Budapest – A Fradi látja vendégül a Beitart.
A Vasas után a szintén az Európa-ligára készülő Ferencváros is felkészülési mérkőzést vív az angyalföldiek kupaellenfelével, a Beitar Jeruzsálemmel – közölte a fradi.hu. A Magyarországon edzőtáborozó Beitar az Üllői úti stadionban, zárt kapuk mögött szerepel.
A hétfői EL-sorsolás után vált különösen érdekessé, hogy a Vasas vasárnap Telkiben játszott tesztmeccset a Beitarral. Izraeli források szerint a találkozót 2-1-re a magyar együttes nyerte, a Vasasnál viszont hallgattak a történtekkel kapcsolatban – úgy tudjuk, a klubon kívülálló szervezési nehézségek miatt ebben állapodtak meg a riválissal.
Az FTC ugyanakkor beszámol a szerdai összecsapásról, mint írják, a „18.00-kor kezdődő találkozóról hivatalos honlapunkon élőképes, kommentátoros közvetítéssel, valamint folyamatosan frissülő szöveges beszámolóval, Facebook-oldalunkon pedig már a mérkőzés során fotógalériával jelentkezünk.”
Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu
Átigazolási hírek
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)