Pontosztozkodással zárta a két csapat a szezont.
ZTE-Paks 1-1
A meccs főszereplője: a tét hiánya
Egyik csapat számára sem volt igazán tétje a találkozónak – noha a paksiak matematikailag még odaérhettek volna a Konferencia-liga-indulást jelentő harmadik helyre, az utóbbi fordulókban kissé kiengedtek, így maradtak a tabella ötödik helyén, míg a ZTE a kupagyőzelemmel és a biztos bennmaradással tette fel a pontot az i-re az idényben.
A meccs kulcsmomentuma: az első negyedóra
A fentebb leírtak ellenére több ordítóan nagy helyzet is akadt mindkét oldalon a meccsen, ám gólok csak az első szűk tizenöt percben születtek, ami egyben pontosztozkodást is jelentett a két csapat számára.
A gólok története:
2. perc: Windecker zseniális átadására Bőle érkezett remekül, és öt méterről, kapásból, ballal a bal alsó sarokba lőtte a labdát egykori csapata ellen. 0-1
13. perc: Tajti szögletébe Safronov tette bele a sarkát, a labda így Meshackhoz került, aki két méterről a jobb alsóba pöccintett. 1-1
Jegyzőkönyv:
OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló:
ZTE FC-Paksi FC 1-1 (1-1)
Zalaegerszeg, 2672 néző, v.: Farkas
ZTE FC: Gyurján – Lesjak (Huszti, 55.), Csóka, Mocsi – Tajti, Kovács B., Szafronov, Szendrei, Bedi (Mim, 63.) – Ubochioma (Klausz, 73.), Németh D. (Szalay, 55.)
Paksi FC: Simon – Osváth, Kinyik, Szélpál (Vas, a szünetben), Szabó J. – Windecker, Papp, Gyurkits (Balogh B., 71.) – Skribek (Böde, 59.), Hahn, Bőle (Sajbán, 71.)
gólszerzők: Ubochioma (13.), illetve Bőle (2.)
piros lap: Kovács B. (69.)
sárga lap: Kovács B. (68., 69.), Szendrei (69.), Lesjak (70.), Ubochioma (73.), illetve Szélpál (33.), Hahn (72.), Balogh B. (75.), Szabó J. (89.)
Az MTI beszámolója:
„A bronzéremért küzdő Paks 1-1-es döntetlent játszott a kupagyőztes Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójának péntek esti mérkőzésén, így végül ötödikként zárt.
Az egy ponttal a Konferencia-liga selejtezőjében induló kék-fehérek sem tudtak feljebb lépni a kilencedik helyről.
A bronzéremért küzdő vendégek azonnal vezetést szereztek, de a kupagyőztes hazaiak hátrányban rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, melynek köszönhetően alig tíz perc alatt egyenlítettek egy szögletet követően. Ezt követően ismét a Paks játszott mezőnyfölényben, de a Zalaegerszeg gyors ellentámadásai legalább olyan veszélyesek voltak, így kifejezetten lüktető játék alakult ki. A szünet előtti negyedórában is élvezetes futballt produkált a két felszabadultan játszó csapat, ebben a periódusban a kék-fehérek jártak közelebb a gólhoz, de Németh kétszer is célt tévesztett nagy helyzetben.
A térfelcserét követően sem esett vissza az iram, a támadó harmadban azonban mindkét gárda játékosai pontatlanabbá váltak, ezért kevesebb helyzet alakult ki. Az egyenlő erők csatájában egy pillanat alatt paprikássá vált a hangulat, amikor Kovács Barnabás két perc alatt két sárga lapot kapott, így kiállították, ráadásul a második után Gyurkits a szabadrúgásból a keresztlécet találta el. A Paks azonban nem tudta kihasználni az emberelőnyét, mert a sorozatos durva belépők miatt töredezett maradt a játék. Ez a hajrában sem változott, sőt a két legnagyobb helyzetet a ZTE hagyta ki Mocsi révén, így pontosztozkodással zárult az összecsapás.”
| nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
| 1. | ETO FC Győr | 31 | 18 | 9 | 4 | 30 | 63 |
| 2. | Ferencvárosi TC | 31 | 19 | 5 | 7 | 28 | 62 |
| 3. | DVSC | 31 | 13 | 11 | 7 | 12 | 50 |
| 4. | ZTE FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 11 | 48 |
| 5. | Paksi FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 12 | 47 |
| 6. | Puskás Akadémia FC | 31 | 12 | 6 | 13 | -2 | 42 |
| 7. | Újpest FC | 31 | 11 | 7 | 13 | -3 | 40 |
| 8. | Kisvárda Master Good | 31 | 11 | 7 | 13 | -11 | 40 |
| 9. | Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 10 | 8 | 13 | -10 | 38 |
| 10. | MTK Budapest | 31 | 9 | 9 | 13 | -7 | 36 |
| 11. | DVTK | 31 | 6 | 10 | 15 | -20 | 28 |
| 12. | Kolorcity Kazincbarcika SC | 31 | 5 | 3 | 23 | -40 | 18 |












