nb1.hu

Nyílt levélben fordultak a Vasas-szurkolók az M4 Sporthoz az izraeli meccs miatt

Budapest - Könnyes szemekkel ugráltak a szurkolók.

A Vasas Szurkolói Szövetségének elnöke nyílt levélben fordult az M4 Sport csatornához annak érdekében, hogy csütörtökön látható legyen a televízióban a Beitar elleni EL-mérkőzésünk. Íme, a levél:

 

"Tisztelt M4 Sport!

 

Engedjék meg, hogy problémánkkal ismeretlenül is megszólítsuk Önöket.

 

Sportszerető, a sportban tevékenykedő emberekként bizonyára az Önök számára is ismert tény, hogy kedvenc csapatunk, a Vasas 17 év elteltével került ismét a nemzetközi porondra.

 

Hosszabb kronológia felvezetés nélkül jegyeznénk itt fel, mi minden történt ezzel a csapattal az elmúlt 17 évben. Ez idő alatt többször kiestünk és így megjártuk az NB II-t, volt mikor néhány hónapig a csapat puszta léte is kérdésessé vált.  A csapat körül csak mihaszna vagy éppen csaló tulajdonosból volt olasz, magyar és német. Drámai jelzők használatától tartózkodva, de a múlt miatt kissé keserűen mondhatjuk, fájdalmas éveket éltünk.

 

Ilyen előzmények után jutottunk el az idei évben oda, hogy ismét bajnoki és kupa érmeknek örülhettünk. A Mezőkövesd elleni utolsó hazai meccsünkön biztossá váló harmadik helyünk és a csapat sikere elképesztő emóciókat váltott ki a szurkolóinkból. Nem BL-t nyert a csapat, de még csak nem is bajnokságot, viszont az elmúlt szűk két évtizedben a poklot már többször megjáró szurkolókat e siker mélyen megérintette.  Könnyes szemmel egymás nyakába boruló meglett emberek, kart öltve ugráló családok, a gyepen boldogan mosolygó vagy éppen síró játékosok és vezetők ünnepelték a csapat EL indulását jelentő harmadik helyet a Szusza Ferenc Stadion lila székei nyújtotta háttér előtt, mert mint bizonyára tudják, jelenleg stadionunk sincs. És sajnos úgy néz ki szerencsénk sem nagyon. Az EL sorsoláson sikerült olyan csapatot ellenfélként kapni, mely csapat a hazai mérkőzését kénytelen zárt kapuk mögött játszani. Ezzel megfosztva minket Vasas szurkolókat attól, hogy csapatunkat a helyszínen buzdítva támogathassuk a lehető legjobb eredmény elérésében.

 

Mindezek mellett a napokban világossá vált, hogy a hazai zárt kapu mellett, utolsó reményünk, az M4 Sport televízió sem közvetíti a mérkőzést. Nem tudom az eddig leírtak mennyire tudták Önöknek átadni mindazt a várakozást, ami a csapat kupaszereplését a szurkolók körében övezi. Ha minimálisan is sikerült sorainkkal megvilágítani azt, amit érzünk, akkor talán nem kell tovább ecsetelnünk, milyen borzalom megélnünk azt, hogy a helyszínen történő meccsnézést lehetőségét önhibánkon kívül elbukva, jelenleg ott tartunk, hogy a 17 év utáni debütálásunkat még TV-n sem követhetjük nyomon.

 

Természetesen láttuk a programtervet, tudjuk, hogy Konföderációs kupát, valamint a Ferencváros és a Videoton összecsapását is közvetítik. Azonban kérem, nézzék el nekünk, hogy jelenleg mindezen körülményeket nem tudjuk figyelembe venni, hiszen nekünk jelenleg NINCS LEHETŐSÉGÜNK másként szurkolni csapatunkért, mint a TV előtt.

 

Kérjük Önöket, hogy segítsék ezt a lelkes közösséget, hogy régen várt álmunkat közösen élhessük át, ha másként nem, a TV előtt ülve. Ha nem tudják saját csatornán megoldani a közvetítést, kérjük, adják a lehetőséget más társaságnak át, hátha jelentkezik olyan, aki lát a közvetítésben fantáziát.

 

Zárásként engedjék meg hogy, egy kollegájukat, Székely Dávidot idézzem. Korábban olvastam tőle egy mondatot, amit a 2016-os remek hangulatú és nagy sikert hozó Eb előtt a közvetítésekkel kapcsolatosan mondott:

 

„Olyan érzetet szeretnénk nyújtani a nézőknek, mintha ők is a helyszínen lennének.”

 

Azt gondoljuk, hogy e mondatot igazából hitvallásnak is tekinthetjük egy televíziózásban dolgozó embertől, hiszen a lényeg tényleg ez, szolgáltatni, szolgálni, az eseményeket a nézők otthonába a lehető legtöbb élményt nyújtva eljuttatni. Hozzásegíteni mindazon történések otthoni megéléséhez őt, amit a helyszínen nem tud átélni. És hisszük, ez a gondolat nem évszámhoz kötött, ahogy érvényes volt tavaly, úgy érvényes 2017-ben is.

 

Kérjük, lehetőségeikhez mérten, vagy akár azon túl is támogassák közösségünket, hogy láthassuk szeretet csapatunkat régen várt nemzetközi debütálását.

 

Megértésüket és segítségüket előre is köszönve,

 

Kálmán Zoltán

 

A Vasas Szurkolói Szövetségének elnöke"

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Átigazolási hírek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC