nb1.hu

A Vasashoz igazolt a Vidi videóelemzője, megvan a Honvéd új szakmai stábja

 

Mindkét NB I-ből búcsúzó klub bejelentést tett a legfrissebb változásokkal kapcsolatban, hiszen elrajtolt a felkészülés a következő szezonra.

Ennek értelmében visszatér a Vasashoz Székesfehérvárról Késedi Gábor, aki a 2016-os Európa-bajnokságon a magyar válogatott munkáját is segítette, míg a Honvédnál Schimmer Szabolcs és Djordje Kamber lesz Pinezits Máté asszisztensedzője.

Íme, a Vasas bejelentése:

„Ma reggel kardiológiai és laborvizsgálattal, valamint mozgásszervi felmérésekkel, délután pedig csapatedzéssel kezdődött el a ‪2023-24‬-es idény nyári felkészülési programja. Desits Szilárd immáron kinevezett vezetőedzőként irányította a tréninget, míg Nagy Gábor pályaedző és Ferenczi István erőnléti szakember is bemutatkozott a csapatnak. Az ellenfelek videóelemzéséért Bárdosi Balázs helyett mostantól – vezető elemzőként – az edzői Pro-licenccel is rendelkező Késedi Gábor felel. A területen országos és nemzetközi szinten kiemelkedő tudással, illetve tapasztalattal bíró szakember korábban tíz éven át dolgozott a Vasas Kubala Akadémián vezetőedzőként. Azt követően videóelemzőként előbb az utánpótlás-válogatottak mellett, majd a felnőtt nemzeti együttesnél Dárdai Pál és később Bernd Storck stábjának a tagja volt, részt vett többek között a 2016-os sikeres franciaországi Európa-bajnokságon is. Késedi Gábor a MOL Fehérvár FC-től érkezett Angyalföldre, de az ország egyik vezető szakembereként a Magyar Labdarúgó Szövetség felnőttképzésén belül továbbra is ő felel a videóelemzők képzéséért.

A csapat összetételében történt változásokat követően a Vasas FC kerete 22+2 főre csökkent, melynek megfelelően az alábbi játékosok kezdték meg a nyári felkészülést: Baráth Botond, Berecz Zsombor, Cipf Dominik, Deutsch László, Faragó Bálint, Hidi M Sándor, Hinora Kristóf, Holender Filip, Ihrig-Farkas Sebestyén, Jova Levente, Kapornai Bertalan, Litauszki Róbert, Novothny Soma, Otigba Kenneth, Ódor Máté, Radó András, Szalai József, Szilágyi Szabolcs, Szivacski Donát, Sztojka Dominik, Uram János, Urblík József és Zimonyi Dávid (Vida Máté rehabilitációja még zajlik).

A korábbi évek hagyományához hasonlóan idén is több fiatal akadémistánk vagy második csapatunk tehetséges tagja csatlakozott az első edzéshez. Bánfalvi Gergő, Girsik Attila, Horváth Kornél, Molnár Csaba, Puskás Zsombor, Rab Boldizsár és Varga Donát mellett a kölcsönből visszatérő Bánfalvi Dániel és Farkas Botond, illetve illetve a Zalaegerszegről NB III-as csapatunkhoz kölcsönbe érkező Papp Csongor is a Fáy utcában kezdték meg a nyári felkészülést (Molnár Zsombor az U21-es válogatott programja után csatlakozik a csapatedzésekhez).

A hat hetes felkészülési időszak során tervezetten tíz edzőmérkőzés lesz napirenden. Elsőként június 28-án, szerdán hazai pályán fogadjuk a szlovák másodosztályú KFC Komárno együttesét, a mérkőzéssel kapcsolatos részletekről szurkolóinkat hamarosan tájékoztatjuk.”

A Vidi közleménye Késedi Gábor távozásáról:

„Közös megegyezéssel távozik klubunktól vezető videóelemzőnk, Késedi Gábor.

A 44 esztendős Késedi Gábor 2016 nyarán a Magyar Labdarúgó Szövetségtől érkezett Fehérvárra, korábban tíz évig dolgozott a Vasas utánpótlásában, segítette az utánpótlás-válogatottak munkáját, majd Dárdai Pál és Bernd Storck segítőjeként az A-válogatott videóelemzője volt, a 2016-os, franciaországi Európa-bajnokság után érkezett a Vidihez.

Az elmúlt hét szezonban számos sikert megélt a Vidivel: 2018-ban magyar bajnoki címet, 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban bajnoki ezüstérmet, 2021-ben bronzérmet nyert csapatunkkal. 2018-ban az Európa Liga csoportkörében szerepelt, 2019-ben Magyar Kupa-győztes lett, 2021-ben kupaezüsttel zárt szakmai stábunk fontos tagjaként.

Késedi Gábor a 2023/2024-es szezontól a Vasas FC-nél dolgozik majd. Köszönjük az elmúlt hét évben a Vidiért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!”

A Honvéd bejelentése:

„Új vezetőedzőnk, Pinezits Máté irányításával kezdte el a felkészülést a 2023/2024-es szezonra a Budapest Honvéd FC, játékosaink az első napon pedig nemcsak az új szakvezetővel, hanem a stábjával is megismerkedhettek.

Pinezits Máté munkáját két asszisztensedző segíti majd, klubunk legendája Djordje Kamber és Schimmer Szabolcs, aki Szombathelyről érkezik Kispestre. A 39 esztendős szakember játékosként a Haladást erősítette, 236 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, edzői pályafutását pedig a Király SE-nél kezdte, ahol hét esztendőn keresztül dolgozott, előbb fiatalabb, majd idősebb korosztályokkal, volt egyéni képzésért felelős szakember és vezetőedző is.

Mellettük továbbra is a stáb tagja lesz Vlada Avramov kapusedző és Lázár Zsolt, utóbbi a jövőben sporttudományos vezetőként dolgozik, az erőnléti edzőnk a Magyar Futball Akadémiáról érkező Szabados Krisztián lesz, míg videóelemzőként továbbra is Sinkó Balázs segíti az első keret munkáját.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC