nb1.hu

Második edzőmecsén már nyert a Loki

Side - Orosz élvonalbeli ellenfelet sikerült felülmúlni.

A GKS Katowice elleni összecsapás után újabb edzőmérkőzést játszott a Loki Sidében, ahol az orosz élvonalbeli FC Toszno ellen lépett pályára. A klub honlapjának beszámolója:
 
"Jól kezdtük az összecsapást, a 14. percben rögtön előttünk adódott a meccs első lehetősége: Könyves labdaszerzése után Jovanovic lőtt 20 méterről, az orosz kapus azonban szépen tolta szögletre a labdát. A pontrúgást Ferenczi adta középre, ahonnan Filip nem sokkal lőtt kapu mellé. Egy perccel később újabb nagy helyzet maradt ki: Bódi kiváló ütemben indította Könyvest, aki túl hosszan tolta meg a labdát a kapus mellett, így oda lett a lehetőség. A 24. percben Varga Kevin veszélyes lövése alig egy méterrel ment a kapu fölé. Csakúgy, mint a Katowice ellen, itt is harcosan játszott a csapat, nagy küzdelem zajlott a pályán. A 34. percben Filip szánta el magát lövésre 30 méterről, de a Toszno kapusa ezúttal is mentett. Négy perccel később ismét szögletet végeztünk el, kisebb kavarodás után Szatmári próbálkozását védte a kapus. A félidő végén az oroszok is betalálhattak volna, Nagy Sándor azonban a helyén volt.
 
A második játékrészből tíz perc telt el, amikor Bódi veszélyes lövését hárította az orosz hálóőr. Az 58. percben aztán megszereztük a vezetést: Bódi a bal oldalról ívelt át a hosszún érkező Varga Kevinnek, aki kapásból hatalmas gólt ragasztott a hálóba. A 62. percben egyenlíthettek volna az oroszok, ám a lapos lövésen rajta volt Nagy Sándor. Egy perccel később ismét betalált a Loki: Könyves kapott egy indítást a bal szélen, betört a tizenhatoson belülre, majd egy csel után kilőtte a hosszú alsó sarkot. A második találatunk után megint gólt szerezhettünk volna, Takács beadását követően ismét Varga Kevin volt a főszereplő, ám veszélyes lövése egy védőről szögletre pattant. A 75. percben háromgólosra növeltük előnyünket: Bódi szerzett labdát a félpályán, majd Könyveshez passzolt, aki a középen érkező Jovanovicot hozta kihagyhatatlan helyzetbe. Nagyon szép, kidolgozott akció után talált a kapuba bosnyák játékosunk. Nem sokon múlt a negyedik gólunk sem, ám Bódi tekerése a bal kapufán csattant.
 
A DVSC Varga Kevin, Könyves Norbert és Aleksandar Jovanovic góljával megérdemelt, 3-0-s győzelmet aratott az orosz élvonalban szereplő FC Toszno felett.
 
Edzőmeccs
DVSC – FC Toszno 3–0 (0-0)
 
Side. Vezette: Omar (Kaplan, Aydin- törökök)
DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Varga K. (Tisza, 85.), Jovanovic, Filip, Bódi – Könyves, Takács
Gól: Varga K. (58.), Könyves (62.), Jovanovic (75.)"
 

Vereséggel kezdett a Loki – NB1.hu

Kikapott a Loki

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC