nb1.hu

Tisza-piros, Kuti-gól, elszenvedte első vereségét Pintér csapata

Mezőkövesd – Kiegyenlített meccsen a jobbhátvéd fejesgólja döntött a Loki javára.

Az OTP Bank Liga 4. fordulójának egyik vasárnapi találkozóján az utóbbi mérkőzésén egyaránt győzedelmeskedő újonc Mezőkövesd és a DVSC lépett pályára, így előzetesen jó összecsapásra lehetett számítani.

 

Sok hibával kezdődött a mérkőzés, ennek ellenére mindkét oldalon adódtak lehetőségek: a Loki távoli lövésekkel próbálta feltörni a mezőkövesdi védelmet, míg a borsodi gárda Hudák fejesével tudott veszélyeztetni.

 

A folytatásban sem sokat változott a játék képe, teljesen kiegyenlített volt a játék képe, mindkét csapat megszerezhette volna a vezetést, de a kövesdi lövéseknél Danilovics volt résen, míg a debreceni Takács önmaga szórakozott el nagy lehetőséget.

 

Az ivószünet megfogta a meccset, a Mezőkövesd inkább hátul passzolgatott, ám egyszer sikerült megugrani, amelyből Tarmo Kink juttathatta volna előnyhöz a hazai gárdát, de Danilovics az elmúlt fordulóhoz hasonlóan ismét kiválóan védett. Az első félidő hajráját még megnyomta a DVSC, ám eredmény nélkül, így gólnélküli döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.

 

A második játékrész nagy mezőkövesdi lehetőséggel indult, de Bacelic-Grgic lövésénél megmentette Danilovicsot és a Lokit a felső léc, így továbbra sem láthatott gólt a mérkőzésre kilátogató közönség.

 

Ami az egyik oldalon nem ment be, az a másikon igen: az 55. percben a jobbhátvéd Kuti Krisztián jött fel a támadással, majd Horváth beadása után szépen fejelt a hálóba, így előnyhöz juttatva a Lokit.

 

A bekapott gól nem zavarta meg a Mezőkövesdet, a második félidő elejéhez hasonlóan maradt támadásban, de a ziccert is képtelen volt értékesíteni, így a DVSC tartotta az előnyt. Szűk fél órával a vége előtt felcsillant a hazai gárda előtt a reménysugár, mivel Tisza Tibor megkapta a második sárga lapját, így idő előtt mehetett zuhanyozni.

 

A találkozó utolsó harmadában ment előre becsülettel a Mezőkövesd emberelőnyben, de a Debrecen nagyon okosan játszott, szemmel láthatóan elégedett volt az 0-1-s állással. Ennek meg is lett az eredménye, mivel az eredmény már nem változott, a Loki így kiizzadta a siker Mezőkövesden.

 

Mezőkövesd-DVSC 0-1 (0-0). A találkozó élő közvetítése a linkre kattintva olvasható!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC