NB2 logó
NB3 logó
VasasMichael OenningVancsa Miklósedzőváltásátigazolási hírek

Nincsen szó a Vasas edző leváltásáról, de...

Simon Zoltán - 2018. január 10. szerda 19:50
Budapest - A világ legnagyobb igazságával kezdte, kihasználtuk.
Kép forrása: Vasas FC
"Mindenki azt ír, amit akar..."
 
Így kezdte a Vasas, hétfői edzésén a sajtó előtt Michael Oenning vezetőedző, majd úgy folytatta, hogy nincsen szó a leváltásáról. 
 
Márpedig, bizonyos körökben szó volt erről, mert a szurkolók is szerették volna, ha megy (mondjuk egy igazi, vérbeli fanatikus minden olyan mérkőzés után, amikor nem nyer a csapata, mindenkit leváltana és ez így is van rendjén, pláne akkor, ha bajnoki címről álmodozott a rajt előtt, most meg a kiesés miatt parázhat), és mint elsőként jeleztük, a Vasas holdudvarában vannak olyanok, akik például Mészöly Gézát látnák ismét szívesen a piros-kékek kispadján. 
 
Az ügyben, Vancsa Miklós, az angyalföldiek ügyvezetője december 12-én nyilatkozott arról a Nemzeti Sportnak, hogy nem téma az edzőváltás Angyalföldön.
 
Ez ideáig totál rendben is van.
 
Ám a német szakembernek (aki az nb1.hu szerint egyáltalán nem lett ám rosszabb edző egy év alatt, mert bőven látni ám, hogy mit játszatna a csapatával, ám az, hogy a játékosai fele mindig sérült, nagyon megnehezíti a dolgát) a nyáron lejár a szerződése és sem ő, sem a klubvezetők nem beszéltek még arról, hogy megtörtént a megállapodás meghosszabbítása. És arról sem, hogyan haladnak a tárgyalások a folytatásról.
 
Mert akkor, ha nem lesz hosszabbítás és nyártól más edző kerül Angyalföldre, akkor bizony edzőváltás történik majd...
 

Eppel, Nagy, Bobál és Ikenne-King sorsa is téma volt - NB1.hu

Kispesti átigazolások

Cikk hozzászólások száma: 1

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2018. 07. 20. 20:16

Dárdai Pál lett a 2Rule reklámarca - fotó

A Hertha mestere a középpontban!
2018. 07. 20. 19:01

Újabb fiatal támadót igazolt a DVSC!

Négy évre írt alá.
2018. 07. 20. 18:09

Komolyat reagált az MLSZ a Kisvárda kérdésére

Egyértelműen megmondták a tutit!
2018. 07. 20. 16:53

Sevillában az Újpestről cikkeznek: bámulatos kapcsolat

Nem aggódnak a spanyolok.
2018. 07. 20. 18:20

Furcsa dolog miatt maradt el a Gyirmót mai edzőmeccse

Csütörtök este mondta le az izraeli ellenfél.
2018. 07. 20. 14:41

Hat játékost adott kölcsön a Puskás az NB II-be

A teljes szezonra érkeznek.
2018. 07. 20. 18:30

1400-an lakják a községet, nagyon készülnek az NB III-ra

Átalakulások a keretben!
2018. 07. 20. 15:05

Elbúcsúzott az NB III-as klub kiválósága - fotók

Búcsúmeccset játszottak.
2018. 07. 20. 15:46

Távozhat a MOL Vidi magyar válogatott játékosa

Két magyar kérője is akad.
2018. 07. 20. 14:21

Íme a Honvéd, az Újpest és a Vidi meccseinek időpontjai

Megvannak az európai hadjárat következő állomásai!
2018. 07. 20. 13:13

Túl fiatal volt a spanyol ligához a magyar focista

Nem szeretett volna a második csapatban játszani.
2018. 07. 20. 12:21

Széteső csapattól igazolt gólerős csatárt a Paks

NB I-es múltja is van a támadónak.
2018. 07. 20. 11:08

Az MTK-tól igazolt tehetséges játékost a Vasas

Alakul a keret!
2018. 07. 20. 09:53

A székek is a helyükön a Vasas-stadionban - fotók

Haladnak az építkezéssel.
2018. 07. 20. 12:10

Két újabb játékossal erősödött az NB III-as klub

Az egyikük régi ismerősként tér vissza.
2018. 07. 20. 10:40

Nem sok hiányzott a Nagykanizsának örök riválisa ellen

Jó meccset játszottak!
2018. 07. 20. 11:48

A DVTK is bemutatta új, 2Rule mezeit - videó

A döntésről is beszámoltak.
2018. 07. 20. 11:02

Vignjevics és az Újpest már a Sevillára készül

Boldogan értékelt a mester!
2018. 07. 20. 10:31

Doll szerint sok lehetősége volt a Fradinak

De elismerte, hogy jobb volt a Maccabi.
2018. 07. 20. 09:26

Felszállt a 2Rule: a Puskás Akadémia új mezei - videó

Egészen egyedi lett.
2018. 07. 20. 08:37

Sztárcsapathoz igazol a világbajnokság felfedezettje

A világbajnok játékos klubot vált.
2018. 07. 20. 08:00

Pénteki foci: Európa-bajnokság Finnországban

Mi nem vagyunk ott...
2018. 07. 19. 22:48

Kiütés: pazar Újpest, jöhet a Sevilla az EL-ben!

Remekül sikerült a visszavágó!
2018. 07. 19. 22:20

Külföldről vett albán válogatott csatárt a DVSC!

Svájcból érkezett!
2018. 07. 19. 21:31

Brutálisan nagy gólt lőtt az Újpest játékosa - videó!

2-0 ezzel!
2018. 07. 19. 21:11

Libabőr, milyen meccsel búcsúzott Rossi a DAC-tól - videó

Őrületes végjáték volt!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Videoton FC68
2Ferencvárosi TC66
3Újpest FC49
4Budapest Honvéd47
5DVSC44
6Puskás Akadémia FC43
7Paksi FC42
8Swietelski Haladás38
9Mezőkövesd Zsóry FC37
10DVTK36
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő36
12Vasas FC34
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!