aki az U19-es csapat edzője volt. Korábban már dolgozott a felnőtt csapatnál is: Keszei Ferencet segítette pályaedzőként, majd ideiglenesen vezetőedzőként is tevékenykedett. Reméljük, hogy jó munkát fog végezni, és sok sikert kívánunk neki!”

Ahogy arról szerdán már beszámoltunk, Nikházi Márk a Budafokon folytatja a pályafutását.

A Siófok két idegenbeli mérkőzéssel kezdi a tavaszi szezont. Előbb Pécsre, majd Tiszakécskére utazik.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.27 18 4 5 33 58
2.HONVÉD FC KFT.26 17 3 6 24 54
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.27 15 3 9 13 48
4.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.27 12 7 8 4 43
5.FC CSÁKVÁR KFT.27 10 10 7 5 40
6.FEHÉRVÁR FC KFT.27 10 9 8 8 39
7.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.27 10 9 8 -5 39
8.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.27 10 4 13 2 34
9.KARCAGI SC KFT.26 9 7 10 -9 34
10.F.C. AJKA KFT.27 10 3 14 -11 33
11.TISZAKÉCSKEI LC KFT.27 8 9 10 -9 33
12.SZEGED 2011 KFT.27 8 8 11 -7 32
13.SOROKSÁR SC KFT.26 6 8 12 -8 26
14.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.27 6 7 14 -17 25
15.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.26 5 9 12 -13 24
16.ST. LŐRINC KFT.27 4 12 11 -10 24
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC