nb1.hu

Paintsil lóg egy vacsorával a többieknek

Budapest - Thomas Doll büszke játékosaira és a szurkolókra.

A Ferencváros hátrányból felállva 3-1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga 23. fordulójában.
 
A lefújást követően Thomas Doll elismerően beszélt csapatáról.
 
– Vissza kell szereznem a hangomat. Az első félidőben 60-40 százalékban birtokoltuk a labdát, uraltuk a meccset, valami mégis hiányzott, főleg az 1 az 1 elleni szituációkban. Paintsilnak és Leandrónak is volt lehetősége, ha ezek bementek volna, nagyobb biztonsággal tudtuk volna uralni a mérkőzést. Volt néhány olyan helyzet, ahol hiányzott a bátorság, hogy elindítsuk a labdákat az üres területekre. A 38. percben veszítettük el Josephet, de a félidő előtt ki tudtunk egyenlíteni. Fontos, hogy a szünetben meg tudtuk beszélni a játékosokkal, hogy mik a tervek a második félidőre. Nagyszerű volt látni, hogy emberhátrányban is támadtunk, nem álltunk be védekezni. A fiúk ezen a nagyon nehéz talajú pályán nagyszerű munkát végeztek. A második félidőben annak ellenére, hogy kevesebben voltunk a pályán, többet birtokoltuk a labdát. Huszonkét kapura lövésünk volt, abból tizenhat a második félidőben. Nagyszerű hangulat volt, a szurkolók vitték előre a csapatot. Büszke vagyok arra, hogy hatalmas morális tartást, és hozzáállást láttam a játékosaimtól. A 3-1-es végeredményért nagyon sokat dolgoztunk. Régóta itt vagyok, de ez az egyik legszebb győzelmünk volt, mert eggyel kevesebben voltunk a pályán. Josephnek jobban kell viselkednie. Ha már van egy sárgája, óvatosnak kell lennie. Hívja meg a csapatot egy vacsorára, és el van felejtve a dolog – idézi a vezetőedzőt a fradi.hu
 

Ítéletidő, két piros, négy gól a Fradi-Puskáson – NB1.hu

Budapest – Sokáig fognak még beszélni a mérkőzésről.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC