nb1.hu

Rég látott ennyire ötlettelen Fradit a Vasas edzője

Budapest - A vereség ellenére beleszállt a zöld-fehérekbe.

A Vasas nyeretlenségi sorozata október 17-e óta tart, így nem meglepő, hogy Michael Oenning kissé meggyötört arccal beszélt a Ferencvárostól elszenvedett 2–0-s vereség után, írja a Nemzeti Sport.

„Mostanában eléggé hadilábon állunk a szerencsével, az eredmények pedig nem azt tükrözik, amire képesek vagyunk. A mai mérkőzésen azonban látszott, megvan még a csapat tartása, ami a későbbiekben a hasznunkra válhat. Úgy mentünk fel a pályára, hogy támadunk, igyekszünk nyomást gyakorolni a Ferencvárosra, de miután már a második percben gólt kaptunk, ügyelnünk kellett arra, hogy ne kövessünk el újabb hibát."

Hozzátette, a tizenötödik perc után át is vették az irányítást, igyekeztek okosan végrehajtani a taktikát, megoldani a helyzeteket, amelyekből három, négy is akadt. Ha a felső lécen csattant lövés bemegy, akkor talán más irányt vett volna a mérkőzés…

„A második félidőben próbálkoztunk, de nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerettük volna. A nézők ekkor nem láthattak szép, látványos mérkőzést, a Ferencváros meg mintha pályán sem lett volna. Rég láttam, hogy ennyire ötlet nélkül szervezzék a támadásaikat. Számunkra pozitívum, hogy látni lehetett, a játékosoknak megvan a karaktere, képesek irányítani a Ferencváros ellen is és minden hibánk ellenére a csapat a helyén van."

Arra is válaszolt, hogy a csatár poszton szereplő Ádám Martin miért játszott balhátvédet a Fradi ellen. 

„Egészen egyszerű: tizenöt hadra fogható mezőnyjátékosom van, ezért vannak olyan pozíciók, amelyre olyan embereket kell, hogy állítsak, akik nem szoktak ott játszani. Ádám Martin ballábas, ez így adta magát."

 

Így értékelt a listavezető Fradi edzője – NB1.hu

Budapest – Megvédte a Vasas edzőjét, kritizálta csapata játékát és a Szusza Ferenc Stadion öltözőjét.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC