nb1.hu

A Loki ellen is készülnek.

Idén kevesebb ideje lesz a tréningekre az FC Ajkának, amely a bajnoki rajt előtt a Magyar Kupában érdekelt. Mint ismeretes, az alakulat bravúrosan szerepelve (legutóbb az NB I-es MTK-t kiejtve) a legjobb 16 közé jutott a rangos sorozatban, az NB-s bajnokságokban szereplő csapatok közül meg az egyetlen, mely nem szenvedett vereséget az ősszel. A Veszprém megyeiek következő ellenfele a szintén élvonalbeli Debreceni VSC lesz. A párharc két meccs­ből áll, az elsőt Ajkán rendezik meg február 19-én. Erről az összecsapásról az M4 Sport élőben közvetít. A visszavágó febuár 27-én lesz a hajdúságiaknál. Az NB III nyugati csoportjának idei első fordulóját március 3-án tartják.
 
Az ajkaiak programja a szünetben, 01. 19. (szombat): FC Ajka felnőtt–FC Ajka U19, kezdési időpont: később. 01. 26. (szombat): Budafoki MTE–FC Ajka, 13.00. 02. 02. (szombat): FC Ajka–Mosonmagyaróvár (vagy Ajka Kristály), kezdési időpont: később. 02. 06. (szerda): Dunaújváros–FC Ajka, kezdési időpont: később. 02. 09. (szombat): Ajka–ESMTK, 13.00 02. 13. (szerda): Iváncsa–Ajka, 15.00.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Volt, aki nem, volt, aki még bizonyíthat.

KBSC FC – Tállya KSE 9–0 (4–0)
Kazincbarcika, 50 néző V.: Füleki.
KBSC FC: Somodi (Fila) – Virág (Palmes), Belényesi (Hesz O.), Fótyik (Heil), Mikló (Vajda) – Oltean (Krausz), Toma (Constatinescu, Chifu) Takács (Kiss B.), Tóth L. (Gábor) – Lukács (Olasz D., Lajkó), Kanalos (Szabó L.).
Vezetőedző: Gálhidi György.
Gólszerzők: Olasz D. (3), Takács P. (2), Gábor (2), Toma, Lukács R.
 
Úgy néz ki, hogy a felkészülés elején próbajátékra érkezett Virág Ákos megfelel a stábnak, a taksonyi Hesz Olivér szintén „próbázott”, de ő el is köszönt, míg a román Cristian Chifu Marosvásárhelyről még marad a „próbán” – jelentette a boon.hu a szombati edzőmeccs kapcsán.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A játékos megindokolta távozását.

Íme, a bejelentés:

"Klubunk a mai napon a játékos kérésére felbontotta Ádám Martin szerződését, aki így szabadon igazolható labdarúgóvá vált.

 
Támadónk szerződése nyáron járt volna le, és az elmúlt hetekben a klubvezetés több alkalommal is kísérletet tett arra, hogy a lejáró szerződést meghosszabbítsa, de a játékos a számára felajánlott szerződést nem fogadta el, így egyértelművé vált, hogy nyártól nem kíván a Vasasban futballozni. Ebben a helyzetben Martin jelezte, hogy számára kedvezőbb lenne a januári szerződésbontás, mert más csapatban képzeli el a jövőjét. Klubunk egyeztetve Szanyó Károly vezetőedzővel is, elfogadta Ádám Martin kérését, és hozzájárult a szerződésbontáshoz.
 
Ádám Martin felnőtt pályafutása során 139 bajnoki mérkőzésen 27 gólt szerzett csapatunkban, a most zajló bajnokságban eddig 15-ször lépett pályára és 3 találatig jutott.
 
Martinnak további pályafutásához sok sikert kívánunk!
 
A támadó a következőket mondta távozásával kapcsolatban.
 
– Köszönöm szépen mindenkinek, akivel az elmúlt években együtt dolgozhattam itt a Vasasnál az Akadémiától a felnőtt csapatig – kezdte Ádám Martin. – Rengeteg szép élménnyel távozom, de úgy érzem eljött az ideje a váltásnak. Nyáron is felmerült ez már, lett is volna lehetőségem távozni, de a kiesést követően nem szerettem volna elhagyni a csapatot. Ahogy azonban telt az idő, úgy éreztem, váltásra van szükségem, az az igazság, hogy kicsit belefásultam az ittlétbe, már nem éreztem magam jól a bőrömben. Úgy voltam vele, új lendületre van szüksége a karrieremnek. Nyáron amikor elkezdtük a felkészülést már szó esett róla, hogy hosszabbítsunk, ezt a klub vezetése fel is ajánlotta, de én korainak éreztem, és kértem várjunk a tárgyalásokkal. Most az őszi szezon végeztével ismét visszatértünk erre. A klubvezetés jelezte, hogy annak ellenére is szeretnének már most hosszabbítani, hogy az ősszel kétszer is sérüléssel bajlódtam, és nem tudtam elegendő meccsen játszani, és a gólok sem úgy jöttek, ahogy mindenki remélte. Mivel már kevesebb, mint fél év volt csak vissza a szerződésemből, így a szabályok szerint más klubok ajánlatait is meghallgathattam, és ezt követően úgy döntöttem kérem a szerződésem felbontását, mivel nem láttam annak értelmét, hogy egy fél évig még úgy futballozzak itt, hogy közben már tudom, nyáron majd máshol folytatom. Azt gondolom, a helyzetet a Vasas vezetői is hasonlóan ítélték meg, és végül nem volt vita köztünk, úgy váltunk el egymástól, hogy senkiben sincs tüske. Köszönöm az eddigi éveket, és köszönöm szépen a Vasas vezetésének, hogy hozzájárult a szerződésem felbontásához. Sok sikert kívánok a csapatnak és a szurkolóknak egyaránt, nagyon fogok szurkolni, hogy meglegyen a feljutás."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Érkezett-e a csatár is?

Íme, a Siófok bejelentése:
 
"Szakmai stábunkban változás történt a téli felkészülés során: Szabó Zsolt pályaedző távozik a BFC Siófoktól, köszönjük eddigi munkáját, sok sikert kívánunk szakmai pályafutásában és magánéletében is.
 
Szabó Zsolt munkáját Bozsik József veszi át, aki utolsó alkalommal a Nyíregyháza Spartacus FC-nél dolgozott vezetőedzőként.
 
Az 1987-ben született szakember édesapja Bozsik Péter, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, nagyapja pedig Bozsik József, az Aranycsapat legendás tagja.
 
Profi labdarúgó karrierjét az akkor még első osztályú Zalaegerszegben kezdte. Később több NBII-es csapatban is megfordult, többek között az akkor ismét az első osztályba jutó PMFC-ben, utolsó magyarországi állomáshelye az FC Tatabánya csapata volt.
 
Edzői karrierje 21 évesen kezdődött, amikor elvégezte az UEFA B licencet, ekkor Tatabányán az utánpótlásban kezdett el dolgozni, ahol közben tovább folytatva tanulmányait megszerezte a A licences edzői diplomát is. Innen Zalaegerszegre a helyi akadémiára vezetett az útja, amivel párhuzamosan Ausztriában játékosedzőként tevékenykedett. A 2016/2017-es szezonban Csató Sándor segítője volt a ZTE felnőtt csapatánál, majd onnan került Nyíregyházára ahol ugyanebben a szerepkörben számítottak rá, illetve az utánpótlás akadémia Talent csoportjának vezetését is rá bízták.
 
„Azzal a céllal érkeztem, hogy segítsem a csapatot az NB II-es tagság megőrzésesében, ennek a félévnek ez a célja, csak erre koncentrálunk, akkor leszek elégedett, ha ezt úgy sikerül elérnünk, hogy közben stabil középcsapattá érik a társaság.” – nyilatkozta honlapunknak Bozsik József.
 
Még kevés idő telt el, de felmerül a kérdés, hogy mik az első benyomások a csapatról?
 
„Örök igazság, hogy minden keretet lehet tovább erősíteni, így ez ránk is igaz, a sikeres félév érdekében ez elengedhetetlen. Meglátásom szerint a csapat rendelkezik egy jó vázzal, de létszámban kevesen vagyunk, így mindenképpen szeretnénk bővíteni a keretet és emellett megteszünk mindent, hogy ez minőséget is hordozzon magában. Nagyon szoros az NB II, a 10-dik és 17-dik között csupán 6 pont a különbség, összességében a labdarúgás kezd nagyon kiegyenlítetté válni, ami tanulható azt szinte már minden csapat tudja. A különbséget a játékosok minősége, a csapat mentális ereje – akarat, fegyelem, az egymásért való küzdeni tudás – és a megfelelő közeg adja, ha ez az elegy jól összeáll, akkor a siker is megérkezik”
 
Milyen feladataid lesznek?
 
„Pályaedzőnek érkeztem, de van már mögöttem felnőtt NB II-es szinten is vezetőedzői tapasztalat. Az utánpótlás éveim során végig vezetőedzőként dolgoztam, Ausztriában szintén. Pályaedzőként úgy tudok hatékonyan és jól dolgozni, ha egy olyan edző mellett vagyok, akivel ugyanazokat az elveket valljuk, gondolok itt pl. a munkamorálra, fontos a szervezettség, a fegyelem, hogy tervezzünk, mert csak így lehet megfelelően felkészíteni egy profi csapatot. Minden játékos annyira veszi komolyan az edzőt amennyire az edző a felkészítésüket, ezekben maximálisan egyetértünk. Az motivált, hogy tudtam így fogunk dolgozni és megkapom azt a teret segítőként, ami biztosítja a fejlődésemet. Ebben a felállásban, nyilván jól érzem magam. Istvánnak a sportigazgatói szerepkört is el kell látnia, így több feladatom lesz, mint egy klasszikus pályaedzőnek, de Zalaegerszegen már dolgoztunk hasonló képen így mindketten tudjuk, mire számíthatunk a másiktól. Előfordulhat, hogy egyénileg kell majd edzést vezényelnem, vagy edzésgyakorlatokat, így természetesen motiválóbb nekem is ez a feladatkör. Nagyon jól érzem magam Siófokon, már csak azért is, mert gyerekkoromban sok nyarat itt töltöttem! Én azt szoktam mondani, hogy mindenhol kék az ég és zöld a fű, futballt bárhol lehet csinálni. Johan Cruyff könyvében szerepel, hogy azt kell előteremteni, ami a pályának kell, onnan kell visszafelé gondolkodni! Tehát ami a futballhoz és a futballistáknak kell: az edzésekhez szükséges eszközrendszer, hogy jó minőségű pályán tudjon készülni a csapat, normális felszerelés legyen, tényleg ezek a dolgok kellenek, amiktől a játékos jobban érzi magát, illetve amik a szakmai munkát is segítik! Most erre minden adott jelenleg a mai magyar labdarúgásban! Ha Siófokon is ilyen elvek alapján tudunk dolgozni, jobb tavasz elé nézhetünk!”
 
A Siófokkal kapcsolatos hír, hogy honlapunk úgy tudja, sajtóhírekkel ellentétben nem folytatja a klubnál a pályafutását Vólent Roland, a Gyirmót támadója, akiről megírtuk, hogy az ETO tesztelte.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Közönségkedvencek játszottak a 27. Gabora-gálán.

A pécsiek – a Ferencvárost is megelőzve – veretlenül nyerték meg csoportjukat, majd a döntőben a mindenkin átgázoló Zalaegerszeg tudta csak megállítani Mészáros Ferencéket. A jótékonysági torna bevételét – több mint hárommillió forintot – a salgótarjáni Jó Pásztor Római Katolikus Óvoda kapta – jelentette e bama.hu.
 
A Munkás egy csalódást keltő döntetlennel indított a Hotel Salgó ellen, amit egy sima győzelem követett, a piros-feketék a Szombathely együttesét verték 4-1 arányban. Majd következett a Fradi, a tét pedig döntőbe jutás volt: Lipcsei Péterék hiába irányították a mérkőzést, helyzeteiket sorra kimaradtak, amit a baranyaiak kihasználtak és egy utolsó percben szerzett góllal megnyerték a derbit. A döntőben már nem volt szerencséje Turiéknak, az egész tornán domináló ZTE ellen 5-3-ra alulmaradtak, s végül ezüstérmet szerezték meg.
 
A PMSC öregfiúk-csapatát Megyeri Károly és Bodnár László dirigálta a vonal mellett, míg pályára lépett Kurucsai Kornél, Szabados József, Turi Zsolt, Knézics Barna, Fehér Csaba, Nagy Ervin, Vas László, Mészáros Ferenc, Pataki Tamás, Lehota Tibor, Czéh László, Kósa Sándor, Hergenrőder Tamás és Bolboaca Augustin is.
 
Az ellenfél csapatait pedig többek között olyan játékosok képviselték, mint Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Igor Nincsenko (Ferencváros), Madar Csaba, Kerekes Zsombor (Debrecen), Kenesei Krisztián, Tóth Miklós, Balassa Péter (Haladás), Tiber Krisztián, Sowunmi Thomas, Zombori Zalán (Videoton), Pinte Attila, Bari Jenő, Simon Gyula (Dunaszerdahely), Molnár Balázs, Kocsárdi Gergely, Kaj András (Zalaegerszeg).
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

4 futballista távozik a liláktól.

Hétfőn megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a Kecskeméti TE felnőtt csapata, az első foglalkozáson már több kiszemelt is ott volt. A keretnek vannak távozói is, az érkezőkről minél hamarabb szeretne döntést hozni a szakmai stáb – jelentette be a klub.
 
Az első edzésen 5 új arc jelentkezett játékra, az ő sorsukról a lehető legrövidebb időn belül döntést szeretne hozni Szabó Tibor, emellett 4 távozója már biztosan van a keretnek. Az első edzésen a bemelegítést követően a labdatartáson volt a hangsúly, majd szabad játékkal hangolódott rá a munkára a keret. A héten minden nap edzés szerepel a programban, kedden duplázni fognak a játékosok, ugyanis reggel erőnléti tréning is vár rájuk. A hetet a Tiszakécske elleni edzőmeccs zárja szombaton 9:30-kor.
 
A kerethez kapcsolódó jó hír, hogy hosszú kihagyás után Terbe Botond is a társakkal kezdhette el a munkát. Az utánpótlás-válogatott középpályás tavasszal szenvedett súlyos sérülést, így ősszel nem is léphetett pályára.
 
A kiszemeltek
 
Kunsági Roland 28 esztendős, a rutinos kapus a Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd futballozott a REAC, az FTC, a Mezőkövesd, a Soroksár, a Győr és a Sopron színeiben is. A Fradiban az NBI-ben is pályára léphetett, emellett komoly NBII-es és NB III-as tapasztalata van már, legutóbb 2017-ben az ETO-val nyert bajnoki címet a harmadosztályban. Nyár óta a III. Kerület játékosa, ahol 14 bajnokin volt kezdő.
 
A III. Kerületnél szerepelt ősszel Huszárik Zsolt is, a 29 esztendős játékos több poszton, a középpályán és a védelemben is bevethető. A Vasas színeiben az NB I-ben is bemutatkozhatott a szegedi kötődésű futballista, aki tavaly még az NBII-es Mosonmagyaróvárban játszott, ősszel 12 meccsen volt kezdő a Kerületben.
 
Pataki Zsolt a védelem közepén bevethető, a 23 esztendős játékos az őszi szezont Egerben töltötte, ahol 15 meccsen kezdőként lépett pályára az NB III Keleti csoportjában. Az ifjú védő a DVSC nevelése, az akadémiáról kikerülve Békéscsabán, Gyulán, Felsőtárkányon, Balmazújvárosban és Hódmezővásárhelyen is megfordult.
 
Nagy Gergő 19 esztendős, támadószekcióban bevethető játékos, aki nyárig a Honvéd akadémiáján pallérozódott. Onnan Gyömrőre került, ahol ősszel 9 meccsen 3 gólig jutott a Pest megyei másodosztályban.
 
A 18 esztendős Parázs Botond Nagykőrösön kezdett el futballozni, majd 2011-2014-ig akadémiánkon nevelkedett, innen vitte el a Puskás Akadémia. Felcsúton folyamatosan lépkedett felfelé a korosztályos ranglétrán, ősszel már a tartalékok keretébe is többször bekerült a fiatal hátvéd.
 
A távozók
Ami a távozókat illeti, 4 futballistával elválnak közös útjaink: Rozsi Dominik, Nemesvári Dániel, Ladányi Patrik és Maczelka Gábor is távozik. Nekik ezúton is köszönjük a klubért tett szolgálataikat, illetve sok sikert kívánunk további karrierjükhöz!
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ismét beválóban a szurkolói információk.

Két témakört érint a Vasasról szóló mai jelentésünk. A stadionról és a tulajdonosváltásról. Lássuk sorrendben őket.
 
Stadion:
 
December 10-én elsőként jeleztük, hogy 5 hónapot fog csúszni a Vasas stadionjának az átadása, az információt a szurkolóktól kaptuk. A drukkerek, mindig, mindent tudnak, ezt jelzi, hogy Markovits Lászlónak, a Vasas SC ügyvezető elnökének a nyilatkozata is, aki a következőket mondta az új létesítménnyel kapcsolatban az anyaegyesület honlapjának:
 
„Ezzel együtt kell élni. Mindig lesznek olyanok, akik kételkednek a költségek realitásában vagy az időbeni csúszás okaiban. Szerintem azok, akik tudják, milyen leterheltség és drágulás jellemzi manapság az építőipart, s hogy a kötelező bürokratikus folyamatok mennyire időigényesek, jobban megértik a helyzetet. Ráadásul mi menetközben a kormány jóvoltából már egy lezárt közbeszerzés után, aláírt szerződéssel kaptunk lehetőséget arra, hogy az eredeti tervekhez képest növeljük a stadion műszaki tartalmát. Ez – minden pozitívumával együtt – a befejezés határidejének módosításával is járt. Összességében tehát örülnünk kell annak, hogy sikeresen lezárult valamennyi folyamat, és most már tényleg látjuk az építkezés végét. A legkorábbi alkalom a május 19-i, Zalaegerszeg elleni utolsó NB II-es forduló lehet. Ennek igazán erős szimbolikája lenne, hiszen legutóbb 1977-ben a ZTE elleni mérkőzésen nyertünk első osztályú bajnoki címet a Fáy utcában. Az lenne az igazi, ha most a feljutást ünnepelhetnénk ezzel a meccsel. A másik opció, hogy a 2019/2020-as szezon első hivatalos hazai találkozójához kötjük a stadionavatót. A döntést legkésőbb február végéig meghozzuk, egyetértésben a Vasas FC-vel és a Vasas Kubala Akadémiával. Ami biztos: a stadionavató nem csak a felnőtt csapat egy mérkőzéséről fog szólni, hanem olyan, akár többnapos programsorozatban gondolkodunk, amelynek aktív részesei lesznek a szurkolóink, az utánpótlásunk és régi legendáink is.”
 
Tulajdonosváltás:
 
A már linkelt cikkben azt is megírtuk elsőként, hogy a szurkolók szerint Jámbor János, a focicsapat tulajdonosa hamarosan csak a röplabda-csapatra kíván fókuszálni, ezért átadja majd a labdarúgásban lévő tulajdonjogát Nagy Miklósnak, a Vasas Kubala Akadémia tulajdonosának. Előbb nézzük meg, mit mondott Markovits, utána elmagyarázzuk az életerős áthallásokat a mondanivalójából.
 
„A pletykák helyett nézzük a tényeket! Jámbor János öt évre, tehát a 2020/2021-es idény végéig garantálta a felnőtt csapat színvonalas működtetését, és lett 99%-os tulajdonosa a Vasas FC-nek. Ez a megállapodás továbbra is érvényben van, ebből kell kiindulni. Szintén ténykérdés, hogy nyáron a Vasas Kubala Akadémiánál is tulajdonosváltás történt, Nagy Miklóssal tíz évre kötött az anyaegyesület szerződést. Régi célunk, hogy olyan időszak jöjjön el, amelyben a felnőtt csapat és az akadémia tulajdonosi struktúrája részben vagy teljes egészében megegyezik, hiszen a szakmai egymásra épülés és a tehetséges játékosok feláramoltatása nélkül nem lesz szerethető és eredményes a Vasas FC. Meggyőződéssel tudom állítani, hogy most nagyon jó irányba haladunk, ebben új partnerünk, Nagy Miklós is rendkívül komoly erőfeszítéseket tesz.”
 
És akkor a magyarázatok:
 
Markovits tehát hisz az együttműködésekben, a szerződések  betartásában. Ám minden szerződés felbontható, és ezt pont a sport, ezen belül is a labdarúgás világában a leglátványosabb, hiszen a sajtó naponta számol be a szerződések felbontásáról. Erről viszont ugye nem beszélt, ami pozitívum a jelenben.
 
Fontos továbbá, hogy a Jámborral kötött szerződésnek is van egy megemlített lejárati dátuma, de arról nem ejtett szót, hogy folynak-e már egyeztetések a meghosszabbításáról. Mert ahogyan a megállapodásokat fel lehet bontani, úgy meg is lehet azokat hosszabbítani. Két év múlva meg még több akadémista kerülhet fel a Vasas első csapatába, így logikusnak tűnik a drukkerek felvetése, hogy ha adott esetben Jámbor nem folytatná, akkor Nagyhoz kerüljön a stafétabot.
 
És Markovits azt mondta, Nagy vagy 8 évvel tovább marad a szerződése szerint, cél, hogy a felnőtt csapat és az utánpótlás tulajdonlása egy kézbe kerüljön és Nagy erőfeszítéseket tesz ennek érdekében.
 
Van egy olyan sanda gyanúnk, hogy honlap-családunk 20 éve legbiztosabb hírforrásai, azaz a szurkolók, most sem tévedtek, csak még nem vált be az információjuk…
 
Még benne van a pakliban a közös tulajdonlás lehetősége is, de minél több tulajdonos van valahol, az annál több nézetet és egyben nézeteltérést is takar…
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Pedig csak most kezdtek el edzeni.

Íme, a Jászberény bejelentése:
 
"Bár csapatunk igazából csak ma kezdte el a komolyabb munkát, a nagy múltú, jelenleg az NB II-ben szereplő Vasas kérésére nem tudtunk nemet mondani. A jelenlegi állás szerint január 17-én (csütörtök), 14 órakor a Fáy utcában lép pályára a Huszák Géza vezetőedző dirigálta együttesünk. Mivel a másodosztályú bajnokság már két hét múlva elrajtol – mi csak március első hétvégéjén kezdünk -, az angyalföldiek lényegesen előrébb tartanak a felkészülésben. Ennek ellenére vállaltuk az összecsapást."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gólt is rúgott, szabad lett.

Honlapunk úgy értesült, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott egymással az éllovas Gyirmót és a támadó Vólent Roland. Vólent a nyáron érkezett Gyirmótra, a Magyar Kupában 2 góllal segítette a csapatát, míg a bajnokságban 9 mérkőzésen bizonyíthatott, 1 találatot szerezve.
 
Vólent együtt érkezett Szarka Ákossal a gárdához, aki viszont a posztjukon a bajnokság egyik legkiemelkedőbb teljesítményével rukkolt elő, ezért a gyirmóti vezetők is érezték, Vólentben több van annál, mint amennyi játéklehetőséget ők biztosítani tudnának a számára.
 
A támadó egyébként pályára lépett az ETO, Mosonmagyaróvár elleni, hétvégi edzőmeccsén, a 2-2-es végeredménnyel végződött összecsapáson ő szerezte a zöld-fehérek második találatát, az óváriak egyébként a legvégén egyenlítettek.
 
Vólent a Gyirmót engedélyével lépett pályára az ETO-ban, a csatárnak egyébként 15 NB I-es mérkőzése is van, ebből 12-t a Honvédban, 3-at a Balmazújvárosban gyűjtött össze.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Lesz megegyezés?

A zete csapata már Törökországban edzőtáborozik, azonban nem tartott a csapattal az együttes reménysége, Horváth Krisztofer.
 
Mint azt a ZAOL megtudta, nem „kegyvesztett” lett a rendkívül tehetséges játékos, hanem érdeklődik iránta az olasz első ligás SPAL Ferrara, s attól függ, a tavasszal hol futballozik Horváth Krisztofer, hogy megszületik-e a megegyezés az olasz klub és a ZTE FC között.
 
Sallói István sportigazgató a részletekkel kapcsolatban annyit elmondott, ha mégsem lesz megállapodás, akkor Horváth Krisztofer is a csapat után utazik Törökországba.
 
A 17. életévét január elején betöltött középpályás már az előző bajnokságban bemutatkozott a ZTE FC felnőtt együttesében. A most zajló pontvadászatban Horváth Krisztofer az NB II-ben kétszer volt kezdő, 12 alkalommal pedig csereként jutott szóhoz és egy gólt szerzett az ősz során.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A vezetőedző elképzelései.

12. helyen vonult téli piehnőre a Csepel, Tamási Zoltán vezetőedző az előttük álló feladatokról nyilatkozott a klub honlapjának:
 
"Most 6 hetünk van rá, hogy egy olyan alapozást hajtsunk végre, ami megfelelő alapot adhat a tavaszi szezonra. Erőnléti tréner segítségét is igénybe vesszük az edzéstervek kialakításánál, ami mindenképpen előrelépést jelent majd a munkában. (a tréner személye nem más, mint Pintér Zoltán, egykori csepeli nevelésű NBI -es, majd válogatott futballista… ) Megfelelő erőnléttel és taktikával, valamint 3 – 4 játékos leigazolásával nagy lépést tudnánk tenni céljaink eléréséhez. Az igazolásokat tekintve sem könnyű a helyzet: félévkor nehéz olyan labdarúgókra szert tenni, akik az ismert anyagi lehetőségeink tükrében még hozzá is tudnának tenni valamit a csapat játékához. Mindenesetre vannak kiszemeltjeink, meglátjuk, hogy sikerül-e őket Csepelre csábítani. Mindenesetre ahogy azt a 2018- as  évzárón Takács Krisztián résztulajdonosunk elmondta: szeretnénk legalább az őszi keretet egyben tartani.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hárman érkeztek, hárman távoztak.

Három új játékossal erősítette keretét a Budafoki MTE a téli átigazolási időszak első napjaiban. Kapus, hátvéd, és támadó középpályás is érkezett.
 
Kapusposzton, ahogyan erről korábban már írtunk, a 34 éves Kovács Zoltán erősíti majd a Budafokot. Ő legutóbb a Vasas FC labdarúgója volt, de a kevés játéklehetőség miatt tovább állt. A rutinos, korábban 63 élvonalbeli mérkőzésen pályára lépő hálóőr a fiatalok fejlődését is segítheti új együttesénél. 
 
