nb1.hu

Problémái lesznek a Fradinak, ha hátul Ramosnak és Marcelónak hiszik a játékosai

Budapest - Thomas Doll értékelt.

 
Fordított a Haladás ellen, így végül 2-1-re nyert, aminek köszönhetően visszavette a Videotontól az első helyet a táblázaton a Ferencváros. Íme, Thomas Doll meccs utáni értékelése:
 
"Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megfordítani a mérkőzést. A csapat nagyon jól kezdte a találkozót. Az elmúlt mérkőzések óta egyszerű, szükségtelen hibákat követünk el, és ezek a hibák az addig jól elvégzett munkát tönkreteszik. Ezt követően össze kell, hogy szedjük magunkat, az első félidőben előre játszott a csapat, ha jól emlékszem, hét helyzetet is kidolgoztak a srácok. A 2-1-es eredmény beállításához szükség volt egy rögzített helyzetre. Volt néhány szituáció, ahol a végső passz, vagy a befejezés hiányzott, hogy hamarabb eldöntsük a mérkőzést. Ilyen helyzetben nagyon ügyelni kell arra, hogy ne fussunk bele kontraszituációkba. Érezni lehetett, hogy a fiúk meg akarják nyerni a mérkőzést, és itthon akarják tartani a három pontot. Úgy gondolom, néha el lehet tekinteni attól, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy akartuk. Mostantól minden meccs bajnoki döntőnek minősül. Először a sebeinket kell ápolni, majd jól kell edzenünk a héten. Pontatlan labdáink voltak, ilyen szituációkban pedig visszahívjuk az ellenfelet a mérkőzésbe. Mindenért keményen kell megdolgoznunk. Ha úgy akarunk hátul játszani, mint Sergio Ramos vagy Marcelo, akkor problémáink lesznek, ez nem a mi játékunk. Mindenki tiszta passzjátékot tud játszani. Ha azt gondoljuk, hogy ilyen labdát kell megjátszani, akkor problémáink lesznek. Ebben a szituációban a Haladás magasan kezdett letámadni minket. Az egyenlítő gólnál volt egy hosszú indítás, a belső és a külső védő azonos magasságban álltak, ebben a pillanatban nem volt védekező háromszögünk. Így alakult a Dénessel való egy az egy elleni szituáció, így ezt magunknak köszönhetjük. Mindig jó érzés, ha vezetjük a bajnoki tabellát, de jövő héten egy egészen más jellegű mérkőzés lesz, nagyon sokról lesz szó. Mindegy, hogy egypontos előnyünk van vagy nincs, mi leutazunk, és játszani fogunk, és remélhetőleg nagyszerű hozzáállással fog a csapat pályára lépni."

Élő közvetítés és a gólok története a 28. forduló mérkőzéseiről – NB1.hu

Élő közvetítés az NB I-es meccsekről

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC