Remekül mutatkozott be a finn légiós.
Az NB I-ben a vasárnapi meccsek sora a Mezőkövesd-Puskás Akadémia ütközettel indult. A hazaiak ezt megelőzően még nem tudtak nyerni a bajnokságban a mostani idényben, így nagy teher nehezedett rájuk. A felcsútiak sem a legjobb hangulatban várhatták a mérkőzést, hiszen a legutóbbi fordulóban 4-1-es vereségbe futottak bele a Kecskemét otthonában.
Hornyák Zsolt legénysége kezdte aktívabban a bajnokit, Colley előtt adódott kecsegtető lehetőség a hetedik percben, de kicsit kisodródott, majd pontatlanul célzott. A tizenharmadik minutumban a Kövesd megszerezte a vezetést: Molnár Gábor kiugratása után Drazsics emelése kötött ki a vendégek kapujában. Nem sokkal később Plsek egalizálhatott volna, de a löketét Beriasvili önfeláldozóan blokkolta. Az első félidő hajrájában Colley többször megvillant, ám ezekből nem született gól. A szünet előtt Drazsics megdolgoztatta Markeket, aki állta a sarat, így maradt az 1-0.
A szünetben beállt az a Mikael Soisalo, akinek az érkezését pár nappal ezelőtt jelentették be a felcsútiak. Sokáig nem módosult az eredmény, aztán a 73. percben egy szögletet követően Gomis lábáról a gólvonalon túlra került a labda, ezzel az öngóllal egalizáltak a vendégek. Nagyjából négy minutummal később Soisalo higgadtan értékesítette a helyzetét, vagyis első NB I-es mérkőzésen góllal jelentkezett a finn légiós. A kegyelemdöfést Gruber vitte be, aki könyörtelenül megbüntette azt, hogy Piscitelli nagyon rosszul mozdult ki a kapujából.
A Kövesd első győzelmére még mindig várni kell, a Puskás Akadémia hat meccset követően tizenegy egységgel rendelkezik.
OTP Bank Liga, 6. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 1-3 (1-0)
Mezőkövesd, v.: Karakó
gólszerzők: Drazic (13.), illetve Gomis (73., öngól), Soisalo (76.), Gruber (86.)
sárga lap: Filip (16.), Beriasvili (60.), illetve Batik (30.), Komáromi (53.), Corbu (68.)
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Beriasvili, Zahary, Filip (Nahirnij, 88.) – Gomis (Da. Babunski, 76.), Lukic, Illés (Cseke, 72.) – Molnár G. (Cseri, 72.), Drazic, Szalai J.
Puskás Akadémia: Markek – Szolnoki, Golla, Stronati, Brandon – Batik (Soisalo, a szünetben), Favorov (Corbu, a szünetben) – Levi (Ominger, 85.), Plsek, Komáromi (Gruber, 65.) – Colley
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |












