nb1.hu

Régóta nem volt ilyen a Vasassal – reakciók

Döntőek voltak a szegedi hiányzók.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Vasas hazai pályán 3-1-re legyőzte a Szegedet a 32. forduló zárómeccsén.
 

A mérkőzés után így nyilatkoztak a vezetőedzők:
 
Kuttor Attila (Vasas): ,,Egy nagyon komoly erőpróba volt ez a mérkőzés. Nagyon régen volt olyan, hogy az ellenfél vezetést szerzett ellenünk és fordítanunk kellett. Nagyon jó tartásról tett tanúbizonyságot a csapat, mert ugyanazzal a felfogással és játékstílussal, ami jellemző ránk fordítottuk meg a mérkőzést, azt gondolom, hogy megérdemelten.
 
Az NB2.HU Az alábbi kérdéseket tette fel a Vasas vezetőedzőjének:
 
1-0 után a Szegednek is voltak lehetőségei, akkor már közbe kellett avatkozni vagy játszották tovább, amit megbeszéltek?
 
,,Játszottuk tovább, amit megbeszéltünk. Az első félidőben is voltak már komoly lehetőségeink, de abban bízok mindig, hogy ez a játék őröl és előbb-utóbb minél jobb lehetőségeink lesznek. Ez így is volt, a második félidőben még nagyobb nyomást tudtunk helyezni az ellenfélre és ott már jöttek a gólok is. A hitnek, a türelemnek és a saját magunkba vetett bizalomnak volt az eredménye volt az, hogy meg tudtuk fordítani a mérkőzést."
 
A fizikai mutatók közrejátszottak? Gyorsabbnak tűnt a játékoskeret a Szegednél a második félidőben.
 
,,Ez szituációfüggő. Nem mindig van lehetőség nagy távokat futni, például ha az ellenfél védekezik, akkor azt kell feltörni. Amikor területek vannak, akkor látványosabb, ha a csapatban van sebesség. Örülünk, hogy mind a kettő működött és lezárt védelem ellen is tudtunk helyzeteket kidolgozni, amikor területek voltak, akkor meg ellentámadásokat tudtunk kidolgozni."
 
12 pont az előny a nem feljutó helyen álló Szeged előtt, mit kell tenni ahhoz, hogy ez a hit megmaradjon?
 
,,Azt, amit eddig is, nem foglalkozunk ezzel. Örülünk neki természetesen, hogy van távolság, de a következő mérkőzésre fókuszálunk mindig és szeretnénk nyerni. Így lesz ez egészen a bajnokság végéig."
 
Andorka Péter (Szeged): ,,Az első félidőben működött, amit elterveztünk, a gól után is volt még több ígéretes lehetőségünk, kapufát is rúgtunk. Sajnos nem sikerült növelni az előnyünket. Meglátszott a csapat játékán, hogy három kulcsemberünk is hiányzott, a második félidőben talán ezért is estünk vissza. Az egyenlítő gól után gyorsan bekaptuk a másodikat. Az egyenlítő gólig nagyon fegyelmezetten játszott a társaság. A Vasas megérdemelten vette át a vezetést és onnan már nem tudtunk felállni.
 
Az NB2.HU az alábbi kérdéseket tette fel a szegedi szakembernek:
 
Ha megszerzik a második gólt, mennyiben lett volna más a meccs?
 
,,Ha az első félidőben megrúgjuk a második gólt, akkor másképp alakulhatott volna. Az első félidőben kontroláltuk a mérkőzést, volt 3-4 olyan lehetőségünk, amiből gólt szerezhettünk volna."
 
Fizikailag lett jobb a Vasas, vagy mentálisa? Teljesen más sebességi fokozata lett a játéknak.
 
,,Biztos volt fizikális tényező is, három kulcsjátékosunk hiányzott, ami erősen befolyásolta a mérkőzést."
 
Milyen célok vannak a csapat előtt?
 
,,Mérkőzésről mérkőzésre haladunk. Három pont a hátrányunk a feljutást érő pozícióhoz képest. Nem adjuk fel az álmunkat, megyünk tovább. Ilyen szurkolókat mindenképpen ki kell szolgálni. Küzdeni fogunk minden mérkőzésen, sorozatos nehéz meccsek jönnek, a legjobbunkat fogjuk nyújtani."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC