Nem kezdte jól az NB II-es bajnokságot a Haladás. A vasiak az első fordulóban az újonc BVSC otthonában kaptak ki 1-0-ra, majd Csákváron 4-2-re, míg a legutóbbi játéknapon Kozármislenyben 2-0-ra.
A nyáron kinevezett vezetőedzőnek, Aleksandar Jovicnak tehát nem volt könnyű dolga, hiszen mindhárom alkalommal idegenben kellett bizonyítania, mégpedig a szombathelyi stadion gyepszőnyegének a felújítása miatt.
A Haladásra emiatt további nehézségek várnak, mert „kénytelen lesz” a Nyíregyházát Ajkán fogadni, majd zsinórban négyszer megy idegenbe, Tiszakécskére, Kispestre, Siófokra és Győrbe.
A gyenge szereplés miatt, amiben bőven szerepet játszik az eddigi három idegenbeli fellépés, a klub vezetősége hétfőn közleményt adott ki, mely sokatmondóan, így kezdődött: „A jelenlegi teljesítményünk méltatlan a Haladás nevéhez és múltjához…”
A csapatért természetesen aggódnak a klub fanatikusai is, ők is kiadtak kedd reggel egy közleményt, amit szintén változtatás nélkül közlünk:
„Nyílt levél Homlok Zsolt többségi tulajdonos úr részére!
Tisztelt Homlok Zsolt Úr!
Alulírott Szervezett Haladás Szurkolói Csoportok a Szombathelyi Haladás múltjához méltatlan szereplését látva kezdeményezzük a kizárólag Önnel történő zártkörű személyes találkozót!
A megbeszélésünk elsődleges célja, hogy újra egy szerethető csapatunk legyen és a szurkolók is visszatérjenek a stadionba, mely érdekében úgy érezzük szükséges a személyes eszmecsere.
A fentiek alapján várjuk mielőbbi megtisztelő válaszát a személyes találkozást illetően!
Tisztelettel:
Szervezett Haladás Szurkolói Csoportok
(Green White Army, Dogs Elite,Green Keyers Gent’s, Haladás Szurkolói Kör)”
Szombathelyen tehát a vezetőség és a szurkolók is ugyanazt látják, de ami még ennél is fontosabb, ugyanazt akarják.
Mégpedig azt, hogy a Haladás szurkolói támogatással induljon meg felfelé a tabellán…
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)