Pályára lépnének, ameddig csak lehet.
Nem irigylem a balmazújvárosiakat, de jelen helyzetükben úgy érzem, nincs is ilyen ember a világon.
Másodfokon is elutasította az MLSZ a licenckérelmüket, ennek ellenére már három hete szerepelnek a bajnokságban, ráadásul a Siófok ellen még pontot is szereztek.
A mérkőzéseiken nincsenek alárendelt szerepben és a vezetők mindent megtesznek a megfelelő körülmények megteremtésére, a körülmények nehézsége ellenére is.
Vasárnap a Csákvárral találkoznak, ha csak addig ki nem zárják Őket…
Laczkó János, a csapat edzője, ezt mondta el a klub honlapjának a következő mérkőzés kapcsán:
,,Komoly, nehéz mérkőzés lesz. A mi játékosaink “éhesek”. Be akarjuk bizonyítani, hogy az elmúlt időszak nehézségei már mögöttünk vannak, s csak előre nézünk. Új színfoltot szeretnénk a magyar labdarúgásba behozni, s úgy gondolom, hogy ez a csapat képes is lehet erre. Bízunk az MLSZ pozitív elbírálásában, s bízunk abban, hogy nem csak most vasárnap, hanem utána is folyamatosan pályára tudunk lépni, s engedik, hogy legyen labdarúgás itt, mert ez a város, ez a klubvezetőség, ezek a játékosok, ez a szurkolótábor megérdemli."
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)