nb1.hu

Magyar Kupa: összesorsolták a legesélyesebbeket

Magyarország – Nem csak élvonalbeliek lesznek a négy között.

Elkészült a Magyar Kupa negyeddöntőjének párosításá. Az Újpest a Vasassal, a Ferencváros a Diósgyőrrel találkozik a legjobb négy közé jutásért.

 

Ahogy a nyolcaddöntő sorsolásánál, úgy a negyeddöntőén sem volt kiemelés, a továbbjutás pedig ismét két mérkőzésen dől el. Az OTP Bank Ligából még öt együttes van talpon, mellette két NB II-es és egy harmadosztályú csapat izgulhatott a sorsoláson.

 

Mohl elárulta, mit mond a Derbi előtt az öltözőben – NB1.hu

A sorsoláson végül az Újpest mellé a szintén a Szusza Ferenc Stadionban játszó Vasast, a címvédő Ferencváros mellé a DVTK-t húzták ki, a Mezőkövesd a Szolnokkal, míg a Sopron a harmadosztályú Budafokkal meccsel, ez utóbbi párosítás garantálja, hogy nem csak élvonalbeli csapatok lesznek a négy között.

 

A Magyar Kupa párosítása:

 

Újpest–Vasas

Ferencváros–DVTK

Mezőkövesd–Szolnok (II.)

Budafok (III.)–Sopron (II.)

 

A forduló hivatalos játéknapjai: március 29. és április 5.

Botka csak azért is meg akarta mutatni, miért kellett a Fradinak – NB1.hu

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC