nb1.hu

Kecskemét: ketten visszatérnek a Fradiba, további távozók is vannak

 

Változásokról számolt be a Kecskeméti TE. Korábban már jeleztük, hogy Buna Gábor Győrbe igazolt, de rajta kívül Rjaskó Mihály, valamint Katona Máté és Katona Bálint is elhagyja a klubot.

Íme, a kecskemétiek közleménye:

„Az egyéni munkát követően szombaton már megkezdte a felkészülés csapatunk, mely egyelőre orvosi teszteket és felméréseket jelent a játékosok számára hétvégén. A nyári edzésmunka alapvetően hétfőn rajtol el, több játékos viszont nem velünk kezdi azt el.

Buna Gábor lejáró szerződését klubunk nem hosszabbította meg, így a 21 esztendős jobbhátvéd két szezont követően távozott csapatunktól. Buna Gábor első idényében 28 bajnokin lépett pályára az NB II-ből feljutó együttesben, a mögöttünk hagyott idényben egy élvonalbeli mérkőzés jutott neki.

Rjaskó Mihály közös megegyezéssel hagyja el klubunkat, ugyancsak kettő esztendő után. A 26 esztendős ukrán-magyar védő a feljutásért vívott küzdelemben 29 meccsen segítette a KTE-t, majd az élvonalban 19-szer lépett pályára, az 50 tétmeccset is átlépte összességében a két év alatt lila-fehérben.

A csapatunkhoz kapcsolódó hír, hogy kölcsönszerződése lejártával Katona Máté és Katona Bálint a Ferencvárosnál kezdheti meg a nyári felkészülést. Katona Bálint az utóbbi két szezont a zöld-fehérek kölcsönjátékosaként töltötte Kecskeméten, az NB II-ben és az NB I-ben is 33 bajnokin jutott szóhoz, előbb 5, majd 8 gólt szerzett. Katona Máté tavaly nyáron érkezett, 17 bajnokin lépett pályára a mögöttünk hagyott szezonban.

A felkészülést már érkezőkkel is a soraiban kezdi meg csapatunk hétfőn, akiknek bemutatása folyamatosan zajlik majd a napokban.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC