nb1.hu

Újpest-Vidi balhék: kifizeti a Vidi a rongálást

Budapest – A rasszizmus ellen szóltak, korrekt vizsgálatot szeretnének.

Nem semmi mérkőzést játszott egymással az Újpest és a Videoton. Már öt perc után mentek kettővel a vendégek, de a végén a lilák a győzelmet is megszerezhették volna, ám Tischler, 2-2-nél, a 92. percben tizenegyest rontott, vagy ha úgy tetszik, Kovácsik bravúrral hárított.

 

A meccs azonban a botrányokról marad inkább emlékezetes, és nem azért elsősorban, mert ezzel foglalkozik a sajtó, hanem azért, mert erről beszélnek és kommentelnek az emberek, azaz, ez érdekli őket. És mivel kiemelten, ezért ennek megfelelően kell kezelni a helyzetet az újságíróknak.

 

Szétbünteti majd az Újpestet a Fegyelmi Bizottság – NB1.hu

Újpest-Vidi balhé

Íme, a Videoton közleménye a tegnapi eseményekkel kapcsolatban:

 

„Csapatunk izgalmas mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott az Újpest FC ellen a Szusza Ferenc Stadionban. Sajnos a meccs nem kizárólag a gólokról, valamint a pályán történt eseményekről marad emlékezetes, hanem a lelátón, valamint a lefújás után az öltözőfolyosón történtekről is.

 

Már az első perctől kezdve tüntetnek az újpesti ultrák – NB1.hu

Tüntetnek az újpesti ultrák

Az UEFA 2001 óta a FARE szervezettel együttműködve küzd az intolerancia és a diszkrimináció ellen. 2013 májusában az európai szövetség a tagországokkal együtt a londoni UEFA-konferencián megegyezett abban, hogy még nagyobb erővel lépnek fel a labdarúgásban fellelhető rasszizmus ellen. Itt döntés született arról, hogy a játékvezetők felfüggeszthetik, sőt, akár le is fújhatják a találkozót, amennyiben ilyet tapasztalnak.

 

Az MLSZ erőfeszítései ellenére sajnos a Megyeri úton közel voltunk ehhez, és megjegyezzük, hogy korábbi idegenbeli mérkőzéseinken is lehetett volna hasonló okokból figyelmeztetni szurkolók egyes csoportját. Az Újpest–Vidi bajnokin a hangosbemondó már figyelmeztette a hazai drukkereket, akiknek egy kisebb része továbbra is rasszista megnyilvánulásokkal sértegette színes bőrű játékosainkat. Solymosi Péter végül nem függesztette fel a találkozót, amely a körülményekhez képest rendben befejeződött. Az öltözőfolyosón a hazaiak egyik futballistája megalázó, rasszista jelzővel sértegette az eredmény miatt amúgy is ideges Ezekiel Hentyt, aki ezt követően elveszítette a fejét, és kárt okozott a létesítményben.

 

Kovács Zoltán sportigazgató a helyszínen szóban elnézést kért, ezt írásban is meg fogjuk erősíteni, az okozott kárt pedig klubunk természetesen megfizeti. Bízunk benne, hogy mindenki más is vállalja a felelősséget a mai mérkőzésen történtekért, és a jövőben nem fordulnak elő hasonló esetek a magyar futballpályákon. Reméljük, az MLSZ nemcsak a büntetésekkel, felhívásokkal és reklámokkal lép fel a rasszizmus ellen, hanem a jelenlegi esetet alaposan, tényszerűen kivizsgálja, és ennek megfelelően dönt majd.

Videoton FC”

Szétrúgta a Vidi légiósa az újpesti öltözőajtót – kép – NB1.hu

Szétrúgta a Vidi légiósa az újpesti öltöző ajtót

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC