nb1.hu

Kiütötték NB III-as ellenfelüket.

 

A Vasas csapata idei második felkészülési mérkőzésén 7-0-s győzelmet aratott a Jászberény felett.

 

A klub honlapjának tájékoztatása szerint jól kezdték a mérkőzést az angyalföldiek, az első percben Király adott pontosan középre, Balajti pedig a kapuba helyzett. Nem sokkal később máris megduplázták előnyüket, miután Király a vendégek kapusa mellett a bal sarokba gurított. A 27. percben Birtalan a 16-os előteréből gyönyörűen lőtte ki a bal sarkot. Közvetlenül a szünet előtt Király az alapvonalról gurított vissza, Balajti pedig közelről a hálóba passzolt.

A második félidőt két gyors góllal kezdte a Vasas, előbb a csereként beállt Hrepka volt eredményes 5 méterről, majd Bévárdi is betalált. A végeredményt negyedórával a vége előtt Nagy Zoard állította be, aki éles szögből kilőtte a hosszút.

 

Vasas – Jászberény 7-0 

gól: Balajti 1., 45., Király 5., Birtalan 27., Hrepka 53., Bévárdi 55., Nagy Z. 74.

Vasas: Bősz – Szivacski, Kelemen, Talabér, Hajdú – Kovács M., Szatmári – Birtalan, Rétyi, Király – Balajti. Cseréként beállt: Németh, Bévárdi, Hrepka, Kapornai, Lakatos, Nagy Z., Tóth K., Varga D.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szombaton újabb komoly meccsük lesz.

Felkészülési mérkőzés, Krsko
Rudar Velenje-Budafoki MTE 3-0 (2-0)
 
Csizmadia Csaba (Budafok): "Ezúttal a gyengébb arcunkat mutattuk, ennek ellenére voltak pozitívumai a meccsnek" – fogalmazott vezetőedzőnk. "Mindenki játéklehetőséget kapott, így a télen szerződtetett játékosok is pályára léptek. A kilencven perc során volt néhány olyan labdaszerzésünk, amelyre felhívtuk a srácok figyelmét és amit gyakoroltunk az edzéseken is. Annak mindenképpen örülök, hogy ezeket viszontláttam a mérkőzésen.  Akadtak gólszerzési lehetőségeink, de sajnos a helyzetkihasználással hadilábon álltunk. Az ellenfelünk hatékonyabb volt ebből a szempontból. Komoly terhelést kaptak a srácok és kapnak is még a következő napokban az edzőtábor során. Csütörtökön és pénteken is napi két edzéssel folytatjuk a munkát. Itt minden adott ahhoz, hogy a tervek szerint dolgozzunk. A szállás, az étkezés és a pálya is kifogástalan. Az edzőpályát csak mi használjuk, minőségi munkát végezhetünk, ennél jobbat nem is kívánhatnánk. Jó a hangulat a csapaton belül, az újak is beilleszkedtek, tökéletes az összhang"
 
A következő felkészülési mérkőzés szombaton vár a Budafokre, akkor egy másik szlovén első osztályú együttes, a tízcsapatos bajnokságban sereghajtó NK Krsko vár Pölöskei Péterékre – jelentette a klub.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hárman már érkeztek Mislenybe.

Kedd délután a Kozármisleny is megkezdte téli felkészülését a szezon második felére – jelentette a bama.hu. Az ősz nem úgy sikerült Németh Zsoltéknak, ahogy eltervezték, de már alig várják, hogy bizonyítsák: ott van a helyük a legjobb öt csapat között.
 
A célok eléréséhez a jó felkészülés mellett igazolásokra is szükség lesz. Az már korábban biztossá vált, hogy Nicsenko Igor és Grabarics Máté nem a baranyaiaknál folytatja pályafutását, illetve két védő is sérüléssel bajlódik: Fiáth Péter hasfalhúzódása már huzamosabb ideje tart, a nemrég műtött Fekete Marcell pedig ebben a szezonban már nem léphet pályára.
 
