A Puskás ellen is készen áll a gólszerzésre.
Kristoffer Zachariassen a Ferencvárosi utóbbi három tétmeccsén egyaránt gólt szerzett, a zöld-fehérek meg is nyerték mindhárom találkozót. A norvég középpályás a Puskás Akadémia elleni bajnokin folytatná a sorozatot:
„Készen állok a gólszerzésre most vasárnap is. Hazai pályán mindig a győzelemre kell játszanunk, remélem rengeteg szurkoló kint lesz velünk, hiszen a Puskás Akadémia egy erős csapat, amellyel szoros meccseket vívtunk a múltban. Úgy érzem, hogy jó formában vagyunk, mindent meg fogunk tenni a sikerért” – nyilatkozta a FradiMédiának a játékos.
Zachariassen érzelmesen beszélt a csütörtöki, Hamrun Spartans elleni máltai Ekl-selejtezőről, amelyet 6-1-re nyert meg az FTC:
„Sokáig nem akart megszületni a második gólunk, pedig közel jártunk hozzá.”
Amikor pedig befejeltem a kapuba a labdát, és megláttam a szurkolóinkat örülni, akkor kiszakadt belőlem minden korábbi feszültség.
„Boldog voltam, hogy együtt ünnepelhetjük a gólt a drukkereinkkel, akik még Máltára is elkísértek minket, tényleg jóban-rosszban velünk vannak. Hálás voltam és vagyok nekik, hogy támogatnak.”
A Ferencváros ma 18:45-kor lép pályára a Puskás Akadémia ellen az NB I 3. fordulójában, a találkozót a Groupama Arénában rendezik.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 33 | 20 | 9 | 4 | 35 | 69 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 33 | 21 | 5 | 7 | 36 | 68 |
| 3. | Paksi FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 17 | 53 |
| 4. | DVSC | 33 | 14 | 11 | 8 | 10 | 53 |
| 5. | ZTE FC | 33 | 13 | 9 | 11 | 6 | 48 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 33 | 13 | 7 | 13 | 0 | 46 |
| 7. | Újpest FC | 33 | 11 | 7 | 15 | -9 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 33 | 11 | 7 | 15 | -13 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 33 | 10 | 10 | 13 | -10 | 40 |
| 10. | MTK Budapest | 33 | 9 | 11 | 13 | -7 | 38 |
| 11. | DVTK | 33 | 6 | 10 | 17 | -26 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 33 | 6 | 4 | 23 | -39 | 22 |
A mérkőzés felvezetéseként itt olvasható elemzésünk, a Máltán mesterhármasig jutó Varga Barnabás nyilatkozata pedig itt található.












