nb1.hu

Hiányposztját foltozná be a Kisvárda, magyar labdarúgó is a kiszemeltek között

A vezetőedző beszélt a keret kialakításról.

Ahogy a többi együttes, úgy a Kisvárda is hétfőn kezdte meg a felkészülést az NB I következő idényére. Az MLSZ csütörtök délelőtti sorsolása után az is kiderült, hogy a Kisvárda az 1. fordulóban a Zalaegerszeget látja vendégül, majd Kecskemétre látogat.

Milos Kruscic vezetőedző tudatosan alakítja a keretet, hogy minél ütőképesebb csapat tudjon nekivágni a bajnokságnak. A szerb tréner a Kisvárda hivatalos oldalának elárulta, további erősítéseket terveznek, elsősorban a hiányposztra.

“Ebben a pillanatban elégedett vagyok, de még nem fejeztük be a keretátalakítást. Szükségünk van még néhány pozícióba játékosra, például a jobb oldalra, ahol az új szerzemény Cipeticen kívül csak Jaroslav Navrátil áll még rendelkezésre. Szerződtettünk a nagyon tehetséges fiatal játékost Békéscsabáról Czékus Ádám személyében, ő nagyon fontos játékosunk lesz a szabályokat is figyelembe véve, miként az új kapusunk, Kovács Marcell is. Lippai Tibor személyében egy harmadik magyar játékost is szerződtettünk, aki a jelek szerint alkalmazkodni tud majd a magasabb szintű követelményekhez. Ő szintén lehetőséget jelent a számunkra és konkurenciát teremt a belső védő szerepkörében. Néhány pozícióban azonban még jobbakká kell válnunk, ezért további játékosokat keresünk, azon dolgozunk Révész Attila sportigazgatóval és a kollégákkal együtt, hogy egy-két új futballistát még meg tudjunk szerezni. Nem kell rohannunk és hirtelen döntéseket hoznunk, hiszen a keret csaknem teljes, meg kell néznünk, kik azok a jelöltek, akik valóban erősítést jelenthetnek a számunkra. Egy újabb magyar játékossal és a klubjával közel állunk a megegyezéshez, remélem, ő is megoldást jelenthet majd”- mondta Kruscic.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC