Megszokott dolog volt eddig a MOL Fehérvár FC részéről, hogy a gárda a felkészülési időszakok alatt edzőtábároba vonul. Telente általában Spanyolország volt a célállomás, még azután is, hogy az MLSZ , egyébként nagyon helyesen, jelentősen lerövidítette a téli szünetet.
Azt nem lehet tudni még, hogy 2021 telén hogyan és miként tréningeznek pontosan a fehérváriak, elindulnak-e a koronavírus-járvány miatt bárhová is, ám arról már vannak hírmorzsák, hogy egy biztonságosnak vélt túrát bevállalhatnak.
Mégpedig azért, mert a Dinamo Zagreb Rovinj városában edzőtáborozik majd, az összetartásra a klub hosszú évek után először nem visz el fiatalokat, mégpedig a járvány miatt.
Viszont horvát sajtóhírek arról szólnak, hogy a Dinamo a Vidi ellen játszhatja majd az utolsó edzőmeccsét, mégpedig január 14-én. A jelentések viszont hozzáteszik, hogy a felek még nem írták alá az erről szóló megállapodást.
A Vidi az első tavaszi fordulóban egyébként az Újpest vendége lesz január 23-án vagy 24-én.
"Klubunk tiszteletbeli elnöke, Jakab János ünnepi üzenetével kívánunk minden szurkolónknak és támogatónknak áldott, békés Karácsonyt.
2020 minden szempontból egyedi és különleges volt év klubunk számára.
Tudatos szakmai munkánknak és különleges közösségünk erejének köszönhetően 74 esztendő elteltével feljutottunk a magyar labdarúgás legmagasabb osztályába. Ehhez a történelmi eredményhez mindenki hozzátett: a játékosoktól a szakmai stáb és a vezetőség tagjain át a pályamunkásokig. Aki tudja, honnan indultunk el 2015-ben, Bélteky Róbert szerepvállalásának köszönhetően, az tisztában van a mostani siker értékével.
A kerületi sportélet központja, a Promontor utcai sporttelep kívül-belül megújult. Új lelátót és öltözőt építettünk, kialakítottuk az NB I-es szerepléshez szükséges beléptető- és fényrendszert, s az élvonalbeli futballhoz méltó körülményeket teremtettünk Budafokon, ami Vízi Sándor elkötelezett, csupaszív munkája nélkül nem sikerült volna.
Az őszi idényben számtalan emlékezetes pillanatot éltünk át közösen. Aki velünk volt, aligha felejti el például a teltházas szezonnyitót, amikor ítéletidőben, drámai körülmények között szereztük meg első pontjainkat és bőrig ázva, de boldogan ünnepeltünk a lefújást követően.
Ugyanakkor van bennem hiányérzet is az elmúlt időszak miatt.
A járvány nem tette lehetővé, hogy szurkolóinkkal, támogatóinkkal együtt, a klubhoz méltó módon ünnepeljük meg az NB I-be jutást, a vírushelyzet pedig az egész évre rányomta a bélyegét.
Bélteky Róbert márciusban Melbourne-ben ragadt és az utazási korlátozások miatt nyolc hónapja nem járt Magyarországon. A tulajdonos nélkül a klub ma nem tartana ott, ahol tart, ő mégsem élvezhette az élvonalbeli szereplés egyetlen percét sem, amiért oly sokat dolgozott. Novembertől, egészségügyi okok miatt én sem voltam jelen a csapat mindennapjaiban, így a terhek Csizmadia Csabára és Oláh Lórántra hárultak. Többször elmondtam, két rendkívül tehetséges, ambiciózus fiatalemberről van szó, akik minden erejükkel azért dolgoznak, hogy a BMTE sikeres legyen. Sajnálom, hogy a kialakult helyzetben nem tudtam többet segíteni nekik.
A célunk változatlan: bennmaradni az NB I-ben. Ennek elérése érdekében a téli átigazolási időszakban 3-4 olyan játékos szerződtetését tervezzük, akik komoly erősítést jelentenek.
Köszönöm, hogy a nehezebb időszakokban is mellettünk álltak és támogattak minket. Szívből kívánom magunknak, hogy minél hamarabb találkozhassunk a pályán és a májusi utolsó fordulót követően együtt ünnepeljük az élvonalbeli tagságát megőrző csapatot.
A budafoki közösségünk minden tagjának jó egészséget, áldott, békés Karácsonyt kívánva,
Artem Milevszkij fehérorosz származású, ukrán válogatott játékos. 2018-ban a Kisvárda játékosa volt, 8 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, ám nem szerzett gólt.
Legutóbb a fehérorosz Dinamo Bresztben focizott (innen jött a Várdába, ide is ment vissza), ebben a klubban csak 5-ször lépett pályára. A legújabb hír vele kapcsolatban, hogy az ukrán bajnokságban szereplő Minaj játékosa lett.
Переход Артёма Милевского в "Минай" "взорвал" информационное пространство. Один из лучших форвардов в истории украинского футбола теперь будет играть за дебютанта УПЛ, который, к тому же, располагается в нижней части турнирной таблицы. Выбор Милевского многих удивил, поэтому FootBoom решил проанализировать этот переход и разобраться в том, какие есть минусы и плюсы у такого решения Милевского.
A gárda a 14 csapat közül a 11. jelenleg, 2 ponttal van az utolsó, kieső helyen tanyázó Dnipro előtt.
Nemrég jeleztük, hogy az FTC a mozzartsport.com szerint a Crvena zvezdával harcol egy nigéria U23-as válogatott védőért, de máris itt egy újabb átigazolási hír, ezúttal egy holland portáltól.
Nigel Robertha a Levszki Szófia játékosa, ám a járvány miatt voltak és még lehetnek is anyagi problémák a klubnál. Éppen ezért vitte volna a Dinamo Zagreb a támadót, méghozzá 500 ezer euróért, de ezt az összeget kevésnek találták a bolgár klub elöljárói.
Robertha a Feyenoord utánpótlásában nevelkedett, a hírek szerint az FTC is érdeklődik a támadó iránt.
Nigel Robertha speelt nog altijd bij Levski Sofia. Er is concrete belangstelling van de Kroatische topclub Dinamo Zagreb maar beide partijen zijn nog niet tot overeenstemming gekomen. Inmiddels is er ook uit andere landen belangstelling. Er was enige tijd sprake van een betalingsprobleem bij Levski Sofia.
Mint ismeretes, az ünnepek előtt Kubatov Gábor, az FTC elnöke elmondta, hogy 6 pozíciót néztek ki, melyekre igazolniuk kell, de ez nem azt jelenti, hogy csak 6 játékost figyelnek meg.
A bevett szokás az, hogy egy posztra legalább 3-4 jelöltet (vagy még többet) is feltérképeznek a klubok minden szempontból, mielőtt elkezdenék a tárgyalásokat.
A döcögős kezdés után végül remek őszt produkált a Paks, Bognár György csapata a hatodik helyen telelhet még úgyis, hogy az utolsó 3 bajnokiját elveszítette 2020-ban. Bognárék a dobogótól 4 pontra vannak, a már kiesést jelentő 11. helyezéstől meg 6 egységnyire.
„A negyedik forduló után, az utolsó helyen, egy ponttal vettük át a csapatot. Nem lehetett más rövidtávú célkitűzésünk, minthogy mielőbb elmozduljunk a vonal alól. Ezt közösen a srácokkal mihamarabb megoldottuk, és ezen felül kiváló mérkőzéseket is tudtunk játszani. Eredmény szempontjából, a pontokat nézve összességében jól állunk. Az, hogy ilyen rövid idő alatt oda tudtunk érni a stabil középmezőnybe, jó eredménynek számít. Voltak nagyszerű sorozataink, és volt sajnos egy-két olyan meccsünk, ami nem sikerült úgy, ahogy azt terveztük. Az első perctől kezdve remek hozzáállást kaptam a játékosoktól. Egyetlen olyan meccset sem játszottunk, amikor ne próbálták volna azt véghez vinni a pályán, amit kértünk tőlük. Még egyszer hangsúlyozom, a srácok tényleg kiváló személetet mutattak a legelejétől kezdve, csak pozitívan tudok róluk nyilatkozni” – mondta Bognár a Paks honlapjának.
Bognár azt is tudja, hogy tovább kell fejlődniük:
„Fontos, hogy az agresszív, előre történő játékunk és a labda felé védekezésünk kilencven percig legyen a fejünkben, ne csak hatvanig, hetvenig. A játékhelyzetekben mindig így gondolkozzanak a srácok, vessék el a régi beidegződéseket, a saját kapunk felé történő hátrálást. Végig előre kell mennünk, az ellenfelünk térfelén kell tartanunk a labdát. Minél kevesebbszer fognak előjönni a régi játékelemeink, annál jobb eredményeket fogunk elérni.”
A szakember azt is elmesélte, hogy nem híve a hosszú téli pihenőknek. Hozzátesszük, nagyon helyesen!
„Ami a rövid téli szünetet illeti, dolgoztunk már így, viszont ilyen kevés felkészülési idővel még nem. Egyébként én örülök ennek, nem szeretem a kéthónapos rákészüléseket… Kultiválom ezt a ritmust, és mivel minden más csapatnak is ennyi idő áll a rendelkezésére, még csak kifogásként sem említhető sehol. Bele kell állni, megoldjuk.”
Bognár a fiatalokról és a tavaszi elvárásairól is megosztotta a gondolatait:
„Igen, sőt, nem csak azokról a fiatalokról vagyok jó véleménnyel, akik éppen fent edzenek velünk az első számú gárdánál. Kimondottan nagyszerűnek gondolom a második számú, NB III-as együttesünket is, sokkal többet kaptam tőlük – mind egyénileg, mind csapat szinten -, mint amire elsőre számítottam. Van további négy-öt olyan játékosunk, akikkel bármikor lehet számolni. Igazán tudunk támaszkodni tehát a paksi utánpótlásra is a jövőben! Kicsit kiegyensúlyozottabb játékra számítok a tavasszal. Persze, amit eddig játszottunk, azt semmiképpen sem adjuk fel, ezt a filozófiát fogjuk követni, amit a szurkolók szeptember végétől láthattak. Hosszú még a szezon, így egészen biztos, lesznek megint jobb és sajnos rosszabb periódusaink is. Realitásnak az erős középmezőnyt tartom, azt meg lehet őrizni. Amennyiben úgy tudunk játékunkban, filozófiánkban előrelépni, hogy elöl és hátul is ráteszünk egy kicsit, stabilabbakká válunk, az még jobb eredményekkel párosulhat.”
Bognár, az MTK elleni, utolsó bajnoki utáni sajtótájékoztatón az nb1.hu kérdésére válaszolva azt is elmondta, milyen változtatásokat tervez a játékoskeretben a télen:
Eddig 35 pontot gyűjtött a Gyirmót a bajnokságban, aminek köszönhetően az 5. helyen telel a gárda 4 pontos hátrányban a Budaörs mögött. A második PMFC 5 egységnyire van, de Csertői Aurél vezetőedző a Kisalföldnek nyilatkozva elmondta, miért a dobogó alsó fokának az említésével kezdtük a lapszemlénket.
„Az volt az elvárás, hogy az élmezőnyben legyünk, s az év végéig a harmadik helyet érjük el. Ez továbbra is fennáll, hiszen nincs akkora lemaradásunk, hogy ezt ne lehetne teljesíteni. Azt gondolom, sok olyan csapat van idén a bajnokságban, amelynél a vírus miatt nehéz reálisan értékelni az elmúlt fél évet és az egyéni teljesítményeket, főleg, hogy a meghatározó játékosok jóval kevesebbet tudtak játszani. Gyimóton szerettünk volna egy bizonyos stílust kialakítani, amit a fiúk meg is próbáltak a pályán véghez vinni. Most van egy arculatunk, s ami fontos, hogy ezt a játékosok is elfogadják, holott ez az eredményekben nem mindig mutatkozott meg. Minden edző a győzni akarást szeretné látni mentalitásban. Azt gondolom, bizonyos szinten ezek az elképzelések megvalósultak, de a célok eléréséhez még sokat kell dolgoznunk.”
Azt érdemes tudni, hogy a gárdában 8 új szerzemény játszott az ősszel:
„Úgy gondolom, az új igazolásaink megoldották a posztjukon a feladatukat, amiért igazoltuk őket. A fiatalok több lehetőséget is kaptak, emellett azonban hellyel-közzel az ifiben is játszottak, ezért is mondtam, hogy nehéz reálisan értékelni az egyéni teljesítményeket.”
Csertői a jövőről is szót ejtett:
„Elég rövid a keretünk, így két-három játékost mindenképpen kellene hoznunk erősítésképp, hogy előbbre tudjunk lépni. Most mindenki a pihenőjét tölti és január 4-én kezdjük a felkészülést komplex orvosi és terheléses vizsgálatokkal. Gyirmóton minden adott a minőségi munkához, jó körülmények között készülhetünk hazai környezetben, de nincs sok időnk, mert január végén már folytatódik a bajnokság. Addig három-négy edzőmeccset tervezünk, azonban most más lesz, mint a megszokott felkészülés, hiszen kevesebb mint egy hónapunk lesz a hangolódásra, de ennek is megvan a ritmusa.”
Rengeteg nehézséggel kellett megküzdenie Nagy Tibornak, a Balassagyarmat vezetőedzőjének az őszi idényben. Rengetegen és sokszor voltak betegek a csapatnál a járvány miatt, ráadásul sérülések is bőven megnehezítették a mindennapokat.
Mindezek ellenére a gárda dicséretesen szerepelt, a hatodik helyen telelhet, 6 pontos hátrányban a harmadik Eger mögött lemaradva. A második Jászberény 10 ponttal előzi meg a hevesieket, az éllovas Tiszakécske előnye 14 egység.
„Nem lehetek maradéktalanul az! Sokkal többre számítottunk, de közbejöttek a kedvezőtlen körülmények. Továbbra sem mondtunk le a dobogóról, a Tiszakécske és a Jászberény ugyan elvált a többiektől, a harmadik pozícióért azonban tavasszal igen heves lesz a harc, amelybe mi markánsan szeretnénk beleszólni. A közvetlen vetélytársakat látva, erre minden esélyünk megvan. Remélem, zökkenőmentes téli felkészülést tudhatunk majd magunk mögött, most január 11-ig pihenőt kaptak a fiúk, persze otthon mozogni fognak, és utána kettőzött erővel gyürkőzünk neki az eljövendő feladatoknak” – mondta Nagy Tibor a nool.hu-nak adott értékelésében.
Az NB III Középcsoportjában a tizedik helyen telelhet a Paks második csapata, 8-6-7-es mutatója harminc egységet ért eddig.
Ebből az apropóból is készített interjút a klub honlapja a vezetőedzővel, Kind Istvánna. Ebből csemegéztük ki a legfontosabb részleteket.
Mennyire elégedett a három szekcióból összeálló játékosgárdánkkal?
Maximálisan! Csapatunk nagyszerű vázát az U19-ből kiöregedett, Nagy Lajos keze alól kikerülő játékosok adják, melléjük csatlakoznak a 2003-as, 2004-es tehetséges labdarúgóink utánpótlásbázisunkból, valamint az NBI-es keretből sérülés és/vagy meccshiány miatt visszajátszók. A fiatalok nagyon sokat fejlődtek az ősz folyamán, ez is volt a cél. Az első keretből lejátszóknak pedig úgy érzem, tudtuk azt a célt hozni, ami esetükben éppen szükséges. Gondolok itt például Papp és Kővári hosszú sérüléséből történő visszatérésére, akik számára kellő és fokozatos meccsterhelést tudtunk biztosítani. Külön kiemelném azt a mentalitást, hogy bárki érkezett hozzánk az NB I-es keretből, örömmel, elszántan jött és játszott. Maximálisan átérezték azt, hogy ez számukra nem büntetés, sokkal inkább előrelépés. Zseniális hozzáállást tapasztaltam tehát mind a fiataloktól, mint a rutinosoktól.
Nem lehet könnyű feladvány így összetenni a gárdát hétről hétre, ott van például az összhang kérdése…
Úgy gondolom, ez egy nagyon nehéz edzői feladat. Szerintem roppant fontos a következetesség és az őszinteség. Ha például van egy olyan NB I-es visszajátszónk, akinek játékpercekre van szüksége, és ezzel kiüt a helyéről egy fiatal játékost, én például azonnal elmondom neki, hogy ez nem azért van, mert esetleg hibázott valahol vagy romlott volna a teljesítménye, pusztán az első csapat érdekei élveznek elsőbbséget. A rutinos labdarúgóknak pedig mindig elmondom, úgy teljesítsenek, hogy a fiatalok szemébe tudjunk nézni, hiszen idézőjelben miattuk nem kerülnek néha annyit pályára, mint amennyit megérdemelnének. Szerencsémre ezeket mindig mindkét fél maximálisan megérti, e szerint cselekszenek, és talán az összhangunk is ennek köszönhető.
Milyen a játékosmozgás NB III-as gárdánk körül?
NB I-es csapatunk kiváló őszének és klubunk nagyszerű filozófiájának köszönhetően nagy örömömre szolgál azt mondani, már az NB III-as gárdánkhoz is megannyian, az ország egészen különböző szegleteiből szeretnének próbajátékra jönni. Páran már voltak is… Elterjedt az a hír is, miszerint sok nagyszerű labdarúgóval rendelkezünk utánpótlásbázisunkban, így lassan sorban állnak tartalékcsapatunknál a jelentkezők, akik csatlakoznának az itt folyó kemény munkához.
Milyen a kapcsolata az NB I-es gárdánkkal?
Kiváló! Bognár Györggyel – a fiatalok és tartalékcsapatunk felé érvényesülő pozitív hozzáállásának köszönhetően – megállapodtunk, hogy az első csapat háromhetes felkészülésében minden héten három-három-három fiatal labdarúgónk is részt vehet. Ez mindenkinek nagyszerű lehet, hiszen a játékosok ismerkednek a profi szinttel, mezőnnyel, tréningekkel, míg NB I-es vezetőedzőnk jobban megismerheti fiataljaink adottságait.
További képeket, bejegyzéseket, közleményeket keresve a klub hivatalos kommunikációs felületein észrevettünk egy felvételt, ami sajnos korábban elkerülte a figyelmünket.
A mozzarsport.com értesülései szerint a Crvena zvezda versenyez egy bal oldali védőért, aki a védelem tengelyében is bevethető. Az átigazolási történet főszereplője nem mást, mint Godfrey Bitok Stephen, a nigériai U23-as válogatott tagja, aki a fehérorosz élvonalbeli bajnokságban szereplő FC Isloch tagja.
A játékos értékét a Transfermarkt 500 euróra taksálja, a belgrádiak a hírek szerint 250 ezer eurót lennének hajlandóak fizetni érte, ám több szerb sajtóértesülés is megemlíti, hogy a Fradi ennél jóval többet is képes lenne fizetni a tehetségért.
Éppen ezért kezdésnek változtatás nélkül közöljük az információt:
„Bár Milanov nyáron távozott, nem maradt a bolgár bajnokságból érkező labdarúgó nélkül a MOL Fehérvár FC: előbb a brazil Evandro, majd nem sokkal később a portugál Rúben Pinto került a Sóstóra a CSZKA Szófiától, s most – úgy hírlik – újabb légiósok érkezhetnek a balkáni országból. A Beroe Zagora – Franciaországban nevelkedett – kongói középpályása, a gólerős Gaius Makouta, valamint a CSZKA brazil kapusa, Gustavo Busatto is a piros-kékek célkeresztjében van. Ezek persze nem megerősített hírek, de az biztos, hogy az ezeket közlő bolgár hírportálok nem áprilisi tréfának szánták infóikat. Ugyancsak minimum érdekes átigazolási pletyka, hogy Petrjak után újabb játékosokkal gyengítené legfőbb riválisát a Vidi. Állítólag Dibuszt és Sigért kivásárolnák jelenlegi ferencvárosi szerződéséből, de más játékosok iránt is érdeklődnek az Üllői úton. Ha csak a fele igaz, érdekes hetek elé nézünk…”
Nos, haladjunk sorjában, mégpedig az állítólagos FTC-kiszemeltekkel kapcsolatban.
Dibusz Dénessel kapcsolatban május 7-én jelentette be az FTC a hivatalos felületein, hogy meghosszabbította a szerződését. A Fradi nem szokta nyilvánosságra hozni, meddig ír alá egy játékosa, de a Transfermarkt értesülései szerint 2023 nyaráig szól az új megállapodása, értékét 2 millió euróra becsülik. Sigér Dávidról tavaly szeptember 13-án jelentette be az FTC azt, hogy hosszabbított, de ebben az esetben sem közölték, hogy meddig. A Transfermakrt szerint Sigér jövő nyárig írt alá, az értékét 1 millió euróra becsüli.
Azaz, csak a két magyar válogatottért 3 millió eurót kellene legalább kifizetniük a fehérváriaknak, ha valóban akarnák mindkettőt. Sigér esetében viszont fontos megjegyezni, hogy a jelek szerint utoljára kaphatna érte pénzt az FTC, mert a nyáron ingyen elmehetne.
Persze most mindenki felkaphatja a fejét, hogy úgysem mennek el a Vidibe, de az nb1.hu-nak viszont egyből eszébe jut Ivan Petrjak esete…
Ez volt a Fradi elnökének a válasza Petrjak klubváltására.
Az interjú a következővel indult:
„Az elmúlt években többször is kudarccal zárult a Fradi nemzetközi kupaszereplése, és mindig azt hallottuk: túl későn kezdték el építeni a csapatot, a nyáron érkezők még nem illeszkedtek be, de Szerhij Rebrovval már más lesz. Hónapok óta jelentős pontelőnnyel vezetik a tabellát, végül bajnokok lettek, fél éve készülhetnek a Bajnokok Ligája-selejtezőre. Ha a Fradinak szüksége lett volna Ivan Petrjak játékára, akkor valaki hibázott, hogy a labdarúgó a következő idénytől a Vidiben játszik. Kinek a felelőssége ez?
Kezdjük inkább azzal, ami engem zavar. A két klub között volt egy soha ki nem mondott, soha le nem írt, tiszteletalapú szabály, hogy nem nyúlunk bele egymás keretébe. Szerintem ez természetes a magyar futballban, amelyben mindketten sikerre törekszünk.
Elnézést, azt értem, hogy nincs leírva, mert szóbeli egyezség is létezik, de ha nem mondták ki, hogyan hivatkozhat erre?
Nem beszéltünk ilyesmiről, mert ez annyira magától értetődő. Nekem Garancsi Istvánnal nagyon jó volt a viszonyom…
„Ez egy piac, amelyet szigorú jogszabályok korlátoznak. A Vidi megszegett valamilyen előírást?
Vidi mindent jogszerűen tett, efelől senkinek se legyen kétsége. Jogilag nem támadható az eljárása, engem a morális vonatkozása bánt. Éppen az önök honlapján olvastam a Vidi játékosmegfigyelő-hálózatának nagyszerűségéről, nem hiszem el, hogy a scoutjaik hatvan kilométerre látnak csupán, s itt, nálunk találtak megfelelő játékost. A piacon fellelhető milliónyi futballista közül éppen a miénk kellett?
Luís Figo is átment Barcelonából a Real Madridba, és még sorolhatnám.
Megvenni egy játékost, kivásárolni a szerződéséből, ezerféle eset van, egyik sem hasonlít a másikra. Amikor egy magyar klub tárgyal egy ukránnal arról a játékosról, amely amúgy nála játszik, és akkor egy másik magyar klub a rivális háta mögött rálicitál a másik magyar ajánlatára – ez szerintem nem fair. Ráadásul a Vidi elleni, bajnoki döntőnek beillő meccsünk előtt keresték meg Petrjakot, majd az Újpest elleni derbit megelőző este írták alá a szerződést és került nyilvánosságra a megállapodás. Ez háromszoros inkorrektség számításaim szerint. Mi 1.2 millió euróban állapodtunk meg a Sahtarral, a Doneck elfogadta ezt az ajánlatot, a játékossal még nem volt megállapodásunk, amikor a Vidi belépett az üzletbe.”
És a végére a beszélgetés legkeményebb része, amit Kubatov válaszolt az egyik kérdésre:
„ Ne értsen félre, nem szorulunk rá a Vidi támogatására, nem három, hanem harminc bajnoki címet szereztünk százhúsz év alatt, csak annyit szeretnénk tisztázni, hogy nekünk ez morálisan nem elfogadható. Ezért hoztunk egy döntést: ameddig én itt elnök vagyok, a Vidinek nem adunk el játékost. Ha úgy alakulna, hogy nem lesz pénzünk, ha esetleg a jövőnk múlna azon, eladunk-e játékost neki, akkor sem. Nekem nincs bajom a Vidi szurkolóival, játékosaival, nekem csakis ezzel a „vezetéselmélettel” van erkölcsi problémám. Csak azért, mert több pénzük van, nem viselkedhetnek így.”
Azaz, az lehet, hogy a Vidi megvenné a Fradi két magyar válogatottját, ám az információ nincsen megerősítve, és jeleznünk is kell, hogy egyik klub sem szokta kommentálni a sajtóban megjelenő híreket.
De Kubatov szavaira emlékezve kijelenthetjük, hogy a két játékos, ameddig a Fradihoz kötik a szerződéseik, nem lesznek eladva a Vidinek.
És még valami: Dibusz és Sigér 30 évesek, márpedig a fehérváriaknál az elmúlt egy-másfél évben a fiatalítást tűzték ki célul…
A bolgár lapok állításaival kapcsolatban viszont el kell mondanunk, nem igazán szoktak tévedni a bolgár játékosokkal kapcsolatban.
Nem megnyert meccsen mutatott játékuk volt a fantasztikus.
Korábban azt nyilatkozta Márton Gábor, a MOL Fehérvár FC szakmai vezetője, hogy csalódott lenne akkor, ha nem a Vidi vezetné már a bajnokságot a karácsonykor. Nos, azt még mindig a Ferencváros vezeti, méghozzá 9 pontos előnnyel a fehérváriak előtt úgy, hogy 1 mérkőzéssel kevesebbet játszott eddig.
Márton csapata azonban folyamatosan fejlődött, és van olyan mutató is, amiben az élen áll.
Erről is beszélt a klubhonlapnak adott interjújában, melyből fontos részeket szemezgetünk:
„Mi szereztük a legtöbb gólt a bajnokságban és mi kaptuk a második legkevesebbet, ami azért nem rossz mutató.
Természetesen ezek jó dolgok, de ha már a statisztikáknál tartunk, akkor érdemes összevetni a találatok számát és a helyzetek számát… Pozitív tehát, hogy mi dolgozzuk ki a legtöbb helyzetet, viszont üröm az örömben, hogy összességében rossz százalékban használjuk ki ezeket a lehetőségeket. A kapott gólok számát pedig soknak érzem, elsősorban azért, mert a nagyobb részük pontrúgás után született, vagyis elkerülhető lett volna. Mindkét mutatóban javulnunk kell, örülök, hogy az utolsó meccseken már hatékonyabbak voltunk.”
Márton egy olyan meccsen bemutatott játékot nevezett fantasztikusnak, amit végül nem nyertek meg.
„Volt mélypont az őszi szezonban?
Az én olvasatomban a mélypont azt jelenti, hogy zsinórban jönnek a vereségek, ilyen szerencsére nem volt. Az MTK és a Paks ellen nem teljesítettünk jól, rossz hozzáállás jellemezte a csapatot ezeken a találkozókon. A fociban benne van a vereség, bármennyire is nehéz ezt elfogadni, de úgy nem lehet kikapni, ahogy a két említett meccsen történt. A Honvéd ellen viszont fantasztikusan játszottunk, mégis elvesztettünk két pontot, mivel hibáztunk két pontrúgásnál.”
És a nagy kérdés, mi várható a folytatásban:
„Hogy készül a csapat a január végi folytatásra?
A szezon kezdetéhez képest annyival előrébb leszünk, hogy most már fizikálisan egy szinten vannak a játékosok. Remélhetőleg a felkészülés mindenki számára sérülésmentesen zajlik majd és a minőségi játékra tudunk összpontosítani. Jobb játékot és több pontot várok a tavaszi szezonban.”
Márton tehát nem beszélt arról, igaz, nem is kérdezték meg a témakörről, hogy utolérik-e a Ferencvárost. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy Hajdú B. István, az M4 Sport szpíkere már hetekkel ezelőtt azt mondta, hogy az FTC lesz a bajnok.
Név elemzése: Az Ádám név olyan személyiség kialakulását támogatja, aki kedveli a társadalmi életet, és képes arra, hogy egy-egy közösségen belül megteremtse és fönntartsa a harmóniát és egyetértést. Ugyanakkor kijelentései sokszor kinyilatkoztatásnak tűnnek mások számára.
Ezen a linken visszakereshető, hogy mindig is azt állítottam, amit Marco Rossi szövetségi kapitány és a magyar válogatott játékosai is, mégpedig azt, hogy a nemzeti csapatnak Szalai Ádám a vezére. A fenti idézeteket/jelentéseket viszont nem én találtam ki unalmamban, tényleg így vannak.
És az sem az én agyszüleményem, hogy Marco Rossi meghosszabbított keze a pályán a csapatkapitány, de még az sem, hogy ő az alfahím az öltözőben is. Hanem mindkettő így van és kész.
És mindkettő jól van így – szerencsénkre!
Mert már régen elmúltak azok az idők, amikor egy csatárt csak a góljai jellemeznek, elmeséltem ezt már ezerszer, most nem tenném meg újra, mert nem ez a lényeg.
Hanem az, hogy az MLSZ filmjéből kiderült, hogy a pályán nyújtott teljesítménye mellett miért is nélkülözhetetlen tagja a magyar válogatottnak.
Igazi hun harcosra jellemző harci beszéde közben Szalai elmondta, hogy 2020-ban sajnos nagyon sok magyar is meghalt a vírus miatt és azt is hozzátette, hogy sajnos nagyon sok magyar elveszítette a munkáját is.
És a lényeget is kimondta, azt, hogyha legyőzik Izlandot és kijutunk az Európa-bajnokságra, akkor minden magyarnak boldogságot tudnak okozni (ő is hitt benne, mint nagyon sokan és én is, hogy így lesz, de sajnos ez nem így lett…).
És most sajnos őszintének kell lennem, annak ellenére, mennyire fáj, amikor belegondolok.
Ádám, sajnos van egy kis gond, és sajnos nem is kicsi, mert a jelek szerint 2021-ben is az történik majd a vírus miatt, ami 2020-ban is történt. Remélhetőleg minél előbb lesz rá valamilyen gyógymód, de a jelek szerint ez a kis sunyi féreg még nagyon sokáig velünk marad.
Ezért, Ádám, csak egyet tehettek, meg kell nyernetek az Európa-bajnokságot!
Tudom, hogy szakmailag ez lehetetlen küldetés, de a merjünk kicsik lenni hozzáállással tele van a hócipőm.
De ha nem is nyeritek meg, akkor a vb-selejtezőkön és az Eb-meccseken is mindig jusson eszetekbe, hogy mekkora boldogságot tudtok okozni a legtöbbeknek, és az is, hogy azok is foglalkoznak veletek (tehát érdeklődnek irántatok), akiknek semmi nem jó.
És kiemelten kell gondolnotok a legfanatikusabb szurkolókra is.
Tudod, Ádám, szerencsére mindegyik meccsre kimehettem 2020-ban, amelyikre csak akartam, mert mindig megfeleltem minden egészségügyi kívánalomnak, de az összes találkozón ott haltam meg a lelátókon, de nem a pályán látottak miatt.
Hanem azért, mert nem voltak ott a szurkolók. A társaim, akik között felnőttem, és akiktől a legtöbb segítséget kapom klubhovatartozástól függetlenül minden áldott nap. Mindegyik meccs előtt, ha volt rá időm, bejelentkeztem a Facebookon élőben, hogy elmondjam, hogy ez mennyire nem bírom ki nélkülük.
Erre a linkre kattintva leellenőrizhető ez az állításom is, bár akik ismernek személyesen, azok tudják, hogy nem kell bizonygatnom semmit.
Mindketten tudjuk, Ádám, hogy azok, akik elutaznak a világ végére is a magyar foci miatt, akik az utolsó fillérüket ráköltik a világ legfontosabb bajnokságára és válogatottjára, megérdemelnék, hogy ne csak Európa-bajnokok legyetek, hanem világbajnokok is.
Tudod, Ádám, szerintem sokkal jobban jársz, ha ok nélkül (vagy okkal, de a válogatott kapcsán előbbiről van szó) szidnak (nem mindenki), mintha a szájukra sem vennének az emberek, mert akkor észrevétlen lennél.
De nem voltál az akkor sem, amikor Telkiben mindenkit elküldtél a fészkes fenébe, és akkor sem, amikor pálinkáztál a srácokkal az egyik kocsmában.
Azok még más idők voltak, amikor lehúztátok a feleseket.
Mára ugyan kimenőt kaptak a magyarok, de az nem ugyanaz, mint régen volt.
Mert az életünk még jobban megváltozhat, még gyökeresebben.
Beoltathatom majd magam önkéntesen, mert csak akkor utazhatok majd, illetve mehetek moziba, koncertre.
Innen is köszönöm a választás szabad lehetőségét…
Egyébként az előbb felsoroltakat mind el tudnám engedni. Argentínát leszámítva szerencsére voltam már mindenhol, ahová el akartam menni, a mozik kora lejárt, a zenekarok közül meg tulajdonképpen meg már csak 1 érdekel, így anélkül is kibírnám.
Tudod, Ádám, 25 éve nem voltam orvosnál, 4 óránál nincs szükségem több alvásra és fogalmam nincs, hogy mikor volt utoljára szabadnapom.
De azt, hogy ne mehessek magyar bajnokikra és kupameccsekre, ne lehessek ott a válogatott fellépésein, azt nem fogom kibírni. Belahalnék!
És azonnal!
És tudod, Ádám, nagyon sok ezren, tízezren gondolták azt magukról, hogyha folyamatosan nem mehetnek magyar meccsekre, azt nem fogják túlélni.
De ők képesek voltak rá.
Mert ők erősek, nem úgy, mint én!
Bele sem merek gondolni, hogy mennyivel erősebbek és kitartóbbak nálam. De azt tudom, hogy mennyit jelent a számukra, ha győztök.
De még többet jelent nekik, ha harcoltok.
Tudod, Ádám, a szurkolókat igazából soha nem a célba érkezés (eredmény), hanem az utazás (meccsélmény – küzdelem) érdekli igazából.
És az ahhoz való hozzáállás.
Ezért is örülök, hogy az MLSZ megmutatta a videót, ami miatt végleg megtudhatta mindenki, hogy milyen ember vagy.
De elmesélek még egy fontos dolgot, Ádám!
A világ és Magyarország is abban a hitben van, hogy most minden magyar eszi a halászlét, a töltött káposztát, issza a bort és a pálinkát.
De tudod, ez nem így van feltétlenül.
Az egy dolog, hogy már csak én dolgozom szerintem az egész szakmában (reggel 7-kor kezdtem), mert ennél fontosabb, hogy minden évben december 24-én vagyunk a leglátogatottabbak.
Pláne este, a legmeghittebb pillanatokban.
De nem azért, mert olyan hű de jók lennénk.
Más oka van!
A magyar foci iránt érzett felfoghatatlan imádat és szenvedély.
Azok, akik ilyenkor is a világ egyetlen legfontosabb tényezőjével foglalkoznak, megérdemelnék, hogy Európa-bajnokok és világbajnokok legyetek.
És mindketten tudjuk, Ádám, hogy miért!
Mert ők valóban a legjobbak, de nemcsak a Földön, hanem az egész Univerzumban!
BOLDOG KARÁCSONYT!
A blogbejegyzés után szeretném megragadni az alkalmat, hogy az 1999-ben megalapított nb1.hu nevében a legboldogabbakat kívánjam minden embernek a világon, de kiemelten a magyar labdarúgás hűséges szerelmeseinek!
Reggel azzal indítottuk a napot, hogy a következő fejleményről számoltunk be:
„A 18 csapatos cseh bajnokságban jelenleg a 7. helyen áll a Baník Ostrava, de ami ennél sokkal figyelemre méltóbb az az, hogy a 12 mérkőzésen csak 10 gólt kapott.
A remek védekezésből kiemelkedően veszi ki a részét Patrizio Stronati. A 26 éves középső védő teljesítményére már Lengyelországban felfigyeltek, tavaly nyáron a Lech Poznań 1 millió euróért vitte volna, a jelenlegi piaci értékét is ennyire taksálják a hozzáértők.
Az olaszos nevű és egyébként Olaszországban született középső védő volt már korábban légiós, az Austria Wien csapatában játszott.
És most lehet, hogy ismét országot vált, mert cseh lapértesülések szerint a Puskás Akadémia szerdán hivatalos ajánlatot tett a Baniknak a védő ügyében.”
Viszont most már az is tudott, hogy a Puskásnak vetélytársa van, méghozzá a Lech Poznań, mely gárda 6-700 ezer eurót is hajlandó lenne fizetni a védőért.
2019 májusában lett a Kispest vezetőedzője Giuseppe Sannino, aki 25 bajnokin, hét magyar Kupa-találkozón és négy Európa-liga-selejtezőn irányította a Honvédot, majd 2020 márciusában, részben koronavírus-járványra tekintettel a klub vezetősége közös megegyezéssel felbontotta a szerződését.
Most viszont megvan az esélye annak, hogy Sannino újra kispadot kapjon, mert olasz sajtóhírek szerint az Ascoli vezetőedzője lehet.
Dopo l'esonero di mister Delio Rossi , l'Ascoli è alla ricerca del suo terzo allenatore stagionale. In immediato era spuntato il nome di Giuseppe Sannino , ma adesso, come raccolto da TuttoMercatoWeb.com, prende strada il profilo di Andrea Sottil, con cui il club avrebbe già contatti avanzati.
Az Ascolit 1898-ban alapították, színe fekete-fehér. Jelenleg az olasz másodosztályban szerepel, ott viszont nem túl eredményesen, mert a 20 csapatos bajnokságban a 19. helyen szerénykedik, 11 pontos hátrányban a már biztos bentmaradást jelentő 15. helyezéstől (a 16., és a 17., osztályozót játszik a bentmaradásért, az utolsó három egyből kiesik).
Sokat lehet belegondolni a megszólításba és a reakcióba is.
Tegnap volt Dzsudzsák Balázsnak, a 108-szoros magyar válogatottnak, a Loki középpályásának a 34. születésnapja. Dzsudzsák az Instagramon egy fényképpel köszönte meg a követőinek a köszöntéseket.
Ebben nincsen semmi különleges még, nagyon sokan így tesznek, akik használják a közösségi médiát. Az viszont már annál érdekesebb, amire többen is felhívták a figyelmet az nb1.hu követői közül.
A hozzászólások között ugyanis volt egy hölgy, aki Édes Uracskámnak szólította Dzsudzsákot, aki rengeteg szívvel válaszolt.
Ez persze még nem biztos, hogy jelent-e bármit is, nem is állítunk semmit, csak beszámolunk az érdekes fejleményről, ha már annyian jelezték, azt viszont most már kötelességünknek érezzük elárulni, hogy a Loki játékosát megszólító a volt modell, Tomán Szabina üzletasszony, a Toman Lifestyle vállalat elnöke, a Toman életmódprogram megalkotója, az egészséges és fenntartható fogyás elkötelezett szószólója.
Tegnap jeleztük, hogy „bő fél év után távozhat a Lokomotív Moszkva vezetőedzői posztjáról Marko Nikolics.A korábban a MOL Fehérvárt irányító szerb tréner idén májusban vette át az orosz élcsapat irányítását, ám a Bajnokok Ligája csoportkörében simán estek ki, a bajnokságban pedig 19 fordulót követően mindössze a 8. helyet foglalják el.
A mozzartsport.com úgy értesült, a moszkvaiak átalakuló vezetősége mellett (többen is távoznak) Nikolics sem marad, és helyét az AEK Athéntól távozó, korábban a Szpartak Moszkvát is irányító Massimo Carrera veheti át. A 41 éves Nikolics az orosz kaland előtt hazájában, valamint Magyarországon (MOL Fehérvár FC) és Szlovéniában dolgozott.”
Marko Nikolić neće moći da se žali i u slučaju da dobije otkaz. Lokomotiva iz Moskve u tom slučaju biće dužna da mu isplati 700.000 evra na ime ugovora. Moglo bi se reći da je srpski stručnjak, samim tim, u odličnoj poziciji.
És most itt van a legújabb információ, mert a telegraf.sr arról adott hírt, hogy Nikolics a távozása esetén 700 ezer eurót kapna…
Négy napja jelentette be az Eger, hogy "Vasárnap délután érkezett a szomorú hír, hogy csapatunk főszurkolója, az ÖREGriek oszlopos tagja, Virág Laci bácsi eltávozott közülünk. Ő ezentúl a Szentmarjay Tibor Stadion helyett már az égi lelátókon szurkol tovább kedvenc csapatának, az Eger SE-nek."