NB2 logó
NB3 logó
NB IOTP Bank LigaVideotonGyirmót

Kinyílt a gólzsák, a Vidi megszerezte első győzelmét

Göbölyös András - 2016. augusztus 07. vasárnap 19:57
Győr – A Gyirmót 45 percig egyenrangú ellenfél volt.
Kép forrása: vidi.hu

A Videoton remekül kezdte a mérkőzést, Henning Berg játékosain nem volt érezhető, hogy csütörtökön 120 percet játszottak Dániában. A székesfehérváriak már az első percben magukhoz ragadták a kezdeményezést, előbb Asmir Suljic, majd Danko Lazovics, végül Géresi Krisztián tesztelte Sebők Zsoltot, azonban a gyirmóti kapus remek napot fogott ki, és három védést is bemutatott az első négy percben.

 

Negyed óra után a Gyirmót kiszabadult a szorításból, és akár a vezetést is megszerezhette volna, de Simon András közeli lövése után született gólt nem adta meg a játékvezető, mert előtte lebirkózta Negót, hogy a labdához férjen. A félidő második felére megjött az újonc bátorsága és feljebb tolta védekezést, és kiegyenlített lett a találkozó, igaz nagy helyzet már nem akadt egyik oldalon sem a folytatásban.

 

A fordulás után egyből megszerezte a vezetést a Videoton. Egy baloldali beadást röviden fejelt ki egy hazai védő, a kipattanót Juhász Roland 18 méterről, kapásból estében lőtte el, a labda becsorgott a jobb alsóba (0-1). Az 59. percben növelte az előnyét a Videoton. Suljic játszott Lazivocshoz, aki levette a labdát, megnézte magának a bal felsőt, majd 17 méterről kipókhálózta azt (0-2).

 

 

A mérkőzés a 75. percben dőlt el véglegesen, amikor Géresi gyűjtött be a hosszú egy beadást, majd visszajátszott az érkező Pátkaihoz, aki tíz méterről a jobb felsőbe helyezett (0-3). Az utolsó percben a szegény embert még az ág is húzza alapon Feczesin Róbert is betalált, miután egy megpattanó lövés elé került, ráadásul a földön fekvő Sebők Zsolt mellett csak az üres kapuba kellett bombáznia (0-4).

 

A Videoton edzője, Henning Berg a múlt héten azt mondta, hogy ennyi kihagyott helyzettel már kilenc pontot kellett volna szereznie a csapatának. Igaz, ezt pótolni már nem lehet, de a helyzetkialakítás és a helyzetkihasználás tekintetében nagyot lépett előre a székesfehérvári csapat és a három pont sem jött neki rosszul. A Gyirmótnak még továbbra is szoknia kell az NB I légkörét, mert most sem játszott rosszul az újonc csapat, de valami még hiányzik a sikerhez.

 

Gyirmót FC Győr–Videoton FC 0-4 (0-0). Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

 

LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Diónap
KERINGER ZSOLT
„Saját nevelés előnyben?”
TABELLA
1Mezőkövesd Zsóry FC6
2Budapest Honvéd4
3DVTK4
4Videoton FC4
5Swietelski Haladás3
6Vasas FC3
7Újpest FC2
8Ferencvárosi TC2
9Paksi FC1
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő1
11Puskás Akadémia FC1
12DVSC0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!