nb1.hu

Mészöly Géza is kispadot kap Újpesten

Üzenet értékű: az életnél nincsen nagyobb rendező!

Éppen pár órája utaltunk rá, amikor megint helyre kellett tennünk George F. Hemingway egyik közleményét, hogy a valóságot kicsit meghajlító írások közzététele helyett akkor járnának a legjobban a kispesti vezetők és marketingesek, ha példát vennének az Újpesttől. A linkre kattintva pontosan megtudható, miért tettük ezt.
 
Viszont, mit ad Isten, ezekben a percekben az alábbi közleményt kaptuk az Újpesttől. Hiába, az életnél nincsen nagyobb rendező:
 
"Végleges a Kabát XI és a Balajcza XI kerete a két lila ikon búcsúmérkőzésén
Kabát Péter és és Balajcza Szabolcs is megnevezte azokat a játékosokat, akik a két csapat keretét alkotják a Futball Éjszakáján megrendezett búcsúmérkőzésükön. Focicsapat pedig nem lehet edző nélkül, az egyik kispadon a korábbi sikerkovács, a csapattal ezüstérmet szerző Mészöly Géza foglal helyet, míg a másik oldalon az Újpest FC öregfiúk együttesének menedzsere, a csapat legendás kitmanje, Ambrus Imre, vagyis Pipi bá’ dirigálja majd az egykori és jelenlegi újpesti legendákat.
 
A mérkőzés előtt és után számos programmal várjuk a kilátigató szurkolókat a Szusza Ferenc Stadionban. Kerekasztal beszélgetéseinken olyan legendás játékosok vesznek részt, mint Véber György, Szlezák Zoltán, Dunai Antal, Káposzta Benő, vagy éppen Szendrei József.
 
A mérkőzés előtt az egykori Újpest játékosból lett rapper, Curtis lép fel, míg a mérkőzés után a szintén lila-fehér érzelmű Dj Newl és Dj Kühl közös szettel szórakoztatja a kilátogatókat. Napközben pedig a család minden tagja megtalálhatja szórakozását, ahol köredzéseken, stadiontúrán, X-box mérkőzéseken és különböző gyerekprogramokon is részt vehetnek jelenlegi játékosainkkal.
 
Balajcza XI VS Kabát XI kerete:
 
BALAJCZA Szabolcs, BALÁZS Benjámin, BALOGH Balázs, BANAI Dávid, BARCZI Dávid, BORI Gábor, Dusan VASZILJEVIC, ERŐS Károly, FORRÓ Gyula, JUHÁR Tamás, KABÁT Péter, Mario BOZIC, NAGY Gábor, NAGY János, POLLÁK Zoltán, SIMEK Péter, SIMON Attila, SZÉKI Attila, TAJTHY Tamás, TISZA Tibor, TÓTH Balázs, VASKÓ Tamás, ZAMOSTNY Balázs
 
Keretben, de sérülés miatt nem léphetnek pályára: 
BÖŐR Zoltán, FEHÉR Csaba, FÜZI Ákos, KOVÁCS Zoltán (kapus), KOVÁCS KOKO Zoltán, SÁNDOR György, SIMON Krisztián, PETŐ Tamás
 
Edzők: MÉSZÖLY Géza, AMBRUS PIPI BÁ’ Imre"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC