Nyíregyháza – Mátyus János szerint legutóbb stabilan védekeztek.
Az NB II harmadik fordulóban rangadót játszik a Nyíregyháza Spartacus. A Mátyus-csapat a Zalaegerszeget fogadja, mellyel korábban mind az NB-I-ben mind az NB-II-ben sok nagy csatát vívott, ráadásul a ZTE célja is az élvonalba kerülés.
– Látjuk, hol tartunk most, és miben kell még fejlődnünk. Nem vagyunk készen, de ilyen állapotban kell pályára lépnünk ezen a fontos találkozón. A legutóbbi meccsen nagyon stabilan védekeztünk melyhez egy kiemelkedő kapusteljesítmény is párosult, és most is döntő lesz, hogy a védelmünk jól működjön. Ha a támadó játékunk is hatékonyabb lesz, akkor megszerezhetjük a győzelmet. Sajnos Máté Péter és Heffler Norbert sem egészséges, utóbbit ma vizsgálják meg Budapesten, ők nagyon hiányoznak majd. De nagyon bízom abban, hogy a szurkolóink, akik az NB-III-ban is kitartottak mellettünk, most is mellénk állnak és plusz erőt adnak a csapatnak – mondta a klub honlapjának Mátyus János vezetőedző.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)