A kozármislenyieknek sikerült is három játékossal megegyezniük, akiket a vezetőség tegnap délután már be is mutatott a csapatnak. Havasi Dániel a szintén NB III.-as Pápától, Bodor Márkó a Baranya megyei I. osztály éllovasától, a Pécsváradtól érkezett erősíteni a támadószekciót. A középpálya és a védelem tengelyében is bevethető Füredi Szabolcsot pedig a Békés megyei I. osztályú Nagyszénásról hozták el.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Fejben estek szét a siófokiak.

Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 1–1 (0–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 100 néző. V.: Bana G.
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Pogacsics (Slakta, 30.p.) – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Hegedűs D., Szakály A., – Zsiga, Beliczky, Bíró D. – Ádám M. II. félidő: Slakta – Nagy J., Tratnyek, Lakatos G., Fodor M. – Horváth F., Godzsajev-Telmán – Nagy R., Nagy K., Tömösvári – Borbély Á. (Herzsenyák, 93. p.) Vezetőedző: Waltner Róbert.
BFC Siófok I. félidő: Tajti N. – Kiss B., Fehér Zs., Gál M., Lorentz, Fodor Á. – Magasföldi, Horváth A., Medgyes Z. – Zamostny, Elek B. II. félidő: Molnár P. – Lapos M., Csibra, Lencsés, Sütő – Takács M., Csilus T. – Török D., Tóth M., György N. – Balogh B. Vezetőedző: Mihalecz István.
Gólszerzők: Nagy J. (116. p.), illetve Zamostny (28. p.).
 
 
Waltner Róbert: Többet kaptam vissza a csapattól, mint vártam, hiszen az edzőmérkőzést megelőző napon két nagyon kemény edzésen vettek részt a fiúk. Ennek ellenére mindkét félidei csapat maximálisan kihajtotta magát. Rendre nyomást gyakoroltunk az ellenfélre. Az eredmény nem tükrözi a játék képét, mert rengeteg helyzetet kihagytunk. Jó iramú mérkőzés volt, ebből tovább tudunk majd lépni, ha frissek lesznek a játékosok. Ádám Martin leigazolásával véglegesség vált a keret. Örülök, hogy hozzánk igazol, tetszett a Siófok ellen nyújtott játéka.
 
Mihalecz István: A terhelésen volt a hangsúly, ezért is játszottunk kétszer hatvan percet. Ami pozitívum, hogy a Rákóczi-stadionban volt a mérkőzés, mivel eddig csak műfűvön tudtunk készülni. Nem volt friss a csapat, de az első félidő első negyven perce tetszett. Több helyzetet alakítottunk ki, mint az előző edzőmérkőzésen. Nyilván vannak még hibák, főleg a védekezésben, az eladott labdák után le tudott kontrázni minket az ellenfél. A második félidőben a fiatalok kaptak lehetőséget. Az első harminc percben a kombinatív játékunk megfelelő volt, utána fejben szétestünk, ez a fáradtságnak tudható be.
(rakoczifc.hu)
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elkezdték a felkészülést.

Megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB III Közép csoportjának tavaszi folytatására a Szeged-Grosics Akadémia, a gárda 3 ponttal van lemaradva az éllovas Szentlőrinc mögött. A csapat a portugál Joao Janeiro vezetésével Gyulán, illetve február 4. és 15. között Törökországban dolgozik – jelentette a delmagyar.hu.
 
– A legfontosabb, hogy meghatározzuk a támadó és a védekező elveket, felkészítve a labdarúgókat, hogy megértsék a játék öt legfontosabb mozzanatát. A Szeged-Grosics Akadémiának meg kell nyernie a bajnokságot, így van rajtunk nyomás. Nem voltam még ilyen helyzetben korábban, de dolgoztam már olyan csapatoknál, amelyek előre akartak lépni. Igen, érzem én is a nyomást, de ez a futball része, és ez jó, nem pedig rossz felelősség. A keret még nem alakult ki, most örülök azoknak a játékosoknak, akik itt vannak, az érkezők száma pedig attól függ, milyen játékosok lesznek elérhetők a piacon. A szezon végén akkor lennék boldog, ha a játékosok összecsiszolódnának, és ha ténylegesen tudnák, milyen taktikai megoldásokat várok tőlük a legfőbb célunk elérése érdekében – nyilatkozta Joao Janeiro.
 
A stáb azt tervezi, hogy február 4-éig kialakítja a végleges keretet, hiszen az átigazolási időszak vége egybeesik a török edzőtáborozás zárásával. Két játékos érkezhet az együtteshez: Zvara Dávid (24) Dunaújvárosban szerepelt, a Szeged-GA elleni őszi bajnokit végigjátszotta, míg Andorka Péter (34) az NB II-es Kaposvártól tér vissza – ő 2015 és 2017 között már volt a klub támadója.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Viharos időjárási körülmények között.

Íme, a zalaiak beszámolója:
 
"ZTE – Voluntari 2-3 (1-1)
Gól: Gajdos 42p, Babati 55p
ZTE: Zöldesi, Kónya, Szépe, Lesják, Bedi, Kiss, Madarász, Farkas, Babati, Gajdos, Bobál
60perc után:
Zöldesi, Németh, Sebestyèn, Szépe, Kónya, Szabó, Szökrönyös, Hudák, Novák, Ekker, Madarász
 
Első félidőben minket támogatott a viharos erejű szél, ennek megfelelően mi irányítottuk a játékot. Egy kavarodás után kapott gólt követően, sorra vezettük a támadásokat. Madi kapufát lőtt, Baba a jobb felső fölé tekert jó helyzetben majd a félidő vége előtt Baba tört kapura, a hátulról érkező védő még becsúszva mentett előle, de pont a támadást kísérő Gajdi elé, aki 10 méterről a jobb alsó sarokba passzolt.
 
Félidőben Gajdi helyett Csani állt be, és egyból remek labdával ugratta ki Babát, aki 18 méterről megbökte a kapust, és a labda szép ívben szállva a jobb felsőben kötött ki.
 
A 60. Percben Dobos Barna sort cserélt. Sajnos a cserék lassan alkalmazkodtak a viharos szélhez és egy rossz hazaadást követően a románok egyenlítettek majd egy oldalszabadrúgást követően Szépe Jani ért pechesen a labdához és a saját kapunkba fejelt.
 
Próbáltunk újra egyenlíteni, de először Madit szerelték az utolsó pillanatban, majd Csani nagy helyzetben 10 méterről a kapus lábát találta el, sajna maradt a 2-3
 
Folytatás holnap 13.00 órakor a Lokomotiv Lipcse ellen."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Elkezdték a felkészülést.

Január 16-án megkezdte a felkészülést a PMFC NB III-as labdarúgócsapata a tavaszi szezonra, várhatóan lesznek távozók és érkezők is az együttes háza táján – jelentette be a klub.
 
Napsütéses, már-már tavaszias időben vezényelte idei első edzését a PMFC vezetőedzője, Vas László. A pécsieknél a napokban több próbajátékos is bizonyíthatja, hogy helye van a nagy múltú klubnál és segíteni tudja a piros-feketéket. A 2019-es év első edzésén így próbázóként vett részt Futó Zsombor, Kondor Kristóf, Vörös Adrián, Gergye Dániel és Geiger Norbert is.
 
– Hat és fél hetünk van a bajnokság folytatásáig, terveim szerint az első héten napi egy tréninggel készülünk, a második héten pedig egy háromnapos edzőtábort tartunk, ahol komoly terhelés vár majd a játékosokra, napi három edzéssel kell formába hozniuk magukat. Azt látom mindenkin, hogy nagyon várták már az összetartásokat, a játékosok mosolygósan, újult erővel érkeztek az első foglalkozásra. Számítani kell egy kis vérfrissítésre is, lesznek távozók és érkezők is, olyan játékosokra van szükségünk, akik komolyan veszik a feladatukat – fogalmazott Vas László, aki hozzátette, a tavaszi szezonban az a céljuk, hogy játékukkal kiszolgálják a PMFC közönségét és Pécs városát is.
 