“Remek képességű kapus, aki a fiatalszabály miatt a Vasasnál nem kapott lehetőséget a bizonyításra” – mondta az egyesület sportigazgatója, Oláh Lóránt hivatalos honlapjuknak a korábbi csapattársról, akivel Kaposváron futballoztak együtt. “Számítunk a tapasztalatára. Azért is szerződtettük, hogy segítse a fiatalok fejlődését. Póser Dániel és a ‘98-as születésű Balogh Péter is sokat tanulhat tőle. Ez is egy komoly szempont volt az átigazolásánál.”
 
A védelembe egy csíkszeredai születésű tehetség, a 19 éves Csiszér Balázs érkezett, akivel kapcsolatban szintén jeleztük, hogy csapata már nem számol vele. A fiatal a védelem mindkét szélén egyaránt bevethető, ősszel a Kaposvárnál szerepelt.
 
“Vezetőedzőnk, Csizmadia Csaba hívta fel a figyelmünket Balázsra, aki szélesítheti a variációs lehetőségeinket a szélsőhátvéd pozícióban. Mivel ’99-es születésű, még jövőre is a fiatalszabály hatálya alá eső játékos lesz" – fogalmazott vele kapcsolatban Oláh Lóránt.
 
A harmadik érkező a 27 éves Kulcsár Kornél, aki igen fiatalon, még 18 éves kora előtt bemutatkozott az NB I-ben a Kaposvár játékosaként. Az őszi szezonban a ZTE-t erősítette. A zalaiaknál ősszel öt bajnoki találkozón játszott a Merkantil Bank Ligában. “Zseninek indult és bár később kissé megrekedt a karrierje, hiszünk benne, hogy újra tudjuk éleszteni ezt a pályafutást” – mondta a sportigazgató Kornéllal kapcsolatban. “Támadó középpályásként elsősorban az előkészítésben, a kiszolgálásban jeleskedik. Nagyon jól passzol, kiválóan lát a pályán, reméljük, minél többször helyzetbe tudja majd hozni a társakat.”
 
Két saját nevelésű játékosra is számítanak a továbbiakban is, az egyaránt 17 éves Harsányi Dánielre és Farkas Bálintra. “Számunkra itt, Budafokon nagyon fontos, hogy egy játékos kötődjön az BMTE-hez. Dániel és Bálint ékes példája annak, hogy el lehet jutni az utánpótláscsapatokból a felnőtt együttesig. Komolyan vesszük a fiatalok nevelését, együttműködünk a Budafoki LC-vel és a BLSZ I. osztályában szereplő tartalékcsapatunk szakmai stábjával is” – fogalmazott sportigazgató.
 
A téli szünetben szerződést hosszabbított Kovács Dávid, az egyesület csapatkapitánya. Ő 2020 nyaráig érvényes megállapodást írt alá. Távozott viszont Szabó Balázs, Nagy Dávid, valamint Boros Gábor. 
 
Oláh Lóránt hozzátette, az átigazolási időszak február 14-ig tart, vagyis a következő egy hónapban még megjelenhetnek új arcok a Promontor utcában.
 
“Olyan játékosokra van szükségünk, akik hosszabb távon is a segítségünkre lehetnek. Nem csak néhány hónapra tervezünk, hanem a jövőt építjük. Próbálunk úgy erősíteni, hogy nem csupán a tavaszt, hanem a következő őszt is szem előtt tartjuk. Emellett pedig bízunk abban, hogy az utóbbi időben tapasztalt sérüléshullám elkerül minket és a sérültjeink rövidesen újra teljes értékű munkát végezhetnek" – zárta Oláh Lóránt.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Gőzerővel zajlik a felkészülés.

 

Egymás közti játékkal zárta le a felkészülés első hetét a Merkantil Bank Liga NB II. tavaszi küzdelmeire készülő Kaposvári Rákóczi. A klubra a jövő héten is kemény munka, illetve egy edzőmérkőzés is vár.

 

"Jó hetet zártunk, a játékosok keményen dolgoztak és eléggé fáradtak. A következő napokban is kemény munka vár a srácokra, természetes, hogy ilyenkor látszik rajtuk a fáradtság, hiszen az a cél, hogy a bajnokság kezdetére legyenek frissek. Együttesünk a felkészülés első hetét egymás közti játékkal zárta. A második héten már egy edzőmérkőzés is vár a labdarúgókra. Szerdán, 13 órakor a szintén másodosztályú BFC Siófok ellen lép pályára csapatunk a Cseri úton" – fogalmazott a klubhonlapnak Waltner Róbert vezetőedző. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ilyen egy téli derbi!

 

A Cigánd csapata a Máddal játszott felkészülési mérkőzést. A találkozóról a klub készített egy rövid összeállítást – hamisítatlan téli edzőmeccs volt, a hazaiak 3-1-es sikerével.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Íme, a Cigánd közleménye:
 
"Új játékost köszönthetünk a CISE keretében: Kelemen Gergő a szlovák másodosztályú Komárom csapatától érkezett hozzánk!
A 21 éves játékos legutóbb a szlovák harmadosztályban szerepelt kölcsönjátékosként."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hat edzőmérkőzést játszik az edzőtábor során.

A Balmazújváros elleni edzőmérkőzés után Győrbe utazott a Nyíregyháza Spartacus kerete, majd az ott töltött éjszaka után vasárnap már Bécs a következő állomás. 14 órakor indul a repülőgép Antalyába mely a tervek szerint az esti órákban landol, és egy rövid buszos utazás után érkezik meg a csapat Larába ahol január 27-ig marad – jelentette be a klub.
 
25 labdarúgó vesz részt az edzőtáborban:
 
Jova Levente, Nagy Máté, Fadgyas Tamás, Fodor Ferenc, Ötvös Bence, Kártik Bálint, Rezes László, Forró Gyula, Rubus Tamás, Pejovic Danilo, Farkas Márk, Hornyák Marcell, Polényi Gábor, Bakos Szabolcs, Gulyás Máté, Daru Bence, Nagy József, Nagy Tamás, Gyurján Bence, Kulcsár Hunor, Starosta Dávid, Végső Előd, Tóth Ádám, Kovács Norbert, Motkó Benjámin.
 
Hat edzőmérkőzést játszik majd a csapat Törökországban, az is eldőlt, hogy január 20-án a 2010-es kazah bajnok, FK Tobol Kostanay lesz a Szpari ellenfele.
 
Felkészülési mérkőzések:
 
2019.01.16. Nyíregyháza Spartacus FC – Hermannstadt 2×60 perc (román I. osztály)
 
2019.01.19. Nyíregyháza Spartacus FC – FK Shakter Karagandy (kazah I. osztály)
 
2019.01.20. Nyíregyháza Spartacus FC – FK Tobol Kostanay (kazah I. osztály)
 
2019.01.23. Nyíregyháza Spartacus FC – Wacker Nordhausen (német 4. osztály)
 
2019.01.26. Nyíregyháza Spartacus FC – Spartak Subotica (szerb I.osztály)
 
2019.01.26. Nyíregyháza Spartacus FC – Krasnodar 3 (orosz III. osztály)
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyugodjék békében!

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

El-résztvevő volt az ellenfél.

Törökországi edzőtáborozásuk harmadik napján lejátszotta idei első felkészülési mérkőzését a Csákvár. Ellenfelük a kazah első osztály élmezőnyébe tartozó, a 2018-19-es Európa Liga-selejtezőjében indult – négy meccsen három győzelmet arató – FC Tobol gárdája volt. Bár reggel óta szakadt az eső, így is tökéletes pályán rendezték az összecsapást.
 
Aqvital FC Csákvár-Tobol FC 1-1 (0-1)
Antalya, vezette: Rufat Cekir (Mustafa Ansar, Derin Duran)
Aqvital (I. félidő): Hermány – Csilus, Kiprich D., Csonka, Galambos – Mészáros D., Nándori – Skribek, Sándor Gy., Simon – Sejben.
II. félidő: Hermány – Falusy, Dulló, Baranyai, Deutsch – Mészáros D. (Nándori), Papp M. – Daróczi, Molnár Cs., Baracskai – Oroszi.
 
Gólok története:
18. perc: gyorsan elvégzett szabadrúgás után Csonka késlekedett a belöbbölt labda kivágásával, Nurgaliev lecsapott rá és 16 méterről Hermány felett a kapu közepébe emelt, 0-1.
 
 
82. perc: Daróczi bal oldali beadására remek tempóban érkezett Dulló és 10 méterről a hosszú sarokba bólintotta a labdát, 1-1.
 
A komplett csapattal felálló – szünetben is csak négyet cserélő – kazah első osztályú bronzérmes ellen egyetlen pillanatig sem játszott alárendelt szerepet a magyar csapat, s teljesen megérdemelten végzett döntetlenre a jó iramú, kemény összecsapáson.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC