Már a nyári feladatokról is beszélt az Fradi edzője.
Kuttor Attila (Mezőkövesd): A következő mondással szeretném kezdeni:
A libákat este számolják.
Akármilyen utolsó mérkőzés volt ez, ugyanúgy beleszámít a bajnokságba. Nagyon szép győzelmet arattunk.
Sztanyiszlav Csercseszov FTC): Vasárnap két csapat volt a pályán, mindkettő szeretett volna győzni. Jó lehetőségeink voltak, amelyekkel nem tudtunk élni, az ellenfél viszont kihasználta a maga helyzetét. Fontos volt, hogy több fiatalt is ki tudtunk próbálni. Ki kell elemeznünk a mérkőzést, több információra lesz szükségünk ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, kik azok, akik a továbbiakban is tudják segíteni a csapatot. Nagyon fontos az, hogy vasárnap együtt ünnepelhessünk a Fradi-szurkolókkal, akiknek innen is szeretnék gratulálni, hiszen maximálisan mögöttünk álltak a szezon során. Bár vereséggel zártunk, egy olyan idény ért véget, ahol sikerült UEL-nyolcaddöntőbe jutni, és megvédeni a bajnoki címünket. Június 13-14-én lesznek az orvosi vizsgálatok, 15-én kezdődik a felkészülés. A válogatott játékosokra ennek első szakaszában nem számíthatok, de ezzel kalkulálnunk kell.
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | Puskás Akadémia FC | 9 | 6 | 0 | 3 | 4 | 18 |
| 2. | Vasas FC | 9 | 4 | 3 | 2 | 6 | 15 |
| 3. | ETO FC Győr | 9 | 4 | 3 | 2 | 5 | 15 |
| 4. | Újpest FC | 9 | 4 | 3 | 2 | 4 | 15 |
| 5. | Paksi FC | 9 | 4 | 2 | 3 | 2 | 14 |
| 6. | Ferencvárosi TC | 8 | 3 | 4 | 1 | 3 | 13 |
| 7. | Kisvárda | 9 | 2 | 4 | 3 | -1 | 10 |
| 8. | DVSC | 9 | 2 | 4 | 3 | -3 | 10 |
| 9. | ZTE FC | 9 | 3 | 0 | 6 | -6 | 9 |
| 10. | MTK Budapest | 9 | 2 | 3 | 4 | -2 | 9 |
| 11. | Nyíregyháza | 9 | 2 | 2 | 5 | -9 | 8 |
| 12. | Budapest Honvéd | 8 | 1 | 4 | 3 | -3 | 7 |