A piros-fekete gárdára kilenc felkészülési mérkőzés vár a bajnoki rajtig, a szurkolók először január 26-án tekinthetik meg hazai pályán a kedvenceiknek, akik a Majost látják vendégül, majd 30-án a Kozármisleny, február 2-án az NK Borac, 6-án a PVSK, 9-én a Bonyhád, 13-án a Beljo Brdo, 16-án pedig a Pécsvárad vendégeskedik a Stadion utcában. A mecsekaljaiak február 24-én, a felkészülési főpróba alkalmával a Kozármisleny otthonában lépnek pályára. A PMFC március 3-án, a Szeged-Grosics Akadémia vendégeként folytatja az NB III-as bajnoki pontvadászatot.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

2x50 percesek voltak a csaták.

Lejátszotta első felkészülési találkozóját Törökországban a Nyíregyháza Spartacus. A csapat a román élvonalbeli FC Hermannstadt ellen lépett pályára 2×50 perces találkozón.
 
Nyíregyháza Spartacus – FC Hermannstadt 1. félidő 0-1
Nyíregyháza: Jova – Nagy J., Fodor, Rubus, Forró, Gulyás, Kulcsár, Gyurján, Rezes, Ötvös, Hornyák
 
Az első félidőben több lehetősége is volt mindkét csapatnak. A 10. percben Rezes László lövése volt veszélyes, öt perccel később viszont a Hermannstadt szerzett vezetést egy furcsa góllal. Egy beívelt labda után az erős szélben a hosszú oldalon megállt a labda a levegőben, a kapufára esett, majd a kipattanó után Tsoumou a kapuba helyezett. A 26. percben egy szöglet után egyenlíthetett volna a Szpari, majd Ötvös próbálkozott egy ígéretes átlövéssel.
 
Nyíregyháza Spartacus – FC Hermannstadt 2. félidő 0-1
Nyíregyháza: Fadgyas – Tóth Á., Polényi, Pejovic, Farkas, Végső, Bakos, Starosta, Motkó, Kártik, Kovács N.
 
A második félidőben teljes sort cserélt a Nyíregyháza, és egy fiatalabb összetételű Szpari lépett pályára, öt saját nevelésű labdarúgóval. Itt is voltak lehetőségek, de ezúttal is a román élvonalbeli gárda lőtt gólt. A 70, percben Blanaru vezette egyedül egy mélységi passz után Fadgyasra a labdát, és kihasználta a ziccert. Ebben a játékrészben főként mezőnyjáték dominált, Kovács Norbert előtt adódott helyzet, de nem sikerült gólt lőni, így a Hermannstadt nyerte ezt a félidőt is.
 
Zoran Spisljak vezetőedző: – Túl vagyunk az első nemzetközi felkészülési mérkőzésünkön, egy román első ligás csapat ellen. Sajnos a nagyon erős szél nem engedte, hogy minőségi futballt vívjon a két gárda, az első félidőben mi kezdeményeztünk többet és voltak jó egyéni teljesítmények, de akadtak még hibák is, melyeket ki kell javítanunk. A második félidőben több fiatalunk játszott és pozitív benyomást keltettek, jelezték, hogy számíthatunk rájuk.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Íme, a Szeged közleménye:

"Lezárult a Szeged2011 és Supka Attila közötti munkaügyi vita, amely a tréner 2017 decemberében történt, Honvéd vezetőedzői tisztségének elfogadásával és Kispestre távozásának körülményei során keletkezett. A bíróság a mostani döntésével részben az immáron Szeged-Grosics Akadémia néven szereplő egyesületnek adott igazat, egyben Supka Attila jogtalan felmondása miatt az edzőt több havi bére, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte."

2017 december 27-én a Budapest Honvéd a sajtónak eljuttatott közleményében így reagált arra a hírre, hogy Supkát beperelték: “A Budapest Honvéd FC véleménye szerint Supka Attila törvényes keretek között fejezte be a működését Szegeden, és ezt a bíróság is így fogja megállapítani.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Összességében elégedett.

Gólgazdag mérkőzésen nyert Aradon a Békéscsaba 3-2-re (gólszerzők: Sinanovic Sinan (18. perc), Sergiu Jurj (38. perc), Urbin Péter (78. perc)., a mérkőzés után Boér Gábor vezetőedző a következőket nyilatkozta:
 
 
"Túl vagyunk a második edzőmérkőzésünkön és úgy gondolom, hogy nagyon hasznos volt, hiszen egy nagyon fiatal csapattal találkoztunk, akik lendületes focit játszottak. Örülök, hogy sokkal szervezettebbnek és agilisabbnak tűntünk, ami az elmúlt években nem mindig volt így, ha román csapattal találkoztunk. Játékban is többet mutattunk, ráadásul ez eredményességgel is párosult – bár továbbra is hangsúlyozom, nem ez a legfontosabb. Voltak megint hiányzóink, akik sérülések miatt nem tudtak szerepelni, de rehabilitációjuk jó ütemben zajlik, úgyhogy nemsokára bevethető állapotban lesznek. Pályára léptek viszont olyan játékosok, akik eddig inkább a második csapatban vagy az utánpótlásban szerepeltek. A próbázók ügyeit szeretnénk a héten lezárni, hogy a jövő héten már olyan kerettel tudjunk dolgozni, amellyel a bajnokságban is szerepelhetünk. Ezzel kapcsolatban mást nem szeretnék elöljáróban mondani, hiszen a vezetőséggel még egyeztetni kell, hogy kit tudunk és akarunk a továbbiakban igazolni – de a fejemben már megvan az elképzelés. Csak olyan játékost szeretnénk magunkhoz kötni, akivel valóban erősödünk és nem csak többen leszünk. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, a meccs abszolút mértékben elérte célját."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Íme, a bejelentés:
 
"A napokban hivatalossá vált, hogy Balázsovics Máté és Honti Attila távozik az Érdi VSE NB III-as csapatától, míg az érkezők oldalán is vannak fejlemények.
 
Balázsovics Máté az elmúlt időszakban kevesebb játéklehetőséghez jutott az Érdi VSE-nél, ezért a Közép-csoportban szereplő Iváncsa KSE-nél folytatja karrierjét. Balázsovics a 2014/2015-ös idényben érkezett Limperger Zsolt csapatába, s egyből bajnoki címet ünnepelhetett a Pest megyei első osztályban. Ezt követően az NB III-ban három és fél szezont töltött a csapatnál, melyek alatt 17 gólt szerzett a 23 éves szélső.
 
A nyáron visszatérő Honti Attila fél év után ismét távozik Érdről. A 25 éves védő korábban két és fél idényt töltött el a csapatnál, majd 2018 telén Balassagyarmatra igazolt. Itt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, visszatért Érdre, ám sérülései miatt nem jutott rendszeres játéklehetőséghez, ezért máshol folytatja pályafutását.
 
Ami az érkezőket illeti, az Érdi VSE-ben nevelkedő 24 éves középpályás, Májer Gergő visszatér nevelőegyesületébe. Májer a 2000-es évek első felében éveken keresztül erősítette az érdiek korosztályos alakulatát, majd Tárnokon, az FTC-nél, Diósdon, Szigetszentmiklóson is szerepelt. Utóbbi két együttesnél már az NB III-ban is bemutatkozott. Ezt követően Ausztriában is szerepelt, majd a 2017/2018-as idényben a Monorral veretlenül lett bajnok a harmadosztályban, az NB II-ben hatszor kezdőként, egyszer csereként lépett pályára.
 
A másik érkező ugyancsak az NB II-ből érkezik. A 33 éves támadó, Kollega Krisztián a Kaposvári Rákóczi FC után teszi át székhelyét Érdre. Kollega Kaposváron nevelkedett, de játszott Pécsen, Kozármislenyben, Budaörsön, Szigetszentmiklóson és Ajkán is. A 2016/2017-es idénytől ismét a Somogy megyei székhelyen szerepelt, két szezonban tizenhét gólt jegyzett, a 2018/2019-es szezonban viszont már csak a Magyar Kupában játszott kezdőként, a másodosztályban négyszer csereként kapott lehetőséget.
 
Mellettük az Érdi VSE U19-es csapatából Pintér Olivér mellett felkerült és a felnőtt csapattal készül a jövőben Bálint Ábel.
 
Változás még az NB III-as csapattal kapcsolatban, hogy 2019-től az egyesület utánpótlás-vezetője, Ebedli Zoltán lett a felnőtt gárda asszisztens-edzője."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Legalább hat hétig kell pihennie a tehetségnek.

Hinora Kristófra hosszú ideig nem számíthat a Vasas szakmai stábja. Dr. Lejkó Dezső, csapatorvos a következőket mondta a sérüléséről a klub honlapjának.
 
– Kristóf fáradásos lábközépcsonttörést szenvedett, ezért legalább hat hétig pihennie kell. Utána kezdheti el a rehabilitációt és lassan terhelheti a lábát. Egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy mennyit kell kihagynia, az biztos, hogy hosszú hetekig nem játszhat.
 
Hinora lábát begipszelték, így mostantól pihennie kell.
 
– A szerdai edzés előtt elkezdtem futni, amikor egy reccsenést éreztem a lábamban, ekkor már tudtam, hogy nagy a baj. A röntgenen kiderült, hogy sajnos eltört a lábközépcsontom. Azonnal fekvőgipszet kaptam, ami péntekig lesz rajtam, után lecserélik járógipszre. Csapattársamnak, Murka Beninek sokat köszönhetik, aki folyamatosan szállít, mivel nem tudok megmozdulni. Bízom benne, hogy másfél hónap múlva már elkezdhetem az edzéseket – zárta a játékos.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Remélik pótolni tudják a 10 távozót.

Tegnap este megkezdte alapozását a tavaszi szezonra az Eger SE is. Az egyesület hivatalos oldalának Vígh Ferenc vezetőedző beszélt a felkészülésről. Íme, a nyilatkozat. 
 
"Kora este megkezdtük a tavaszi szezonra a felkészülésünket. Könnyed futás után a felső városi műfüves pályán egymás közti játékkal indult a hét hetes periódus. A tizenkilenc játékos közül többen, név szerint Árvai Ádám (Ausztria), Torkos Attila (Taksony), Marticsek Ádám (Csepel), Nyúl Krisztián (RKSK) a héten a kerettel edzenek és szombatig biztosan velünk készülnek majd. A Taksony elleni mérkőzés után szűkülhet keretünk, hiszen a jövő héten már hazai környezetben készülünk edzőtáborban. Busai igazoltan volt távol a mai napon. Több játékossal is tárgyalásban állunk bízunk benne, hogy a tíz távozót megfelelően tudjuk majd pótolni."
 
Az edzésen jelen voltak: Tajti, Sopronyi, Farkas, Antal, Mikolka, Debreczeni, Fekete, Galambosi, Gresó, Vajda, Titkó, Benke, Molnár, Kovács, Révész

Az Egertől télen biztosan távozott Lakatos Béla (Jászberényi FC), Giák Tamás (Sajóbábony), Pataki Zsolt (Kecskeméti TE?), Bohus Péter, Czéh Márton, Kacsó Attila, Konyecsik Ferenc, Kovács Gergő, Lőrincz Patrik és Rjaskó Viktor.

Árvai Ádám, Torkos Attila, Marticsek Ádám és Nyúl Krisztián próbajátékon vesznek részt. A HEOL-nak azt is elmondta az edző, Lakatos Béla és Pataki Zsolt helyére szeretnének védőt szerződtetni középre, szeretnének egy bal oldalon hasznos játékost, egy gólerős középpályást, de mindenek előtt egy hatékony csatárt. Utóbbira kiszemeltjük is van, a megyei első osztályban 11 meccsen 17 gólig jutó 20 éves Rutai Balázs a Tiszasziget SE-ből.

A felkészülés alatt találkoznak több NB III-as, és alsóbb osztályú klubbal is, így játszanak a Taksonnyal, Gesztely FC-vel (Borsod megyei I. osztály), azt SBTC-vel, az FC Hatvan (Heves megyei I. osztály), Mezőkövesd-Zsóry második csapatával (Borsod megyei I. o.), és a Putnok VSE-vel. A felkészülés végérere pedig egy szlovák alacsonyabb osztályú klub az FK LAFC Lučenec teszi majd a pontot.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Parádés csata lesz Óbudán.

Lejátssza holnap első felkészülési mérkőzését a Kerület, az ellenfél a Mosonmagyaróvár NB II-es gárdája lesz. A találkozó érdekessége, hogy a vendégek vezetőedzője az a Tóth András, aki éppen Buzsáky előtt volt az óbudaiak szakmai igazgatója.
 
Tóthról tudni kell, hogy a Vasas mellett – ahol játékosként az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb közönségkedvence volt (egyébként még az a mai napig is) – Óbudán is bőven belopta magát a drukkerek szívébe. Hát még Mosonmagyaróváron, ahol a kinevezése után megtáltosodott a csapat, és az előre lesajnált, gondolatokban már a harmadosztályba száműzött gárdának reális esélye van a bennmaradásra.
 
A jó kis csatának ígérkező rangadó 11 órakor kezdődik holnap.
 
A Kerület további edzőmeccsei:
 
2019.01.16. – szerda    – 11.00
III.ker. TVE – MOSONMAGYARÓVÁR
 
2019.01.19. – szombat – 11.00
III.ker. TVE – MONOR
 
2019.01.19. – szombat – 14.00
FTC U19 – III.ker. TVE
FTC központ – Kismartoni út
 
2019.01.30. – szerda     – 11.00
III.ker. TVE – VÁC
 
2019.02.02. – szombat – 11.00
III.ker. TVE –  MTK U19
 
2019.02.06. – szerda     – 11.00
III.ker TVE – Bp. HONVÉD II.
 
2019.02.09. – szombat  -11.00
III.ker. TVE – IVÁNCSA
 
2019.02.13. – szerda    – 13.00
BALMAZ-KAMILLA – III.ker. TVE
Balmazújváros
 
2019.02.16. – szombat – 11.00
III.ker. TVE – GYÖNGYÖS
 
2019.02.20. – szerda  – 13.00
ESMTK – III.ker. TVE
ESMTK pálya – 1204 Bp. Ady E. u.150.
 
Edzőtábor ideje alatt: 2019.01.20. – 2019.01.26.
 
2019.01.22. – Kedd – 14.00
VESZPRÉM – III.ker. TVE
Hévíz
 
2019.01.24. – Csütörtök – 18.00
HÉVÍZ – III.ker. TVE
Hévíz
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalos bejelentés.

Íme, a ZTE bejelentése:
 
"Horváth Krisztofer Olaszországban folytatja
 
Nagy lehetőség előtt áll ifjú titánunk
 
MaI nap egyezségre jutottunk a SPAL együttesével, amelynek értelmében Krisztofer a tavaszt a Serie A csapat akadémiáján tölti.
 
A megállapodás értelmében a SPAL opciós joggal rendelkezik Krisztofer játékjogának megvásárlására."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Teljesíthető a bennmaradás.

A Tatabánya, az ETO és többek között az Admira Wacker legendás csatára is volt Klausz László, aki 27-szeres magyar válogatott futballista. Edzőként Szegeden és Cegléden bizonyíthatott már az NB II-ben, de most is embert próbáló feladat vár rá, mert a Pénzügyőrt kellene benntartania az NB III-ban.
 
A pasarétiek jelenleg 11 pontot szerezve az utolsók a Nyugati csoportban.
 
Klausz elmondta, hamar megegyezett a klub vezetőivel a megkeresés után, a gárdát képesnek tartja a bennmaradás kiharcolására. Mint mondta, van 6-7-8 olyan játékosa, akikre számíthat már, de a próbajátékosok is jó benyomást tettek rá az első foglalkozáson. Legfontosabbnak a cél eléréséhez a megfelelő csapategységet nevezte, mert a széthúzásra, egymás bántására nincs szükségük. Azt is elmesélte, korábbi, NB II-es csapataival játszott harmadosztályú gárdák ellen, nincs nagy különbség a két osztály játékosai között, de a másodosztályúaknak nyilván magasabbak a játékintelligenciájuk. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Horvát csapat ellen is játszanak majd.

Január 16-án kezdi meg a másfél hónapos alapozó időszakot a PMFC labdarúgócsapata az NB III Közép-csoport tavaszi idényére – jelentette be a klub.
 
A téli pihenőt követően a PMFC NB III-as gárdájának játékosai szerda délután 13:00 órakor találkoznak ismét a Stadion utcában, ahol a szakmai stáb egy rávezető tréninget tart majd. Az első pár nap még csak ráhangoló jellegű lesz, kiegészülve felmérésekkel, orvosi vizsgálatokkal.
 
Az érdemi munka majd csak ezt követően indul. A mecsekaljaiak itthon fognak készülni, a játékoskeret tagjaira a jövő hét elején egy háromnapos bentlakásos edzőtábor vár, futóedzéssel, összesen napi három tréninggel. A szakmai stáb összesen kilenc edzőmeccset tervez az alapozás során, többnyire hazai pályán.
 
A szerda-szombat ritmusban tervezett felkészülési mérkőzéseken a Majos, a PVSK, a Bonyhád, kétszer a Kozármisleny, a Pécsvárad, valamint szerb és horvát másodosztályú csapatok lesznek a pécsiek ellenfelei. A program ugyanakkor még változhat, így pontos dátumokkal majd csak a későbbiekben szolgálunk.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Nyilatkozni tudni kellene!

Ádám Martin nem fogadta el a Vasas szerződéshosszabbítási ajánlatát, majd azt kérte az angyalföldi vezetőktől, hogy bontsák fel a szerződését, mert nincs értelme úgy Angyalföldön maradnia, hogy tudja, a nyártól úgyis másik csapatban focizik majd. Ádám búcsúzó  nyilatkozatában azt mondta az utolsó mondatában a piros-kékek honlapján, hogy „Sok sikert kívánok a csapatnak és a szurkolóknak egyaránt, nagyon fogok szurkolni, hogy meglegyen a feljutás."
 
Ez a nyilatkozat tegnap kora délután jelent meg.
 
Ma délelőtt meg már az alábbi nyilatkozat jelent meg a Kaposvár honlapján:
 
„Mindenképp váltani szerettem volna és a Kaposvár elsőre is szimpatikus csapatnak tűnt – nyilatkozta Ádám Martin. – A Vasassal játszottam a Rákóczi ellen, jó és szerényen futballozó együttesnek tűnt, ahol megkövetelik a munkát és azt, hogy a játékosok mindent megtegyenek a pályán a sikerért. Ez a felfogás kedvező számomra, hiszen olyan játékos vagyok, aki mindig 150 százalékot nyújt. Emellett Waltner Róbert személye is meghatározó volt. Többször beszéltem vele az elmúlt napokban és éreztem, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy ide igazoljak.”
 
Tehát Ádám Martin nagyon szurkol annak, hogy a 7. Vasasnak meglegyen a feljutás, majd 24 óra alatt a 3. helyen lévő Kaposvárhoz igazol, ahhoz a gárdához, mely ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a 2., azaz feljutó helyen telelő ZTE és csak 2 ponttal van lemaradva az éllovas Gyirmóttól.
 
Már eddig is nagyon érdekes a sztori, de ezt lehet még tovább spirázni!
 
Ádám azt mondta új csapatáról, hogy „megkövetelik a munkát és azt, hogy a játékosok mindent megtegyenek a pályán a sikerért.” 
 
Ami azt jelenti, hogy – szerinte (!) -, akkor a Vasasnál ez nem volt meg, annál a csapatnál, ahol a feljutás a cél, mely csapat Szanyó Károly irányításával csak nyert az utolsó 4 fordulóban és már csak 8 pontra van a feljutó helytől. Annál csapatnál, mely Szanyó kinevezése előtt közelebb állt az NB III-hoz, mint az NB I-hez, de az új tréner szemlélete miatt ismét elérhető közelségbe került az élvonal….
 
2019-ben valaki azt hiszi, ha 2 különböző csapat felületein mond valami szépet (ami egyenlő a panellel, azaz a klisével), akkor mindkét helyen letudja a kötelezőt és nem bukik le vele.
 
Mindezt 24 óra leforgása alatt.
 
Gratulálunk!
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC