nb1.hu

Mezőkövesd-Honvéd: szupercserék lettek főszereplők – videó

Továbbra is idegenbeli átok ül a fővárosiakon.

Mezőkövesd-Budapest Honvéd 3-1 (0-0)
 
A válogatott szünet után folytatódik a küzdelem az OTP Bank Ligában. A 26. forduló nyitómeccsét a Mezőkövesd és a Honvéd játszotta. A fővárosi csapat kezdőjében helyet kapott Holender Filip is, aki a napokban írt alá a svájci Lugano csapatához. Az első félidő végén Mezgrani esett el a mezőkövesdi tizenhatoson belül, de Erdős József játékvezető salamoni (?) döntést hozott, hiszen tizenegyest sem ítélt, de a kispestiek légiósának sem mutatott fel sárgát műesésért. 
 

A második játékrészben Drazsics tesztelte Gróf reflexeit, de a kispesti kapus állta a sarat. A 67. percben a vendégek ünnepelhettek, Danilo lekészítése után Holender remek lövését nem tudta hárítani Szappanos. A válogatott játékos már a 13. találatát szerezte ebben a szezonban az NB I-ben.
 

Nem sokáig állt 0-1 az eredményjelzőn, hiszen Moutari próbálkozása a kapufáról jutott a gólvonalon túlra a 69. minutumban. A Kövesdnek a fordítás is összejött, Vajda Sándor elé került a labda egy kisebb tömegjelenet után, ő pedig néhány lépésről járt túl Gróf eszén.
 

A hazaiak első két gólját cserejátékosok szerezték, tehát Kuttor Attila kiválóan nyúlt bele a mérkőzésbe. A ráadásban még Drazsics is beköszönt, a Honvéd védelme fellazult, ezt használta ki a mezőkövesdi játékos, aki 11 méterről lőtt Gróf kapujának bal oldalába. 
 
Érdekesség, hogy Supka Attila csapata legutóbb november elején tudott három pontot szerezni idegenben, azóta három döntetlen és négy vereség a fővárosiak mérlege. 
 
 
Élő közvetítés, összeállítások, a gólok története és videók a 26. forduló mérkőzéseiről a linkre kattintva érhetőek el!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC