A második félidő derekán dőlt el a meccs.
A hatodik forduló a DVSC-Kecskemét összecsapással zárult. Az előző szezon végeredményét figyelve (a Loki harmadik, a KTE pedig második lett) sokan rangadónak tartották a meccset. A vendégeknél Szalai Gábor, Szuhodovszki Soma és Horváth Krisztofer is kezdett. Ez a trió a héten bekerült a magyar válogatott keretébe.
A nyolcadik percben Szendrei Ákos vette be a debreceni kaput. De az örömébe hamar üröm vegyült, mivel les miatt a játékvezető nem adta meg a gólt. Ezt követően főleg a mezőnyben zajlott a küzdelem, aztán a szünet előtti percekben felpörögtek az események. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek, ennek ellenére egyik csapat sem szerezte meg a vezetést. A szünetben 0-0 állt az eredményjelzőn.
A 62. minutumban megszakadt a góltalanság, Nagy Krisztiántól a tizenhatoson belül vette el a labdát Bárány, aki Loncarhoz passzolt. A montenegrói középpályás pedig profitált a szituációból. A 66. percben Kusnyír Erik lövését lábbal próbálta védeni Varga Bence. De ez nem jött össze neki, így már kettővel ment a DVSC. Ez a periódus döntőnek bizonyult, mivel Szabó István legénysége a hátralévő időben már nem tudta eltüntetni a különbséget.
Ennek a sikernek köszönhetően a válogatott szünetben a debreceniek vezetik a tabellát.
OTP Bank Liga, 6. forduló:
Debreceni VSC-Kecskeméti TE 2-0 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4521 néző, v.: Pintér
gólszerzők: Loncar (62.), Kusnyír (66.)
sárga lap: Loncar (71.), illetve Leoni (10.), Szuhodovszki (83.)
Debreceni VSC: Megyeri – Kusnyír, Romancsuk, Mojzis (Dreskovic, a szünetben), Manrique – Loncar, Lagator, Szécsi (Kiziridisz, 86.), Dzsudzsák (Ojediran, 94.), Bódi (Baranyai, 87.) – Bárány (Varga J., 91.)
Kecskeméti TE: Varga B. – Szűcs K., Belényesi, Szalai G. – Nagy K. (Májer, 67.), Szendrei (Zsótér, 61.), Vágó (Pálinkás. 84.), Szuhodovszki, Leoni (Zeke, a szünetben) – Tóth B. (Kiss B., 83.), Horváth K.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












