nb1.hu

Most diósgyőri légiós hasonlította hazája másodosztályához az NB I-et

Diósgyőr – Már most olyan eredményes, mint tavaly.

Még csak hét meccs telt el az OTP Bank Ligából, a DVTK spanyol labdarúgója, Diego Vela máris ugyanolyan eredményes, mint az előző szezonban. A diósgyőri honlapnak adott hosszabb interjút, melynek egy része súlyosan egybecseng az élvonal erejét firtató Hüsing-nyilatkozattal.

 

Szerdán a Ferencvárost nyáron a német harmadosztályra cserélő Oliver Hüsing beszélt arról, hogy az NB I. élcsapatai megállnák a helyüket a Bundesliga 2-ben. Vela – aki ugyan a spanyol harmadik vonalról szerzett tapasztalatot hazájában – is a La Liga 2-höz méri a magyar bajnokság krémjét. „A Segunda B-ben játszottam, de a rájátszásban rendszeresen pályára léptem másodosztályba feljutó csapatok ellen is, ez alapján azt mondom, a Segunda Divisionban biztosan megállnák a helyüket a jobb NB I-es csapatok” – mondta a DVTK honlapjának.

 

A Deportivo la Coruna nevelése azt is kiemelte, a miskolci körülményeknél jobbal a galíciaiaknál sem találkozott. „Az infrastruktúra igazán jó, kiváló pályákon edzünk, az edzőközpont épülete minden kívánnivalónak megfelel. Egy profi labdarúgó számára az a legfontosabb, hogy a mindennapi munkavégzés feltételei tökéletesek legyenek” – fogalmazott Vela, aki az ősszel már négyszer talált be, legutóbb a teljes szezonban hozta ezt a mutatót. Kétszer az utolsó pillanatban mentett pontot, a Mezőkövesd ellen a hosszabbításban harcolt ki győzelmet érő tizenegyest, azaz kulcsfontosságú a szerepe a Diósgyőr jó kezdésében. A kieséstől épphogy megmenekülő borsodiak jelenleg a dobogón állnak – írta az m4sport.hu.

 

Bódog Tamás korábban úgy fogalmazott, Velával amúgy is könnyű dolga van, mert csak fel kell húznia a kezdés előtt és akkor biztosan végigfutja a meccset. A futballista egyébként fizikálisabbnak érzi felénk a játékot, mint Spanyolországban. Állítja, az új stílus mellett új kultúrát ismert meg, ezért a személyisége is fejlődött.

 

Az interjúban egyébként kitér népes családjára, arra, hogy mivel tölti a szabadidejét és szó esik a jövőjéről is, mivel noha még csak 26 éves, de már készül a pályafutása utáni életére.

Friss fotók a DVTK stadionjának az átépítéséről – NB1.hu

DVTK-stadion képek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC