NB2 logó
NB3 logó
PaksBudapest HonvédNB I

Kispesti öregasszonyok – Így értékelt Erik van der Meer

NB1.hu - 2017. szeptember 11. hétfõ 10:10
Paks – Két pontot Tolnában hagyott a Honvéd.

Vezetett, végül mégis csupán a 92. percben mentett pontot Pakson az NB I címvédője, a Budapest Honvéd amely a tolnai 2-2 után 8 forduló után már ötpontnyi hátrányban van a Videotonnal szemben. A csapat vezetőedzője, Erik van der Meer szerint a játékvezető mindkét csapat kárára hibázott.

 

„Szerdán láttam a Paksot a Videoton ellen (4-1-re nyertek a fehérváriak – a szerk.), most nem volt olyan veszélyes a hazai csapat, de mi úgy játszottunk, mint az öregasszonyok. Sok hosszú labdával próbálkoztunk, ez pedig a Paksnak ideális volt, hiszen ők küzdésben erősek” – idézte a holland értékelését klubja weblapja. – A Paks második gólja les volt, a mi találatunk előtt pedig kezezés történt, mindkét csapat kárára volt egy hiba, de összességében nem ez döntött. Úgy érzem, két pontot mi vesztettünk, mert mi voltunk a jobb csapat, de ez a meccs nem igazán a futballról szólt, az ellenfél játéka ezt nem tette lehetővé. A paksi kispad részéről nagy nyomás volt a játéktér felé, de a mi játékunkat se dicsérném nagyon – mondta el az önkritikus tréner.

 

Nyolc forduló után második a Honvéd a tabellán

 

Négy szurkoló zuhant le a lelátóról az NB II-es rangadón - NB1.hu

Négy szurkoló zuhant le a lelátóról az NB II-es rangadón

Cikk hozzászólások száma: 1

Szólj hozzá Te is!
NB2
Így verte a Sori a Vasast - videó

Így verte a Sori a Vasast - videó

Budapest - Rengeteg helyzetet dolgozott ki Lipcsei Péter csapata a Vasas ellen.
Előnnyel várja a Puskás elleni visszavágót a ZTE

Előnnyel várja a Puskás elleni visszavágót a ZTE

Zalaegerszeg - A Magyar Kupában verte meg a Zalaegeszeg a Puskás Akadémiát.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Búcsú Side-től
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1Ferencvárosi TC41
2Videoton FC38
3DVSC31
4Budapest Honvéd28
5Újpest FC26
6DVTK25
7Paksi FC24
8Puskás Akadémia FC23
9Vasas FC21
10Swietelski Haladás20
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő19
12Mezőkövesd Zsóry FC16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!