nb1.hu

Élre állt az ETO: komoly dicséretet kapott a csapat az edzőtől

Nagyon fontos győzelmet arattak a Rába-partiak.

Az NB II nyolcadik fordulójának az egyik nagy nyertese az ETO FC Győr volt. A komoly terveket szövögető Rába-parti egylet az újonc Szolnok otthonában aratott 2-0-s győzelmet. A meccsen villámrajtot vettek a győriek, hiszen már a második percben megszerezték a vezetést Szimcsó révén. Szimcsó Szánthó passzát váltotta gólra. A végeredményt Nemanja Andrics alakította ki a 69. minutumban. A rutinos futballista ebben az idényben már harmadszor köszönt be a másodosztályban.
 
Mivel a Budafok és a Csákvár is botlott a hétvégén, így a Győr átvette a vezetést a táblázaton.
 
Boér Gábor a lefújás után arról beszélt, hogy nagyon büszke a csapatára. A tréner hozzátette, remekül kezdték a találkozót. Boér a drukkerek előtt is megemelte a kalapját.
 
 
"Gratulálok a srácoknak! Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, korán megszereztük a vezetést és az első 10 percben akár tovább növelhettük volna az előnyünket, ha pontosabbak vagyunk végjátékban. A mérkőzés további szakaszában sem forgott veszélyben a győzelmünk, hiszen hátul, és az egész mezőnyben remekül védekezett a csapat, ellenben a játékunkban folyamatosan ott volt a gólveszély. Büszke vagyok a srácokra, és nagyon bízom benne, hogy tovább tudjuk folytatni az eredménysort, és továbbra is tartani tudjuk ezt a fejlődési szintet. Köszönjük a minket elkísérő szurkolóknak, hogy ilyen hosszú útra is elkísértek minket, és örülök, hogy ezt győzelemmel tudtuk megköszönni!” – fogalmazott Boér Gábor.
 
A Győr nyolc forduló alatt 17 pontot szerzett. A gárda ötször győzedelmeskedett, kétszer remizett, egyszer pedig vesztesen hagyta el a játékteret.
 
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC